Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Patsch, Jakob - Pálvölgyi Gyula (ford.): Szükségmegoldásoknak nincs jövője - Megoldás-e a növekvő paphiányra a "kooperatív közösségvezetés"?
A szerep-azonosság (identitás) és a szerep-bizonytalanság mind a papoknál, mind a közösségvezetéssel megbízott laikusoknál jelentkezhet. Annak ellenére, hogy a laikus a közösség vezetését végzi, mindig függ a paptól. Még a főhivatású laikus vezetők is a lelkipásztori szolgálatban csak „hézagpótló"-szerepet töltenek be. A limburgi egyházmegyéből egy nő, aki több éven át a „kooperatív közösségvezetés" keretében vezetett egy közösséget, pozitív tapasztalatai és lehetőségei mellett a problémákat is ismerteti: „Egy közösséget valóban vezetni, miközben a főösszejöveteleken nem szabad az élre állni, — ez nem egyeztethető össze... Sajnos, az ilyen vezetési modell nem tartalmaz világos és egyértelmű vezetés-meghatározásokat, így én a tényleges felelősséget csakis a segítőmunkában vállalhatom, dönteni mindig az illetékes lelkipásztornak kell. Röviden: nekem nem jut eszembe jobb kifejezés a kooperációs közösségvezetésről, mint a kettős kötöttségű küldetés, (pl. Vedd át a vezetést, de nem te vagy a közösség vezetője; tedd a szentségeket hozzáférhetővé, de te nem szolgáltathatod ki azokat.) Ez nem maradhat tartós megoldás sem a közösségek, sem a papok, sem a pasztorális kisegítők számára..." „Végül a 'közösségvezetés kooperációban' modellje a mindkét oldalon meglevő legjobb szándék ellenére is rossz pótmegoldássá lesz, a hatásos változtatást nem engedi meg, csak a hierarchikus egyház változatlan helyzetét biztosítja." Ellátó pasztoráció Az a pap, aki az egyházközségben mint ember és lelkipásztor nem gyökeresedett meg, csak a „kisegítő pap" szerepét végzi. A „pap-import", a kívülről jövő gondoskodás a közösséget mint a lelkigondozás alanyát nem veszi komolyan. 3. Az egyetlen következetes megoldás: A közösségvezető/nő elismerése és megerősítése: felszenteléssel. A közösségvezető/nő mint „anonim pap" Az eldöntendő kérdés: vajon a közösségvezető a laikusok vagy az egyházi hivatal oldalán áll-e? A keresztséggel és bérmálással megerősített laikus hivatalviselőkről beszélünk-e vagy lényeges különbségtételről? Karl Rahner már az ötvenes években azt kívánta, hogy a főhivatású pasztorális szolgálatban álló laikusokat többé ne laikusként, hanem egyházi hivatalviselőkként tekintsék. Álláspontját később élesebben is megfogalmazta: A pasztorális asszisztensek a papnélküli közösségben azokon a helyeken, amelyek valóban a közösségvezetés hivatalos helyei, pappá szentelen- dők. Mivel tevékenységük a papi hivataltól (a szenteléstől eltekintve) nem különbözik sem tartalmában, sem gyakorolt működésében, ezért a szentségi megerősítésük értelemszerű. Ugyanez érvényes azokra a diákonusokra, akik tevékeny közösségvezetők. „A pasztorális asszisztensnek a valóságos működésének megfelelő megbízatást kellene kapnia. Ha működése egy diákonus feladatának felel meg, akkor diákonussá kell szentelni. Ha pedig pasztorális asszisztensi működése a közösség vezetőjének felel meg, akkor pappá kell szentelni. A közösségvezető működésének szétválasztása az Eucharisztia ünneplésének vezetésétől lényegében ellentétes." A laikus hivatalviselőket a hivatásos papságtól nem az választja el, ami az egyiknél többnyire „csak" az egyházjogból érvényes nőtlenségi kötelezettségben áll, Szerep-azonosság és szerep-bizonytalanság 183
