Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Gáspár Csaba László: Fehér M. István professzorral. Filozófia, valláskritika, teológia kapcsolata
A szemrehányásra egyébként ezt lehet válaszolni: mindenkinek jogában áll kísérletet tenni arra, hogy elődeinél jobb, meggyőzőbb filozófiai rendszert alkosson, olyat, amely kiállja a kritika és az idők próbáját. De enélkül a konstruktív erőfeszítés nélkül a filozófiatörténetet elmarasztalni felületes és valójában demagóg dolog. Akinek az időtlen érvényességgel bíró filozófiai rendszer a fő gondja, tessék, tanulmányozza át a múltat s lelje fel benne az illető filozófiát; ha megtalálni véli, cáfolja meg érdemben az ellene fölhozott összes kritikát (mindenekelőtt azonban ismerkedjék meg velük), védje meg minden lehetséges kritikától és ellenvetéstől; ha pedig nem találja, alkossa meg, ám bizonyosodjék meg felőle, hogy saját próbálkozása elkerüli mindazokat a csapdákat és buktatókat, melyeknek a korábbi filozófiák áldozatul estek. Ha pedig egyik sem megy, akkor még mindig lehet az ember a szisztematikus filozófia híve, vagyis hihet abban, hogy a jövőben egyszer majd csak sikerül rálelni egy ilyen rendszerre. Ha valami, akkor épp a filozófiatörténet tartja ébren annak az emlékét—s egyúttal csakis belőle meríthető a mintaképe annak —> milyen is valamely komoly szisztematikus filozófia: hogyan kell felépíteni, milyen igényeknek kell eleget tennie. Ha egy adott filozófiai elméletben — például ideológiai kényszer folytán, mint a marxizmus esetében — a filozófia végérvényes formáját pillantjuk meg, akkor könnyen megeshet, hogy ebben a beállításban a korábbi vagy későbbi filozófiák (a filozófiatörténet) az ehhez az elmélethez való pozitív vagy negatív viszonyulásnak, a hozzá való eljutás előmozdításának vagy hátráltatásának, a vele való egyezésnek vagy a tőle való eltérésnek, ill. az ezen elmélet által kidolgozott fogalmi-logikai eszközök alkalmazásának a szemléltetésére szolgálnak. Nem is az a baj ezzel az állásponttal, hogy elsikkad a filozófiatörténet igazságigénye, hanem az, hogy maga az érvényesnek hirdetett filozófia igazságigényének elismerése, belátása, elsajátítása válik így lehetetlenné. Más szóval: az ember nem azért fordul a filozófiatörténet felé, mert hite megrendült az érvényesnek tekintett filozófiai rendszerben, hanem azért, hogy annak igazságát minél sokoldalúbban, gazdagabban, igényesebben fogadj a be, sajátítsa el, értse meg, ehhez pedig szükséges annak belátása, hogy az illető elmélet hol, milyen pontokon, mennyiben adott jobb válaszokat az elődjeinél, hogyan és mennyiben lépett tói rajtuk, továbbá szükséges annak megértése, hogy mi alapozza meg azt az igényt, hogy ez a filozófia az egyedül igaz, érvényes filozófia. Ha nem sikerül az érvényesnek hirdetett filozófia érvényességét a jóindulatúan feléje közeledőkkel ily módon (történeti beágyazásban) megértetni, akkor marad a „becsületszóra elhinni", az indoktrináció, ill. a struccpolitika, hogy ti. a más filozófiákkal való konfrontációtól óvjuk mint a széltől, attól való félelmünkben, hogy ez az ütköztetés illető filozófia érvényességét végzetesen megrendíti. Ha tehát az érvényes, szisztematikus filozófiát (ill. érvényességét) kivonják a filozófiatörténeti kontextusból, az oda vezet, hogy maga az érvényesnek hirdetett filozófia üresedik ki, válik érthetetlenné, felfoghatatlanná, amit csak külsődleges okok miatt hisznek el, ill. tesznek úgy, mintha elhinnék. Egy múltbeli elmélethez való kapcsolódás — amennyiben értelmes lények hajtják végre — nem nélkülözheti az illető elmélet értelmének vagy jelentésének előzetes rekonstrukcióját, ez pedig előfeltételezi a vonatkozó igazságigény és történeti szituáltság együttes rekonstrukcióját. Egy elmélet elfogadása vagy elutasítása — az értelem- ill. az igazságigény rekonstrukciója, tárgyi mérlegelése nélkül — önkényes aktus marad, amelyet alkalmasint külsődleges szempontok (alkalmazkodás, félelem, karriervágy) diktálnak. Amikor teológus kollégákkal beszélgettem erről azelőtt, némileg megrökönyödtek, s nem is azon, hogy nem vagyunk marxisták, hanem a „doktrína hiányán". Azt kérdezték, jó, jó, a marxizmus tanait már nem tartjuk érvényesnek, de mit tanítunk helyettük, milyen filozófia foglalta el akkor az „érvényes filozófia" helyét? A megrökönyödés pedig annak szólt, hogy e hely úgymond „üresen" maradt. Csakhogy 158
