Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Söding, Thomas - Gáspár Csaba László (ford.): Maroknyi nyáj? A föld sója? - Az Újszövetség és új egyházkép keresése

keresztény közösség hétköznapi és ünnepi élete? Milyen kihívásokkal kellett az első ke­resztényeknek szembenézniük? Milyen kényszerítő erők hatottak rájuk? Milyen szel- lemi-lelki-társadalmi mezőben bontakoztak ki az első keresztény közösségek? Ha ezekre a kérdésekre irányítjuk figyelmünket, új módon igazolódik az Újszövetség ekkleziológiai fontossága: először is azért, mert nem valami erős, hatalmas, megállapo­dott, biztos lábakon álló, hanem egy kicsi, gyenge, támadásoknak kitett és kiszorított, ám éppenséggel dinamikus és vonzó egyház képét tárja elénk. Másodszor azért, mert a korabeli vallások pluralista és szinkretista világában nem a feloldódással vagy ellenke­zőleg, rigorizmussal igyekszik felülkerekedni, hanem (legalábbis fontosabb írásaiban) félelem nélkül és érzékenyen, dialógussal és kritikával, a hellenista vallások lelki és er­kölcsi értékei iránti tisztelettel, ugyanakkor az evangélium hasonlíthatatlan erejébe ve­tett bizakodással (Róm l,16k). Szinkretizmus és alkalmazkodási kényszer A 19. század egyik gyakran hangoztatott tétele szerint lényegileg azzal magyarázható a kereszténység nagy missziós sikere, hogy egy olyan vallási világban lépett föl, amely a legmélyebben elbizonyta lanodott és önmagával meghasonlott: már senki se hitt igazán a homéroszi istenekben; a pogány kultuszok üres ceremóniákká silányultak; a vallás egészében már csak rituálé volt, kegyesség és hagyomány. Ezért lehetett könnyű a ke­reszténység dolga, hogy egy akár csak félig oly meggyőző programmal is meghódítsa az emberek szívét... Ez a tétel azonban, miként a kutatások nyomán megmutatkozott, túl­ságosan leegyszerűsített, végsősoron pedig hamis. A hellenizmus csakugyan mély vallá­si kataklizmák, krízisek és változások korszaka volt, de épp úgy a vallási virágzás ideje is: nyugati és keleti kultúrák találkoztak; ősi és új vallások hatottak egymásra és termé­kenyítették meg egymást kölcsönösen; számos templomot helyreállítottak, és újakat épí­tettek; különböző egyletekben és közösségekben élénk vallási élet bontakozott ki. Nem is szólva a zsidóságról, amely minden ellenségeskedés ellenére jelentősen fellendült a hellenista diaszpórában, és, noha ellenségek vették körül, számos új követőre is talált a pogányok között, ennélfogva jelentős kulturális, lelki és társadalmi súlyra tett szert az egész római birodalomban, kivált keleten. E szektákból, kultuszokból és vallásokból álló tarka világ színpadán a kereszténység csupán egy volt a sok-sok mozgalom között. Az első keresztények — a legtöbb pogány szemében jó ideig a zsidóság egyik sajátos változataként — elenyészően csekély kisebb­séget alkottak a hellenista kozmoszban. Ezért hamarosan a kisebbség tipikus sorsát kel­let elszenvedniük. Mivel keresztények voltak és azok is akartak maradni, olyan konflik­tusokba bonyolódtak, melyekben mindenkor ők voltak a gyengébbek. Úgy érezték, nagyfokú alkalmazkodásra kényszerítik őket. Ezt helyenként bizonyára a zsidók (Jn), ám jóval gyakrabban a pogányok — csak kivételes esetekben az állami szervek (ApCsel), többnyire inkább a pogány lakosság, a rokonok és a munkatársak, a szomszédok és a régi barátok — részéről tapasztalták. Jellegzetes a keresztényeknek az a szituációja, melyet az első Péter levél rajzol az első század vége felé a kisázsiai viszonyokról.7 A hívők „idegenekének kénytelenek tekinte­ni magukat (1,1,17; 2,11); az ókori társadalom peremén élnek, nem azért, mert ők maguk ki akartak vonulni a világból, hanem mert oda kényszerítették őket. A kisázsiai keresz­tényeket ugyan (még) nem fenyegeti véres üldözés, de ki vannak téve a gyanakvásnak, rágalmazásnak és gyalázkodásnak. Diszkriminálják és marginalizálják őket: az lPét 4,4 szerint azért, mert a pogány polgárok nem akarják, hogy a keresztények másként élje­nek, mint ők maguk, és másképp, mint eladdig. Ezáltal csak még nehezebbé vált az, hogy a rigorizmus és a szinkretizmus veszélyét kikerülve egyházi identitásra tegyenek szert és missziós erőt bontakoztassanak ki. Lássuk, hogyan feleltek meg ennek a kihívás­nak? 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom