Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Söding, Thomas - Gáspár Csaba László (ford.): Maroknyi nyáj? A föld sója? - Az Újszövetség és új egyházkép keresése
keresztény közösség hétköznapi és ünnepi élete? Milyen kihívásokkal kellett az első keresztényeknek szembenézniük? Milyen kényszerítő erők hatottak rájuk? Milyen szel- lemi-lelki-társadalmi mezőben bontakoztak ki az első keresztény közösségek? Ha ezekre a kérdésekre irányítjuk figyelmünket, új módon igazolódik az Újszövetség ekkleziológiai fontossága: először is azért, mert nem valami erős, hatalmas, megállapodott, biztos lábakon álló, hanem egy kicsi, gyenge, támadásoknak kitett és kiszorított, ám éppenséggel dinamikus és vonzó egyház képét tárja elénk. Másodszor azért, mert a korabeli vallások pluralista és szinkretista világában nem a feloldódással vagy ellenkezőleg, rigorizmussal igyekszik felülkerekedni, hanem (legalábbis fontosabb írásaiban) félelem nélkül és érzékenyen, dialógussal és kritikával, a hellenista vallások lelki és erkölcsi értékei iránti tisztelettel, ugyanakkor az evangélium hasonlíthatatlan erejébe vetett bizakodással (Róm l,16k). Szinkretizmus és alkalmazkodási kényszer A 19. század egyik gyakran hangoztatott tétele szerint lényegileg azzal magyarázható a kereszténység nagy missziós sikere, hogy egy olyan vallási világban lépett föl, amely a legmélyebben elbizonyta lanodott és önmagával meghasonlott: már senki se hitt igazán a homéroszi istenekben; a pogány kultuszok üres ceremóniákká silányultak; a vallás egészében már csak rituálé volt, kegyesség és hagyomány. Ezért lehetett könnyű a kereszténység dolga, hogy egy akár csak félig oly meggyőző programmal is meghódítsa az emberek szívét... Ez a tétel azonban, miként a kutatások nyomán megmutatkozott, túlságosan leegyszerűsített, végsősoron pedig hamis. A hellenizmus csakugyan mély vallási kataklizmák, krízisek és változások korszaka volt, de épp úgy a vallási virágzás ideje is: nyugati és keleti kultúrák találkoztak; ősi és új vallások hatottak egymásra és termékenyítették meg egymást kölcsönösen; számos templomot helyreállítottak, és újakat építettek; különböző egyletekben és közösségekben élénk vallási élet bontakozott ki. Nem is szólva a zsidóságról, amely minden ellenségeskedés ellenére jelentősen fellendült a hellenista diaszpórában, és, noha ellenségek vették körül, számos új követőre is talált a pogányok között, ennélfogva jelentős kulturális, lelki és társadalmi súlyra tett szert az egész római birodalomban, kivált keleten. E szektákból, kultuszokból és vallásokból álló tarka világ színpadán a kereszténység csupán egy volt a sok-sok mozgalom között. Az első keresztények — a legtöbb pogány szemében jó ideig a zsidóság egyik sajátos változataként — elenyészően csekély kisebbséget alkottak a hellenista kozmoszban. Ezért hamarosan a kisebbség tipikus sorsát kellet elszenvedniük. Mivel keresztények voltak és azok is akartak maradni, olyan konfliktusokba bonyolódtak, melyekben mindenkor ők voltak a gyengébbek. Úgy érezték, nagyfokú alkalmazkodásra kényszerítik őket. Ezt helyenként bizonyára a zsidók (Jn), ám jóval gyakrabban a pogányok — csak kivételes esetekben az állami szervek (ApCsel), többnyire inkább a pogány lakosság, a rokonok és a munkatársak, a szomszédok és a régi barátok — részéről tapasztalták. Jellegzetes a keresztényeknek az a szituációja, melyet az első Péter levél rajzol az első század vége felé a kisázsiai viszonyokról.7 A hívők „idegenekének kénytelenek tekinteni magukat (1,1,17; 2,11); az ókori társadalom peremén élnek, nem azért, mert ők maguk ki akartak vonulni a világból, hanem mert oda kényszerítették őket. A kisázsiai keresztényeket ugyan (még) nem fenyegeti véres üldözés, de ki vannak téve a gyanakvásnak, rágalmazásnak és gyalázkodásnak. Diszkriminálják és marginalizálják őket: az lPét 4,4 szerint azért, mert a pogány polgárok nem akarják, hogy a keresztények másként éljenek, mint ők maguk, és másképp, mint eladdig. Ezáltal csak még nehezebbé vált az, hogy a rigorizmus és a szinkretizmus veszélyét kikerülve egyházi identitásra tegyenek szert és missziós erőt bontakoztassanak ki. Lássuk, hogyan feleltek meg ennek a kihívásnak? 80
