Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 4. szám - KÖRKÉP - Häring, Bernhard - Kis György (ford.): Láthatáron belül a változás
Mindezek ellenére nem számítok valami „álompápának", például egy XXIV. Jánosnak jövetelére. De Isten nem hagyta el még a bíborosi testületnek legkonzervatívabb tagjait sem. Ők is szeretik az egyházat. Biztos, hogy ők is hallják minden oldalról, hogy „sok minden így nem mehet tovább". Ajövőben a Vatikán legfelsőbb vezetőit egy széleskörű szolidaritás-csoportosulásba fogják hívni. Ezután sokkal inkább figyelembe kell venni a mondást, hogy „a nép szava az Isten szava" (vox populi, vox Dei). Természetesen nem csőcselékről van itt szó, hanem „Istennek vándorúton lévő népéről". Az egyházban ma, jobban mint valaha, csodálatosan képzett nők és férfiak élnek, akiket a hit kérdéseiben sem lehet „laikusoknak" nevezni. Az egyetemes egyház kimeríthetetlen kincseknek és bölcsességnek juthat birtokába, ha az Isten szavára való hallgatás mellett, mindenütt összekapcsol bennünket az egymásra való hallgatás is. Az „Isten erőszakmentes, szenvedő Szolgája" eljövetelének világánál kell szemlélnünk és értelmeznünk az emberiség és az egyház történetében előállt hallatlan változásokat. Ő a mi programunk. Különösképpen ennél a történelmi fordulópontnál Ő mindnyájunk számára hallatlan buzdítás! Már nem az a kérdés, kié a hatalom, hanem az, hogy ki szolgál jobban! Meglátásom és sokaknak véleménye szerint a három felsőrajnai püspöknek méltóságteljes és erő- szakmentes magatartása és őszintesége a Hittani Kongregációnak az elvált és újra- házasodottak pasztorációjával kapcsolatos határozatával nagy szolgálatot tett egyházunknak.* Csak a jövő fogja megmutatni magatartásunk jelentőségét. Több világosságot kereső kutatásaink során még sokmindent fogunk tanulni nem csak ebben, hanem más életfontosságú kérdésekben is. Első feladataink közé fog tartozni, hogy „izzó parazsat" hordjunk (vö. Róm 12,20-21) a nem kedvelt egyházi hatóságok fejére. Nem engedjük legyőzni magunkat a gonosztól, hanem türelmes, de kitartó, békítő szeretettel törekszünk a rosszat a jóval legyőzni. E helyütt elsősorban az összes keresztény hívőnek arra az alapvető jogára gondolok, hogy rendszeresen ünnepelhessék az Eucharisztiát. Szívemben nincs kétség aziránt, hogy az egyházi vezetés ezt az alapvető követelményt belátható időn belül teljesíteni is fogja. A nagyvilágon mindenütt van elég férfi (a jelen körülmények között nőkről még nem beszélhetünk), akik minden további nélkül alkalmasak és készek is ellátni az egyes egyházközségek papi szolgálatát. Jelen pillanatban jellemző egy északamerikai püspöknek (hajdan egyházjog-tanár volt) cikke a jezsuiták „Amerika" című folyóiratában. A püspök írásában a hívek lelkiismeretére kíván hatni, hangsúlyozva, hogy ezeknek nemcsak joguk van rá, hogy minden jelentősebb egyházközségben legyen papjuk, hanem ezt az illetékesektől határozottan követelniük is kell. Hasonlóképp látom az elvált, újraházasodottaknak a szentségekhez bocsátási kérdését, természetesen az esetben is, ha ebben a második házasságukban is teljesítik házastársi kötelezettségüket, illetve élnek ennek jogaival, de komolyan törekszenek bensőséges életet élni. Ezeknek joguk van a szentáldozáshoz, amíg csak méltatlanságuk nem válik nyilvánvalóvá. így látjuk ezt Jézus Evangéliumának világánál. Számomra a három felsőrajnai püspöknek széleskörű és erőteljes, de egyben erő- szakmentes követelése e vonatkozásban világos jele annak, hogy a II. Vatikáni zsinat szellemében egyházunkban elérkezett a fordulat időszaka. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy utópisztikus álmokkal nem leszünk megelégedve. A jobb jövő víziói határozott elkötelezettség nélkül — blöffök. A pesszimizmus elterjedése pedig a Ők is szeretik az egyházat * A püspökök pásztorlevelét lásd: Teológia 1994. február 13-18. o.; a téma további feldolgozásához lásd: Teológia 1995. május, 103-105. o. 230
