Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - KÖRKÉP - Nissim, Gabriel M. - Mártonffy Marcell (ford.): Pedagógia és tömegtájékoztatás
lözhetetlen szabadságot. E szabadság nem korlátozza, hanem árnyalja, sokszínűbbé teszi a televíziózás örömét. A plébániák, a keresztény közösségek és családi mozgalmak bízvást számíthatnak sikerre, ha arra ösztönzik a szülőket, hogy gondolkodjanak el a televíziónak a család életében elfoglalt helyéről, és vegyenek részt olyan kurzusokon, amelyeken elsajátíthatják a médiák értékeléséhez szükséges elemzőkészséget. (Hitoktatás és audiovizuális nevelés) A hitoktatás nem lehet közömbös a médiák iránt, hiszen a legtöbb országban ezek alkotják a gyermekek, a serdülők s nemritkán a felnőttek természetes nyelvi közegét. Kell-e vajon külön is foglalkoznunk audiovizuális neveléssel? Nyilvánvaló, hogy nem ez az egyetlen és legfőbb gondunk, mindazonáltal hasznos lehet, ha feltesszük a kérdést: hogyan függ össze a katekézis és az audiovizuális nevelés? A hitoktatás évek óta foglalkozik a fiatalokat érintő létkérdésekkel és társadalmi problémákkal. Nyitott tehát minden iránt, ami a serdülők életéhez tartozik. A felnőttkatekézis keretében is szóba kerülnek az emberek mindennapi gondjai — akár a keresztségi előkészület során, akár kevésbé rendszeresen, a keresztény mozgalmak és közösségek összejövetelein. Vajon felvetődnek-e ilyenkor a kommunikáció általános problémái és, közelebbről, a médiákkal — a televízióval, a rádióval — kapcsolatos kérdések? Ha nem, talán azért nem, mert fegyvertelennek érezzük magunkat a televízióval szemben. Itt az ideje, hogy legyőzzük tétovaságunkat. A keresztényeknek az elsők között kell felelősséget vállalniuk azért a jövőért, amelynek tétjére az előbbiekben utaltunk. Az egyház megtalálta a módját, hogy a tágabb értelemben vett hitoktatás keretében szót ejtsen a polgár felelősségéről. Napjainkban nem kevésbé szükséges, hogy megfogalmazzuk a keresztények „médiafelelősségét", mint a „polgári" lelkiismeret fontos összetevőjét egy olyan „civitasban", amelynek életét sok tekintetben a médiák határozzák meg. Annál is inkább, mivel az audiovizuális nevelés eszköztára már rendelkezésünkre áll: számos országban léteznek olyan keresztény szervezetek, amelyek kellő szakértelemmel nyújtanak ilyen irányú képzést. Sok helyütt készülnek a hitoktatást előmozdító filmek vagy videokazetták. Ezek olykor rendkívül színvonalasan alkalmazzák a médiakultúra eszközeit, a képek nyelvét. Gyakori eset, hogy a videofelvételeket hitoktatók tevékeny közreműködésével állítják elő. Fel- használásuk az audiovizuális nevelés figyelemreméltó eredménye. De merészkedjünk messzebbre: a hitoktatás alkalmával vitát kezdeményezhetünk a médiákról s arról, hogy keresztényekként hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Az alapképzésben egyházi dokumentumokra is támaszkodhatunk: a Communio et Progressio és az Aetatis Novae gondolatok sokaságával, az értékelés kritériumaival, a helyes magatartás normáival könnyíti az eligazodást. Természetesen nem hiányozhat a hitoktatók megfelelő tájékozottsága és képzettsége: a rögtönzés többet árt, mint használ. Érdemes nem keresztény intézményeket is felkeresnünk, hogy elsajátítsuk a képek nyelvét. Számos, főként fiatalokkal (gyermekekkel vagy serdülőkkel) foglalkozó hitoktató fájó tapasztalata, hogy a katekézis és a fiatalok nyelve közt áthidalhatatlan szakadék tátong. Az akadály legyőzhető, ha a keresztények nem idegenkednek a filmtől, a videótól és a televíziótól. Legyen szó nézőkről vagy műsorkészítőkről, jelét adhatják az egyház szolgálatkészségének, amellyel segíteni próbál, hogy ne a médiák hajtsák uralmuk alá a földet, hanem mi bánjunk velük szabadon, felelős polgárokként és felelős keresztényekként. Fordította: Mártonffy Marcell Forrás: Eduquer aux médiás: une täche urgente. In: Lumen Vitae 1994/4,425-436. 173
