Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Ziegler, Josef Georg - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A házasság és a család megpróbáltatása
Josef Georg Ziegler A HÁZASSÁG ÉS A CSALÁD MEGPRÓBÁLTATÁSA A 70-es évek kezdete nagy változásokat hozott. Különösen megmutatkozik ez a szexuális magatartásban. 1967-ben még olyasmiket olvashattunk, hogy az intimszférára vonatkozó közvéleménykutatások azt a minden résztvevő számára váratlan eredményt hozták, hogy 1949 és 1963 között nem hogy meglazult volna az erkölcs, például Németországban, hanem inkább megszilárdult. Ez a házasság előtti kapcsolatokra is yonatkozik: a többség fenntartás nélkül házasságpárti, szeretne házasságot kötni, a házasságban hű akar lenni; de vonatkozik általában az ifjúság erkölcsi életére is. Az egyház tanításáról azt mondták, hogy a szexualitás globális diszkvalifikálása — azaz bűnössé nyilvánítása — helyébe a romantikus idealizálás (szerelem) lépett mint ellenőrző és tiltó mechanizmus. Ezzel a „kopulációs misztikával" ellentétben a „szexuális ökonómia" képviselői a pszichoanalízisre (Freud) és szocialista tételekre (Bebel) hivatkozva elvetik a házasságot és a családot mint „az autoritér és restaurációs társadalmi rendszerek alapsejtjeit". A polgári „szexuális elnyomásnak" helyt kell adnia a házasságon kívüli szexuális kapcsolatoknak és a fiatalok korlátlan szabadosságának. Ezek a permisszív elképzelések meglepő gyorsan vitatémává lettek a társadalomban, s ez a hirtelen változás eléggé felkészületlenül találta az egyházat és teológiáját. A reakció nagyon különböző volt: egyesek dacosan a hagyományos érvelés sündisznóállásaiba vonultak vissza, mások megpróbáltak megértőén elébe menni ezeknek a követeléseknek. Hogyan tegyünk eleget a Zsinat kívánságának: „Az idők jeleit az Evangélium fényénél értelmezni" (Gaudium et spes 4.)? Kérdezzük meg először az erkölcs- és a pasztorálpszichológiát. Az értékrend gyors változásában — amely azonban a 70-es évek közepén stagnálni kezdett — az objektív értékrend helyére az önmegvalósítás szubjektív értékei léptek. A hangsúly az abszolút érvényű absztrakt erkölcsi elvek elfogadásáról a szubjektív döntések felé tolódott el. Ez már messze nem konkrétizálódásnak értelmezte magát, azaz egy adott elv és a fölvetett probléma együttlátásának a lelkiismeret ítéletében. A „konkrét" magatartásmódot, a normát egyolalúan az egyéni megítélés körébe utalták. Az elv és a norma szétválasztása helytelenül értelmezi minden élet alaptörvényét, a polaritást. Gondoljunk a múlt és a jövő, az egyén és a társadalom, a férfi és a nő feszültségben létrejövő egységére. Ha engedünk annak az irányzatnak, amely az eredendő bűnből fakadó polarizálás felé tart, azaz az egyik vonatkozási pont törlése által létrejött látszat- megoldásnak, az eredmény ellenkezni fog a valósággal, irreális lesz. Mintapéldája ennek a nemi erkölcs privatizálása. Az egyházon belül is lemérhető ez, amikor erre vezetik vissza sok katolikus ember „identitás-zavarát". Ennek alapja szerintük a „csökevényes engedelmességfogalom", amelyben „pótpapok veszik le az emberről a személyes szabadság terhét." Állítólagos oka többek között a „familialista légkörben" történő nevelés. A hitoktatók tanácstalanok. Mit tegyenek ennek a „rigorisztikus és emberhez méltatlan" szexuális erkölcsnek a tekintetében. Valóban, mit tegyünk? A Zsinat óta fordulat rajzolódik ki az antropológiában, mert „mindent az ember érdekében kell elrendezni, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán" (Gaudium et spes 12). „Mivel ez az ember az egyház mindennapi életének és tapasztalatainak, küldetésének és munkájának az útja, az egyháznak mindig meg kell újulnia, tekintetbe véve azokat a körülményeket, amelyek között az ember él" (Redemptor hó- minis 14.). Az erkölcsteológia perszonalista koncepcióval reagált. Az újskolasztika objektí72
