Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Scheuer, Mafred - Tőzsér Endre (ford.): A pap magánya
Manfred Scheuer A PAP MAGÁNYA Ha valóban lelki életet élünk, bátraknak kell lennünk csendben maradni, a csendtől nem elmenekülni, a pusztába vonulni, s ott kitartani. Az egyedüllét pozitív erő lehet, mely egyedülálló szabadsággal ajándékoz meg minket, és egyéniségünknek sajátos arcot kölcsönöz. A szerző bemutatja, mily szerteágazóak az okok, melyek a celibátusban élő papot az elszigeteltségbe kényszeríthetik, és hányféle zsákutca várja abbéli igyekezetébm, hogy magára-ma- radottságát megszüntesse. Ajánlatot is kapunk, miképpen ismerheti fel magányának pozitív erejét és hogyan tehet szert a szellemek megkülönböztetésének tudományára. Amikor az élet személyes oldala elhomályosul Sok és különféle munka várja a szemináriumból kikerülő fiatal papot első helyén, az első egyházközségben. A hitoktatás, a különböző korosztályú csoportokkal való foglalkozás, a szentség-kiszolgáltatás, a prédikáció, a temetés (és sorolhatnánk még) —mind alapos fölkészülést, odafigyelést, időt kívánnak. Az élet sűrűjébe került pap a különféle felkéréseket szívesen elfogadja, mert alkalmat lát bennük, hogy új életstílusába, életvitelébe belenőjön és abban megerősödjék. Csakhogy a pasztoráció iránti szenvedélye hamar felemészti erőit: a pihenés, a természet, a személyes kapcsolatok, barátságok, a lelki élet, a teológiában való elmélyedés lassan teljesen eltűnnek az életéből. A kezdeti lelkesedés mindent felemészt a szemináriumban elraktározott „táplálékból". Észrevétlenül, anélkül, hogy ezt konkrét időponthoz lehetne kötni — és anélkül, hogy akarná —, teljesen elveszti személyes életét s vele együtt igehirdetése súlyát, az igazi, mély odafigyelést az emberekre. Az aktivizmus hamar kifárasztja testileg-lelkileg. így sokan jutnak néhány év után a magány fojtogató karmai közé. „Barátomat, bizalmasomat elidegenítetted, már csak a sötétség ismer engem" (Zsolt 88,19). Ez a magány az elszigetelődés, az elhagyatottság, a kiüresedés érzésével kezdődik, később pedig kétségbeesésben és elkeseredésben tetőződhet. Börtönként éli meg saját énjét, melyből nem tud menekülni egy te-hez, önmaga labirintusából nincs kiút. E folyamat vagy állapot külső tünetei és következményei nagyon különbözőek. Egyesek magának élő, zárkózott különccé válnak, mások alkoholizmusba menekülnek vagy egyéb hamis kompenzációs lehetőséget ragadnak meg, melynek következtében nem kevés azok száma, akik pszichoszomatikus zavarokra, fejfájásra, gyomorbántalmakra panaszkodnak. Celibátusi életforma és a papi hivatással együttjáró szerepkör A magány külső okait sem lehet közös nevezőre hozni. Biztos, hogy a celibátusi életforma is egy ezek közül. De csak akkor lesz oka az elszigetelődésnek, a kiszáradásnak, az érzelmi elszegényedésnek, ha úgy ítéljük-éljük meg, hogy pusztán kívülről s indokolatlanul, jogtalanul szabták ki ránk, s belsőleg nem fogadjuk el, vagy csak fél szívvel mondunk rá igent. Pontosan ez az el nem fogadott s el nem viselt magányosság fogja a lelket kikezdeni. Egy másik ok — ha nem is az egyedüli, ahogy Eugen Drewermann véli1 — a pap hivatásával együttjáró szerepköre, amely hivatalosan minden személyes érzést elfojt, s ezáltal ellenőrizhetetlen utakra kényszerít, emberi közelségtől és kapcsolatoktól való félelmet szül, s ezáltal döntésekre, elkötelezettség vállalásra való képtelenséget hoz magával. Az elszigetelődésnek egy to186
