Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Daggy, Robert E. - Visy Erzsébet (ford.): Milliók kórusa: Gondolatok Thomas Mertonról és Isten teremtményeiről
hoz. 1959-ben írta a zen-buddhista D. T. Suzukinnak: „Mostanában találkozom néha az én zen mesteremmel egy-egy pillanatra. A múltkor például egy kerítésen ülő rigó hirtelen felrepült egy darázs után, szinte úszott feléje, próbálta elkapni, de nem sikerült. Ekkor viszont rögtön visszatért a kerítésre, és úgy ült tovább, mintha mi sem történt volna. Rövid zen-tanítást kaptam ezzel: ... a madarak sohasem állnak meg azért, hogy elmondják: elhibáztam, mivel valójában vagy elkapják a darazsat vagy sem, de sohasem tévesztik el."22 A teremtményeknek nincs szükségük arra, hogy meghatározzuk őket, hogy osztályozzuk őket, hogy biztosítsuk jogaikat, hogy saját képünkre alakítsuk őket. Főképpen nincs szükségük — siet Merton megjegyezni — a sok szóra, amit az emberek mindenre pazarolnak. Nem törődnek azzal, hogy milyenek. Létük természetesen adódik számukra. 1965-ben írta Merton a remetelak környékén levő szarvassal kapcsolatban: „A 'mantra' vagyis a 'szellem' megmutatkozik a szarvas futásában. A szarvas létében összegeződik minden, és ez szent és csodálatos."23 Ugyanebben az évben írta „Egy idegen napja" című híres esszéjében: „Prédikáció a madarakhoz: Tisztelt barátaim, nemes madarak, nem mondhatok mást nektek, csak ezt: legyetek azok, amik vagytok: madarak! Úgy ti magatok lesztek a tanítás saját magatok számára!"24 Egy ízben megjegyezte, hogy mi, emberek azért nem látjuk meg Istent a teremtményekben, mert felizgatjuk magunkat, aggodalmaskodunk, olyasmiből csinálunk gondot, aminek semmi értelme. Merton úgy fejezi ki, hogy „törődünk". Haszontalan dolgokkal törődünk, és közben megfeledkezünk Isten látásáról. Példaképpen hozta fel a Gethsemani monostor akkori gondját, hogy a nyulak megették a monostor zöldségeit, feldúlták a veteményt, ezzel bosszúságot, fáradságot és gondot okoztak. Merton így reagált erre: „Hagyjátok meg a nyulakat azoknak, amik, nyulaknak. És ha azt látjátok meg, hogy ők nyulak, akkor egyszerre átlátszóvá válnak előttetek, és az átkozott nyulak nyúl mivoltán keresztül Isten sugárzik át. És az emberek is átlátszóak, és Isten embersége sugárzik át rajtuk."25 Merton üzenete itt is, mint mindig, egyszerű. Ne akarjanak az emberek mindent átalakítani saját gondolatviláguk szerint, aszerint, hogy mi a szükséges, a hasznos, a célszerű. Meg kell egyszerűen próbálnunk azt, hogy Istent lássuk meg teremtményeiben. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten mindenütt van. Ha ezt megértjük, akkor szabadulunk meg a gondoktól, a „törődéstől". Ezt fejtette ki a Gethsemani monostor novíciusainak Rainer Maria Rilke „Párduc" című verséről tartott előadásában. Alapgondolata az volt, hogy akkor válunk szabaddá, ha megértjük a teremtett világ összefüggéseit. „Tudjátok, hogy a párduc a legszebb állat. A párducnál csak a jaguár és az ocelot szebb. Gyönyörűek . . . Rilke az erőről beszél, az élet alkotó erejéről, mely minden élőlényben megvan, és ebben az ember és a párduc hasonlóak egymáshoz... A rab párduccal való találkozás arra emlékezteti Rilkét, hogy ő is rab bizonyos vonatkozásban, vagyis inkább Isten van benne foglyul ejtve. Ez Rilke élménye."26 1965-ben írta a madaraknak szóló prédikáció, a nyúl-történet és a Rilke előadás évében: „A fürjek lágy füttybe fogtak a nedves bokorban. Teljesen haszontalan ez a zaj, és haszontalan az az élvezet is, amit nyújt nekem. Nincs semmi, amit ennél szívesebben hallgatnék, nem azért, mert szebb és jobb mint más hang, hanem azért, mert a jelennek, a pillanat ünnepének hangja."27 Merton gyakran használja az ünnepléssel kapcsolatos kifejezéseket (ünnepség, tánc, énekkar, „vadállatok kórusának éneke Istenhez"), mikor a teremtett világról ír. „Jákob's War" (Jákob háborúja) című, kevéssé ismert esszéjében írja: „Miért próbálnám eldobni magamtól Isten reggelének szépségét azzal, hogy megpróbálom emberi kezembe fogni?"28 215
