Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - KÖRKÉP - Tarnay Brúnó: Keresztény értékek és a katolikus sajtó

Hivatkozni szoktak a szekularizációra is: a mai ember elutasítja, vagy legalább is kritikának veti alá a múlt hagyományos keresztény értékeit. Ez a hivatkozás nem alapozható meg teljes mértékben.

Elsősorban is különbséget kell tennünk a „szekularizáció" mint folyamat és a megmerevedő „szekularizmus" között. Ez utóbbi kétségtelenül elvetendő, nem haladó, hanem retrográd jelenség. A szekularizáció azonban bizonyos értékeket is jelent. A kereszténység az első szekularizációs erő: detronizálta az antik világi Imperium isteneit, államkultuszát — fellázadt a természet démonainak tulajdonított determináció hiedelmei ellen, szembeszállt a társadalmi személyt megalázó, rabszolgaságba hajtó mechanizmusokkal.2

Kérdés az is: milyen „hagyományos értékekkel" fordul szembe a szekularizáció? Vajon csak az utóbbi évszázadok erősen polgári hatások alatt álló „kereszténységével", vagy azzal a mentalitással, amelyet az „anima naturaliter Christiana" érzékenységének, átfogó és maradandó igazságainak nevezünk? Ez a hitelesen keresztény, egyetemességre törekvő, vagyis az egész embert teljes mélységében, minden hajlamával és igényével együtt igenlő keresztény hagyomány hozta létre a személy jogainak érvényesülését a jog, a politika területén, a vallásszabadság proklamálását, a tudományos kutatás szabadságát.

Nem kétséges, hogy a személyi szabadság értelmezése ugyanúgy, mint a demokratikus berendezkedés módja sajátos követelményeket, sőt kritikát vált ki a kereszténységhez ragaszkodó vagy keresztény gyökerekből táplálkozó egyházak részéről. A szabadság meghirdetése nagy kockázat, éppen sokértelműsége következtében. A keresztény ember mégis vállalta ezt a kockázatot, mert egyedül a szabad döntés, a szívvel és elmével, lelkiismerettel vállalt elfogadás teszi az elméletet, az élet értelméről kidolgozott számtalan filozófia és világnézet valamelyikét értékké. A kényszer nem teremtheti meg az értékekben való hitet és az értékek odaadó szolgálatát.

1.5. A szekularizáció nem megfordíthatatlan, nem egyirányú folyamat: szüntelenül reaktív törekvéseket vált ki. Ennek megfelelően nem feltétlenül ellenkezik a vallásos hittel, inkább kihívás a hit számára, sőt esélyeket nyújt az evangélium tisztább megvalósítása és hirdetése számára. Ennek a folyamatnak adott történeti szakaszban történő rögződését nevezzük szekularizmusnak. Szekularizációról akkor beszélünk, amikor valamely civilizációban külső vagy belső tényezők hatására meginognak a hagyományos meggyőződések, szokások, tekintélyek. Általában a felszabadulás életérzése, a haladás, a jobb jövőbe vetett remény kíséri. A szekularizmus ellenben rövidre zárja ezt a folyamatot, lenyesi az emancipáció szárnyait és a társadalmat új dogmatizmusba kényszeríti.4 A régi tekintélyek helyére új, ugyancsak abszolút igényekkel fellépő tekintélyek lépnek és rögződnek: a tudomány, a szabad piac, a parlamentáris demokrácia, a gazdasági növekedés, a technokrácia. Á felszabadító események láncolatát, a szekularizációt századunk hatvanas éveiben vallási szempontból is pozitív értékeléssel figyelték. (Nemcsak Harvey Cox, Paul van Buren, Paul Tillich, A. T. Robinson, Jürgen Moltmann nagyon is heterogén csoportja, hanem Yves Congar, Karl Rahner, Johann-Baptist Metz, sőt az akkor még milánói érsek, Giovanni Battista Montini is.) Úgy tűnt, hogy maga a kereszténység az első és igazi szekularizáló tényező, amely letaszította trónjáról a Császár, az Állam, a Természet istenségeit. Istentől rendelt és Krisztusban megszentelt önértéket tulajdonított az ember javát szolgáló tudománynak, művészetnek, egész kultúrájának, a virágzó középkortól fogva. Sőt, már a késő ókor keresztény írói szoros egységben látják az ember evilági feladatait örök rendeltetésével, amint ezt a Szentírásból kiolvashatták. (így a három Kappa- dókiai, Origenész, Jeromos, Ágoston.)

1.6. Ma, valamivel nagyobb távlatból nézve, a szekularizáció folyamata bonyolultabbnak látszik. A közrejátszó külső és belső tényezők történetileg áttekinthető képletbe foglalhatók: ki- és bevándorlás, hódítás, kereskedelmi kapcsolatok fejlődése, felfedezőutak, missziós tevékenység révén idegen elemek hatolnak be a civilizációba; a fejlődő tudo22