Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fehér M. István professzorral. Filozófia, valláskritika, teológia kapcsolata
Úgy vélem — a fentebb mondottak fényében ez talán most már nem szorul bővebb igazolásra —, hogy jobb, ha a filozófia meghatározása céljából filozófusokhoz fordulunk. Ha ezt beláttuk s elfogadtuk, a következő nehézség ott jelentkezik, hogy némi tájékozódás után arról értesülünk: különböző filozófusok és különböző kézikönyvek a filozófiát másképp és másképp határozták meg, s e meghatározásokba alkalmasint igen erősen belejátszottak az illető filozófusok saját filozófiai nézetei, sajátlagos filozófiai fogalmai. Hegel számára pl. a filozófia az abszolút szellem legmagasabb foka, ahol is rögtön szembeötlik, hogy az „abszolút szellem" a hegeli filozófia körébe tartozó fogalom (a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hegelnek különböző írásaiban és korszakaiban egyéb filozófia-meghatározásai is vannak, s a helyzet alkalmasint a többi filozófussal is így áll). Kant egy tipikus meghatározása szerint a filozófia az emberi ész teleológiája, s „ész" és „teleológia" persze a kanti filozófia nagyon is centrális fogalmai; s a sort folytathatnám. Mit tegyünk ilyen helyzetben? Tüntessünk ki vakon egy filozófust vagy filozófiai iskolát s tegyük magunkévá annak a filozófia-fogalmát? S ha igen, melyiket? Honnan vegyük a mércét akkor, amikor még csak útban vagyunk felé, amikor a filozófiába való belépés előtt állunk? Nyilvánvaló, hogy ha ilyen esetben egy meghatározott gondolkodó vagy iskola filozófia-meghatározását fogadjuk el, akkor ez az eljárás egyfelől csak dogmatikus lehet (hiszen a többinek esélyt sem adtunk, hogy filozófia-meghatározásukkal meghallgatásra, mérlegelésre találjanak nálunk), másfelől pedig azzal az ebből logikusan folyó következménnyel jár, hogy a későbbiekben csak azt fogjuk filozófiának tekinteni, ami ezen fogalomnak megfelel, hogy tehát a filozófia-fogalmunk szűk lesz, s előzetesen megszűri, ill. leszűkíti azoknak a szellemi alakzatoknak a körét, melyeket a későbbiekben figyelmünkkel kitüntetünk. A filozófia meghatározásának egy további nehézsége azután az a sajátságos körülmény, hogy a filozófiához hozzátartozik a filozófia tagadása. A filozófia megszűnésének, transzcendálásának, meghaladásának gondolata korántsem ismeretlen a filozófia történetében. Nem ritkaság, hogy egy-egy gondolkodó vagy iskola nem pusztán az elődök filozófiájának bírálatával, de egyenesen a filozófia mint olyan bírálatának igényével lépett fel. Olyan kiemelkedő gondolkodók — hogy csak néhányat említsek —, mint Marx, Kierkegaard, Wittgenstein, Heidegger jelentették be és hirdették (másképp és másképp) a filozófia végét, meghaladásának szükségességét, ahol is persze a filozófiát előzetesen másképp és másképp fogták fel: valamely önálló szakterületnek, sajátos (mondjuk érzékfölötti) tárggyal rendelkező diszciplínának, avagy meghatározott (pl. kontemplativ) életformának, s próbálták ennek megfelelően azután feloldani, pl. a forradalmi praxisban, a pozitív tudományokban, a nyelvkritikában, a keresztény egzisztenciában, az (immár nem metafizikai) gondolkodásban. Az, hogy Marx, Kierkegaard, Wittgenstein és Heidegger nem tartották magukat filozófusnak, cseppet sem gátolja meg azt, hogy az ő sorsuk is beteljesedjék: felvétessenek „A nyugati filozófia története" c. tankönyvek megfelelő helyére. Mi filozófusok vagy filozófiatörténészek (ha szabad ily szerénytelenül, fejedelmi többesben fogalmaznom) ideális esetben már hozzászokhattunk, hogy diszciplínánk határai elmosódottak, hogy a filozófiát különböző korok, szerzők és iskolák különbözőképpen fogták fel, s ennek megfelelően ezen elnevezéssel különböző dolgokat fogtak egybe vagy műveltek. A filozófia lehet (és volt is) életmód vagy tanítás, tudomány vagy épülés, a halálra való felkészülés, a bölcs ember attitűdje, vagy a látnok próféta vagy forradalmár beállítottsága, avagy éppenséggel a fogalmakkal való látszólag vagy valóságosan öncélú bíbelődés. A filozófiának az a — „hermeneutikainak" nevezhető — felfogása, melyet jómagam képviselek — mely szerint a filozófia nem egyéb, mint valamely előzetes megértés (vagy létmegértés) önértelmezése, fogalmi megvilágítása, önmegvilágítá164
