Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Veres András: Erkölcsi relativizmus - a bűntudat hiánya
cselekedetekhez. Erre hívja fel a figyelmet a pápa a Veritatis splendor kezdetű enciklikájában: „Elvetik az igazság üdvözítő erejét, s egyedül a minden objektivitástól független szabadságra bízzák, hogy döntse el, mi a jó és mi a rossz. Ez a relativizmus a teológia területén bizalmatlansággá válik Isten bölcsességével szemben, aki az erkölcsi törvénnyel vezérli az embert."2 Sajnálatos módon az erkölcsi relativizmus és a bűntudat hiányának kialakulásához vezetett a zsinat által óhajtott lelki vezetés is, amely alapfeltétele a keresztény lelkiismereti nagykorúság kialakulásának. A hiányos katekézis (főként a felnőttka- tekézis hiánya) következtében csak kevesekben jelenik meg a lelki igényességnek az a foka, amely rendszeres lelkivezetésre tartana számot. Enélkül viszont állandóan növekszik a lelki kulturálatlanság, az objektív értékrendtől való elhajlás és az erkölcsi szubjektivizmus veszélye. Számos ember nem jut el azoknak a feltétlenül szükséges erkölcsi normáknak a megismerésére, amelyek alapfeltételei a helyes lelkiismeret kialakulásának. A téves szentírás-értelmezés is oka lehet az erkölcsi relativizmus megjelenésének. Bár kétségtelen, maga az Apostol biztatja a tesszalonikaiakat: „Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg!".3 Helytelenül értelmezik azonban ezt a kijelentést azok, akik az egyénnek, s nem a közösségnek szóló felszólítást látnak benne. A Szentírás magyarázók és a hagyomány töretlenül az egyháznak mint közösségnek tulajdonítja a kiválasztás és a helyes megítélés képességét. Az egyház kapta a Szentleiket, az igazság Lelkét, amellyel tévedés nélkül meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Tehát minden egyéni értelmezés, amely függetleníti magát az egyház élő hagyományától és tanításától, a kinyilatkoztatás teljességét csorbítja, és annak a veszélynek teszi ki magát, hogy a szubjektivizmus tévedésébe kerül. Erre a problémára utal Ratzinger bíboros a vele készített riportkönyvben: „Úgy látszik, hogy a teológusvilág jó része elfeledkezett arról, hogy a teológia hordozója nem a specialista, hanem a katolikus közösség a maga együttesében, vagy másként mondva: az egyház egésze. És mivel elfeledkeztek arról, hogy a teológiai munka egyházi szolgálat, teológiai pluralizmus keletkezett, ami a valóságban gyakran csak individualizmus, s mint ilyennek a közös hagyományok alapjaihoz nem sok köze van. Mintha ezentúl minden teológus 'alkotó' akarna lenni. Pedig igazi feladatuk az lenne, hogy elmélyítsék, megérteni segítsék és hirdessék a közös hitletéteményt, és nem az, hogy alkossanak. így a hit iskolákra és irányzatokra esik szét, amelyek gyakran ellent is mondanak egymásnak, nagy károkat okozva Isten megdöbbent népének. Az utóbbi években a teológia energikusan ráállt arra, hogy harmóniába hozza a hitet az idők jeleivel, és új utakat tárjon fel a kereszténység továbbadására. De sokan jutottak arra a meggyőződésre, hogy ezek az iparkodások gyakran inkább súlyosbították, mintsem megoldották a krízist. Igazságtalanság lenne ezt általánosítani, de tagadni nem kevésbé."4 Az erkölcsi eltévelyedés másik oka a szociológia tudományában keresendő, amely a maga sajátos kutatási módszerével sok mindent viszonyít, ennek eredményeképpen minden korábban stabilnak és maradandónak hitt értéket is kérdésessé tesz. E módszer érvényesülése az erkölcsteológiában súlyos elhajlásokhoz vezet. Különösen veszélyessé válik ez akkor, ha ez a fajta gondolkodásmód találkozik azoknak a teológusoknak a véleményével, akik a II. Vatikáni zsinat után a sajátosan keresztény erkölcsi értékek után kutattak. Közülük többen arra a következtetésre jutottak, hogy a keresztény erkölcsi értékek többsége a kereszténységen kívüli kultúrákban is fellelhető. Véleményük szerint a keresztény erkölcsben nincs olyan maradandó, a kinyilatkoztatásból származó erkölcsi törvény, amely változatlan maradna az idők folyamán. Következtetésük: az erkölcsi törvények egyedül az emberi értelemben és a közösség hagyományában találják meg végső alapjukat, 17
