Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - KÖRKÉP - Somfai Béla: Szabadidő és ünneplés - Munka és játék keresztény értelmezése
Szolgáljon ehhez kiindulópontként az előbb említett fogalomzavar további részletezése. Vajon miért tiltja az egyház liturgikus törvénye az úgynevezett „szolgai munka" végzését vasárnap, és ugyanakkor miért engedi meg a „szabad" foglalkozást? Vajon mi ennek a megkülönböztetésnek az alapja és értelme? Ezt a tilalmat úgy magyarázzuk, hogy a vasárnap lelkületével ellentétben áll minden olyan tevékenység, amiből anyagi hasznot nyernénk és megélhetésünket biztosítjuk. Az a tevékenység, amely nincs szoros kapcsolatban megélhetésünkkel, szabad időtöltésnek számít, és ezért vasárnap is megengedhető még akkor is, ha az nagyon is sok fizikai energiát követel.2 Mi a különbség a „munkadíj" és a „tiszteletdíj" között? A tiszteletdíjból nem lehet megélni, mondhatná valaki. Ez a vélemény azonban már a modem gazdaságszemlélet eredménye. Eredetileg ez a megkülönböztetés a tevékenység természetére, valamint életstílus és társadalmi helyzetbeli különbségekre utalt. Akik még nem szabadultak meg a marxista agymosás következményeitől, valószínűleg nehezen értik meg a következő kérdést: mi a különbség a „művészet" és az „iparművészet" között? A hagyományos gondolkodásmód keretei között miért nem lehet a művészt szerződéssel kötelezni arra, hogy egy pontosan meghatározott műalkotást létrehozzon? A műalkotás értékét kifejezi-e annak „piaci" ára? Miért sorvad el vagy kerül a „föld alá" a művészet „totalitárius"3 társadalmi rendszerben? Valóban „játékosok"-e azok a sportolók, akik számára a versengésben való részvétel szerződésben megszabott és megfizetett feladattá válik? Miért beszélünk orvosi, ügyvédi vagy pedagógusi „hivatásról" és hivatalnoki, utcaseprői vagy vasmunkás „foglalkozásról".4 Lát-e valaki manapság ellentmondást abban, hogy orvosok, tanárok vagy „hivatásos katonák" szakszervezetbe tömörüljenek érdekeik védelmére, — amit például sok egyetem tanári kara megtett? Miért mondjuk azt, hogy az orvosi vagy katonai hivatáshoz az is hozzátartozik, hogy ők egészségüket vagy még életüket is kockára tegyék feladatuk betöltésében, függetlenül az anyagi ellenszolgáltatás mértékétől? Cinikusan hangzik a mai társadalmi és gazdasági rendben, de valójában a „hivatás" egy lényeges elemére tapint az a megállapítás, hogy ezért a kockázatért nem „fizetés" vagy más pénzbeli ellenszolgáltatás, hanem „tisztelet" jár. A társadalom bomlásának egyik veszélyes jele például az, hogy a rendőröknek ezen az alapon kijáró megbecsülés és tisztelet szükségességét már fel sem tudjuk fogni. Természetesen nem szabad elfelejteni azt sem, hogy minden emberi szolgáltatás (munka) nem csak az igazságos bér megfizetését követeli meg, hanem a szolgáltató személy méltóságának az elismerését is. A „hivatását" betöltő személyt azonban „megkülönböztetett" tisztelet illeti meg, mivel szolgálatának természetét és mértékét nem előre megállapított feltételek, hanem a „kliens"5 állandóan változó szüksége határozza meg. Végül kérdezzük meg azt is, vajon sértés vagy elismerés-e azt mondani a családanyának, aki minden idejét és energiáját családjának szenteli, hogy „nem dolgozik"? A kérdésre adott válaszban figyelembe kell venni azt is, hogy a munkapiacról való kizártság mennyire sebezhetővé teszi a családanyát. A technológiai civilizációban kialakult helyzet fonákságára jellemző, hogy a női felszabadulás egyik legfontosabb mércéjének tekintik a munkapiacon számukra biztosított egyenlőséget. Ugyanakkor nehezen értik meg, hogy a nőiesség teljes megvalósulásához a „női hivatás" betöltéséhez az életadás, az anyaság, a családalapítás is hozzá tartozik. Ennek betöltése előnyök helyett nagyon is sok anyagi és társadalmi hátránnyal jár, aminek következtében a magzatelhajtás nem ritkán szinte kikerülhetetlen szükségszerűséggel nehezedik a „dolgozó" nőre a mai társadalmi rendben. Egyelőre elég annyit megjegyezni ezekről a kérdésekről, hogy a munka természetéről alkotott felfogás adja meg a válasz kulcsát. 229
