Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - Szennay András: Az élet ünnepe elé

családi tűzhely körül erősödik, mivel ennek a „kis egyháznak" minden tagja felelős egymás hitéért, minden tagja az egymás iránti szeretetet kell, hogy erősítse.

Magyar egyházunknak újra és újra, különösen most, nagyböjtben lelkiismeretvizsgálatot kell tartani. Ennek nyomán a keresztény családoknak új és szent elhatározással kell megfogadni: élő forrásává, erőforrásává akarnak lenni a megújuló magyar egyházi és társadalmi életnek. Nem feledhetik: vállukra súlyos felelősség nehezedik. Hiszen kiszáradással fenyeget a magyar egyház, de az egész magyar társadalom életfolyama is, ha megfogyatkoznánk benne, ha erőtlenekké válnának a keresztény családok.

Amikor a III. század elején a buzgó Alexandriai Kelement megkérdezték: mit teszel, ha egy embert meg akarsz nyerni Krisztusnak? — ő ezt az egyszerű választ adta: Meghívom, hogy lakjék egy évig házamban. — Az a keresztény édesapa, édesanya, az a keresztény család, amely így gondolkodik, és főleg ily példaadóan él, valóban családi egyház, „kis egyház", melyet ugyanaz a Krisztus éltet és áld meg, aki élteti és megáldja a sok kis családi egyházból összeforrott egyházközségeket és az egyetemes nagy egyházat. .

Sz. A.

AZ ELET ÜNNEPE ELE

„A győzelem elnyelte a halált,

Halál, hol a te győzelmed?

Halál, hol a te fullánkod?"

lKor 15,55

Ó, mennyire istenné válik az ember, ha álmodozik, és koldussá, ha elkezd gondolkodni — írja Grillparzer. Van-e ember, akit ne érdekelne, mi több, ne izgatna a kérdés: hát hogyan is tovább? Van-e, aki nem az életről, hanem az elmúlásról álmodnék? Aki ne töprengene azon, mi lesz velem, családommal? Aki ne álmodozna arról, hogy mily szép lenne, ha valóban testvérré válna minden ember, nép és nemzet...

Természetesen nem kell a megálmodott jövőbe menekülnünk, hogy ma is sokmindennek örüljünk, sok értéket vegyünk észre. Van, akit kielégít, hogy egyre tökéletesebb technikai felszereltséggel rendelkezik, hogy gyorsabb autója, ügyesebb házi „robotja", háztartási felszerelése van. Más számára öröm, hogy idegen országokat, tájakat ismerhet meg, hogy új és új szellemi értékekkel találkozhat könyvekben, irodalmi alkotásokban. Igaz, mindennek és sok másnak a tudomásulvétele nem feledtetheti el, hogy világunkban egyre több a megfélemlítés, a háború, a terror, hogy tragédiákról ad nap mint nap hírt a sajtó.

A múltat és jelent vizsgáló ember, még inkább a kutató tudós azonban már nem elégszik meg azzal, hogy a világ, az ember eredetét, származását kutassa, hogy napjaink gyors technikai fejlődését, tudományos és művészeti eredményeit vizsgálja. Az érdeklődés középpontjában egyre inkább a „hogyan tovább", „merre tovább" kérdései állnak. Egyén és közösség a jövőt, saját jövőjét igyekszik kézbe venni, alakítani. Egyének, családok és intézmények, politikai pártok rövidebb-hosszabb távra terveket dolgoznak ki: miként formálják célravezetőén, igényeik szerint a holnapot.

Aki ma szebb és biztosabb jövőt ígér, arra szinte mindenki odafigyel. Az egyik álmodozó naivitásból, a másik aktív közreműködést is vállalva. Ideológiák képviselőinek, politikusoknak, sőt prédikáló papoknak is kimeríthetetlen témája: miként is lesz, legyen holnap? Hogyan boldogulhatunk jobban, hogyan alakítsuk jövőnket?

Jézus is szólt a holnapról, a jövőről. Szólt arról a „végső időről", mely felé az ember és a világ élete, történése irányul. Az általa megjelölt Cél és Vég azonban nem lezárása lesz a történésnek, a fejlődésnek, nem a „függöny leeresztése", hanem valami egészen újnak megérkezése. „Új ég és új föld" — ez a jövőnk, ez a sorsunk (vö. Jel 21,1.5).

2