Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - KÖRKÉP - Nissim, Gabriel M. - Mártonffy Marcell (ford.): Pedagógia és tömegtájékoztatás
súlyozható ki. Ez a média-nevelés elsődleges célja: annak elősegítése, hogy a választást ne a kínálat diktálja. E körülmény korántsem mellékes, ha figyelembe vesszük a tévécsatornák versengését, amelynek perverz hatásai már most megmutatkoznak: célkitűzésük nem az, hogy műsoraikkal a nézőket szolgálják, hanem az, hogy a közönséget eladják a reklámügynökségeknek. A konkurenciaharc olyan műsorszerkezetet eredményez, amely — különösen a fő-műsoridőben — minden áron maximális nézőszámot igyekszik felmutatni. Szabadságunkhoz különösen a valóság és a kép megváltozott — s a tévé esetében döntő fontosságú — viszonya intéz kihívást. A nézők túlnyomó többsége ugyanis azt hiszi, hogy a képernyőn megjelenő kép segítségével közvetlen kapcsolatba kerül a létező világgal, olyannyira, hogy magát a képet tekinti valóságnak. Márpedig a médiák, kivált a televízió „valóságáteresztő" képessége roppant csekély. A valóság- naknem „közvetlen", hanem—mint nevük is jelzi— „mediatizált", azaz közvetített látványát nyújtják. Nem „világra nyíló ablakként", nem a nyers valóságot közvetlenül megjelenítő „tükörként" működnek. Le kell szögeznünk, hogy a rekonstruált valóságkép önmagában nem utal sem perverzióra, sem manipulativ szándékra, hanem a médiák természetéhez tartozik. A „médiacsinálók" részéről hatalmas munkát igényel, melyet ők többnyire igyekeznek is becsületesen, nagy szakértelemmel elvégezni. A rekonstruált kép segítségével persze újabb és újabb lehetőségek nyílnak a közvélemény befolyásolására, a valóság önkényes eltorzítására. Akár fennáll azonban a torzítás szándéka, akár (jobb esetben) nem, a médiák műsora mindig valóságábrázoló művelet eredménye: értelmet hordozó struktúra. Ezért hát kiemelkedően fontos, hogy a nézők tudatában legyenek a valóság és a kép közötti távolságnak. Számos gondolkodó hangsúlyozza, hogy ez lesz az eljövendő évek egyik meghatározó mozzanata. Tudjuk, hogy a virtuális képek technikája egyre fejlettebb. „Valóság és kép különbsége hirtelen elenyészővé vált, s a távolság csökkenésével felelősségérzetünk is megfogyatkozik" — jegyzi meg Paul Ricoeur. Napjaink tévénézői egyelőre a kép rabszolgái. A média-nevelés célja, hogy tudatosítsa: szerkesztett képekkel van dolgunk. Rá kell jönnünk, hogy a tévéműsort nemcsak a tartalma (témája vagy beszédmódja) minősíti, hanem a formája is. Amit a forma (a díszlet, a montázs, a hangfelvétel) közvetít, éppúgy üzenetet hordoz, mint a tartalom. Az audiovizuális nevelés egyik lényeges következménye az lehet, ha a formaalkotó eljárások ismeretében a néző egyszerre lesz képes értékelni és gyanakvással szemlélni, amit lát. (Kultúra) Akik ártalmasnak ítélik a médiák hatását a fiatalokra, a média-pedagógiában sokáig nem láttak mást, mint a gyermekek „beoltását" a televízió „gyermekbetegsége" ellen, jóllehet a fiatalok (s nem kevésbé a felnőttek) sebezhetőségének oka sokkal inkább a kiszolgáltatottság: nem ők uralják a tévét, hanem a tévé rendelkezik felettük. A kép bűvöletében fegyvertelenül állnak szemben a rajta óhatatlanul átsugárzó ideológiával (a férfiasság és nőiesség média-eszményével, a viselkedés és a társadalmi érintkezés sztereotípiáival stb.). Ha azonban megértjük az audiovizuális nyelv sajátos törvényeit, megtörik a varázs. Az audiovizuális nevelés egyik célja tehát az, hogy mind a fiatalok, mind a felnőttek megtanulják a médianyelv grammatikáját, mondattanát, poétikáját, egyszóval retorikáját. Lehet, hogy a fiatalok e területen otthonosabban mozognak, egyikük-másikuk azonban inkább analfabétának tekinthető. Ha valódi audiovizuális kultúrára tesznek szert, nagyobb haszonnal és értelmesebben válogathatnak a tévéműsorok közül. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az audiovizuális nevelőmunkában, a képkultúra megteremtésében az iskola is részt vesz, akkor a diákok nemcsak könnyebben illeszkednek be az iskola kulturális univerzumába, hanem tanul170
