Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Szentségkiszolgálás felnőtteknek - az OLI "útkereső" munkacsoportja

Vagyis az egyház azt mondja: aki a szentségekhez járul, annak jól fel is kell készülnie erre. A szentség ne csak szép ünnepség legyen, hanem valóban az élet átadása Jézusnak, az egyháznak. (Egyházi Törvénykönyv 843/2. kánon; vö. 840. kánon).

(Az elmúlt évszázadokban Európa országaiban a társadalom és az egyes emberek életét átszőtték a vallási ünnepek, szokások. Természetes volt, hogy a megszületett gyermeket megkeresztelték, a kisiskolást elsőáldozáshoz vitték, a nagyobbakat bérmáláshoz. Ekkoriban azonban a gyermekek számára a vallásos környezet, a vallásos nevelés a családban és a társadalomban természetszerűen biztosítva volt.

A mai világban a vallás helyzete más. Sem a társadalom, sem a család nem biztosítja automatikusan a keresztény nevelést. így az egyház hangsúlyozottabban kötelességének érzi, hogysegítségére legyen a szentséget kérőknek a kereszténység megismerésében. Ezért csak komoly felkészülés után járulhatnak a keresztséghez vagy más szentséghez.)

A felnőttek szentségeinek története

Jobban megértjük, mit jelent a keresztséghez, bérmáláshoz, áldozáshoz járulni, ha megismerjük e szentségek történetét.

Röviddel Jézus halála után a kereszténység hihetetlen gyorsasággal terjedt el a Római Birodalomban, jóllehet a császárok véresen üldözni kezdték azokat, akik elhagyták a pogány vallásokat és Krisztus követőjévé lettek. — Mi volt a megtérések oka? A korabeli írások világosan beszélnek erről: a megtérők vallották, hogy Jézus tanításában a legszebb, legemberibb és legistenibb tanításra találtak... Megtapasztalták, hogy ha Jézus tanítása szerint rendezik be életüket — olyan emberek közösségében, akik ugyancsak Jézust követik —, ez a legnagyobb, legszebb lehetőség számukra.

Jézus melletti — életre-halálra szóló — döntésük jele volt a keresztség: kifejezte, hogy új életet akarnak kezdeni Jézussal, a keresztények közösségében.

A keresztségre való felkészülés az ősegyházban 1-3 évig tartott. A felkészülés időszakát és rendjét katekumenátusnak nevezték. Mi is volt ez?

— Aki jelentkezett a keresztségre, azt megvizsgálták, vajon komoly-e a döntése? Vajon tudja-e, hogy mit vállalt? Valóban új életet akar-e élni, Jézust követve? Ha érettnek találták, akkor ünnepélyes istentisztelet keretében bemutatták őt a közösségnek, s felvették a „hitjelöltek", katekumenek közé. Ekkor kezdődött számára a ka- tekumenátus időszaka.

— A katekumenátus 1-3 évig tartó közös lelki felkészülés volt. A hitjelöltek megismerkedtek Jézus tanításával, a keresztény közösség életével, s maguk is „gyakorolni kezdték" a jézusi életet: a bűnbánatot és megújulást, az imádságot, a felebaráti sze- retetet (például az ellenség szeretetét vagy a betegek, a megvetettek szolgálatát), a fájdalmak örömteli hordozását, a Krisztusról való tanúságtételt; vagy azt, hogyan kell elviselni és javítani a keresztény közösségben is előforduló feszültségeket, hibákat. (Lelki útjukon mellettük állt egy-egy testvér, az ún. „kezes", hogy segítségükre legyen.)

— A katekumenátus vége felé a helyi egyház megbízottjai megvizsgálták, vajon egy- egy hitjelölt megfelelően előrehaladt-e a jézusi élet jelzett gyakorlataiban. Ha igen, akkor húsvét vigíliáján megkeresztelték őket, ugyanakkor megbérmálkoztak és szentáldozáshoz is járultak. (A keresztelendőt alámerítették a vízbe. Ez azt jelezte, hogy megbánja bűneit és új életet akar kezdeni: illetve, hogy meghal benne az önző „régi ember", és egy új, jézusi ember születik meg, — ahogy erről Szent Pál apostol ír a Rómaiakhoz intézett levelében, 6,4-5)

— A bérmáláskor megkenték krizmával (olajjal), a küldetés, a felkenés jeleként: hogy jelezze, Krisztus és az egyház küldötte, tanúja, papja lesz a világban.

— Az áldozásban magához vette a kenyeret és a bort, Krisztus testét és vérét, együtt az

58