Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Békés Gellért: Történelem - Gondviselés - Isten. Vályi-Nagy Ervin a történelem keresztény értelmezéséről
Akadémia centenáriumi ünnepségén, titokban adtak át Visser't Hooftnak, az Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkárának. A szöveget maga a szerző fordította magyarra. A már alternatív címével is állásfoglalást követelő írás — (Isten vagy történelem) — az új politikai helyzettel megalkuvó, sőt azt készségesen kiszolgáló, s a kiszolgálást teológiailag is igazolni igyekvő református egyházkormányzat „premisszáit" veti kritikájának bonckése alá. A kés mélyen belevág a premisszákból szőtt elmélet szövetébe és kifejti, hogyan érvényesül a marxista történetfilozófia a hagyományosnak hangzó teológiai megfogalmazásban. Amit Vályi-Nagy kritikája célba vesz, az lényegében Isten azonosítása a történelmi folyamattal. A marxista nyomokon haladó teológiai tanítás szerint ugyanis az üdvösség nem Istennek a krisztusi esemény által végbevitt műve, hanem „maga a történelem menete", vagyis az emberi történés dialektikus folyamata. Ez a redemptive process (R. Niebuhr) az, ami megváltja és üdvözíti az embert. Isten üdvözítő műve azonos a történeti fejlődéssel, s ezért adott történeti helyzetben, mint azt akkori is, az üdvözítő isteni akarat megvalósulását kellene látnunk. A keresztény ember feladata eszerint nem az volna, hogy felelőssége tudatában szabadon válaszoljon a krisztusi üdvösség evangéliumi örömhírére, hanem pontosan az, hogy engedelmesen alkalmazkodjék a szükségszerű történeti fejlődés jelenlegi fázisához, vagyis szó nélkül alárendelje magát a kommunista rezsimnek. Az egyházi igehirdetésnek azt a feladatot kellene vállalnia, hogy megkönnyítse, hogy ezt a történeti valóságot Isten akarataként fogadja el a hívő ember (44-46.). Ezzel a megtévesztő tanítással gyökeres ellentétben Vályi-Nagy határozott teológiai állásfoglalása lényegében az, hogy „csak egy történet van, amelyben egyértelműen Istennel van dolgunk", s ez nem más, mint az üdvösség bibliai története és annak középpontja: a krisztusi esemény (47.). Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy a katolikus teológia, ha vissza utasítja is a történelmi folyamat egyértelmű azonosítását Isten akaratával, nem állítja ilyen élesen szembe az üdvösség bibliai történetét az emberiség történelmi életfolyamatával. Bibliai hagyomány alapján már magát a teremtés tényét is Isten önkinyilatkoztatásának tekintjük, hiszen az ószövetségi Szentírás éppúgy, mint az újszövetségi elismeri az ember abbeli képességét, hogy a teremtés műveiből — nyilván nem az isteni kegyelem megvilágosító ereje nélkül — felismerje a Teremtő létezését (vö. főleg Bölcs 13,1 és Róm 1,20). Homo capax Dei — az ember képes felismerni Isten létét. Ennek a felismerésnek nyomai, még ha a tudatlanság és a bűn által eltorzítottan is, fellelhetők az emberiség bibliai vallástól független vallási formáiban. Ezek úgy tekinthetők, mint az ember eredeti felismerésből származó „ösztönszerű" istenkeresésének megnyilvánulásai. Válaszok arra a tényre, amit Szent Ágoston így fogalmazott meg: „Magadnak (a veled való közösségre) teremtettél minket, Uram, és nyugtalan a mi szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik." Ezért minden vallási megnyilvánulás végső soron Krisztus felé mutat és benne teljesedik be. Ebben az értelemben beszélhetünk az üdvösségnek, ha nem is a történelmi folyamattal azonos, de a benne kezdettől jelenlévő általános történetéről, az egyetemes vallástörténetről. Az idők folyamán kialakult különböző vallási formákban az alapvető vallási intuíció keveredik az emberi tudatlanság és a bűn által eltorzított mitikus tanokkal és gyakorlatokkal. De kérdem: miért nem használhatta volna fel az isteni kegyelem a bennük rejlő hiteles elemeket a jóhiszemű ember üdvözítésére? Az üdvösség sajátos bibliai története, s annak középpontja: a krisztusi esemény, nyilvánvalóan ettől különböző, közvetlen, s ezért minden kétértelműségtől mentes, valódi és hiteles belépése Istennek az emberi történelem folyamatába. Vályi-Nagy, még ha radikális barthi kritikájával nem is osztaná a fenti meggondolást, mégis felveti a kérdést: „Vajon fel tudjuk-e fedezni az összefüggést üdvtör9
