Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Daggy, Robert E. - Visy Erzsébet (ford.): Milliók kórusa: Gondolatok Thomas Mertonról és Isten teremtményeiről
Éveken át, mikor novícius mester és monostori erdész volt, vitte magával novíciu- sait, hogy segítsenek erdőt irtani, új fákat ültetni, erdősíteni. Egyik tanítványa írta: „Szerette az erdőt és az egész természetet. Isten jelenlétének szentségét látta benne, és gondot fordított megőrzésére nemcsak saját nemzedéke számára, hanem a jövendő generációknak is. Merton voltaképpen úgy gondolta, hogy a szerzetes egyik feladata a természeti környezet védelme. „A szerzetesek és így én magam is szenvedélyes természetvédők vagyunk. El sem mondhatom, milyen sok száz fenyőcsemetét ültettem magam, novíciusaimmal együtt csak azért, hogy lássam, amint egy szamár buldózerrel letarolja őket egy év múlva. Szerintem a szerzetes az, aki a világra nemcsak teológiai értelemben vigyáz, hanem a szó konkrét értelmében is, mert védi a mohó város és a háború pusztításaival szemben. A természeti teremtmények iránti szerető gondoskodás az, ami bizonyos értelemben igazolja teológiai misszióját és szemlélődő életének szolgálatát."10 Azt, hogy Merton milyen tudatosan és felelősségteljesen gondolkodott Isten teremtményei megvédésének fontosságáról, szemléletesen tükrözi egy waterloo-i (Iowa) gimnazistához 1964 januárjában írt levele: „Tegnap este próbáltam megszámolni a mező túlsó végén levő szarvasokat... legalább öten voltak. Milyen csodálatos, hogy vadállatok a szomszédaim, és micsoda szégyen, hogy az emberek másra sem tudnak gondolni velük kapcsolatban, mint a vadászatra. Nekünk, amerikaiaknak szeretnünk kellene szülőföldünket, erdeinket, síkságainkat, és mindent meg kellene tennünk, hogy megőrizzük eredeti gazdagságukban és szépségükben azáltal, hogy tiszteletben tartjuk természeti erőforrásainkat, a vizet, a földet, a természetes tájat. Kell, hogy a felnövekvő nemzedékben legyenek olyan férfiak és nők, akik ennek a célnak szentelik életüket."11 Merton szavai szinte ragyognak, amikor a teremtett világról ír. Isten teremtett világa iránti tisztelete és szeretete sugárzik írásaiban — verseiben, prózai írásaiban, magnószalagon rögzített előadásaiban — már az 1940-es évek elejétől fogva. A „Jónás Jele" című költői írásából sugárzik az az élmény, amit később így nevezett: „szemlélődés a természetben, az isteni kegyelem befogadása a természetben és a természet által."12 A következő, gyönyörű sorokat 1949-ben írta: „A Biblia olvasásától annyira megújulok, hogy az egész természet megújulni látszik velem és körülöttem. Az ég tisztább és hűvösebb kék, a fák mélyebben zöldek, a fény élesebben rajzolja körül az erdőt és a dombokat, és az egész világot betölti Isten dicsősége, lábam alatt a föld füzét és muzsikáját érzem."15^ Mikor Thomas Merton hátat fordított a világnak és a Gethsemani Monostorba vonult vissza, nem Isten teremtett világának fordított hátat. Huszonöt évvel beöltözése után mondta, hogy nem „Isten jó teremtett világát utasította el", és sohasem gondolta azt, hogy „a szerzetes leépíti azt, amit Isten teremtett."14 A később a „Conjectures of a Guilty Bystander" (Egy bűnrészes külső szemlélő megjegyzései) címet viselő naplójában írta: „Minden létező Istentől való ... a teremtés doktrínája helyes értelmezésben azt sugallja, hogy a legmélységesebb tisztelettel tartozunk a valóság iránt és minden iránt, ami létezik."15 Istent teremtményein keresztül pillantjuk meg: Merton számára ez a keresztény tanítás lényege. A teremtés-teológiának ez a felfogása érvényesül minden írásában, főképpen „A szemlélődés magvai" című munkájában és annak javított, „A szemlélődés új magvai" című változatában. Ezt írja: „... mindaz, amivel a világban vándorlásunk során találkozunk, mindaz, amit látunk, hallunk, érintünk, nem beszennyez, hanem inkább megtisztít, és a szemlélődés, a mennyország újabb magvait ülteti lelkűnkbe."16 Később bővebben fejti ki ezt a gondolatot: A fa elsősorban azzal dicséri Istent, hogy fa, vagyis azzal, hogy az, aminek Isten szánta. Ha azok vagyunk, aminek Isten 212
