Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Mártonffy Marcell: A vád szava és az egység lelke - az evangéliumi kommunikáció kérdéséhez
mény indítékai felett kimondandó végszó elhárítása közlekedteti Isten szabadító igéjét: „Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ" (Jn 3,18) — hangzik Jézusnak Nikodémussal folytatott beszélgetésében. „Az Atya nem ítél el senkit, az ítéletet egészen a Fiúra bízta" (Jn 5,22); ugyanakkor egyetemes jelentést tulajdoníthatunk a házasságtörő asszony felmentésének — amit a jóban való megerősítés kísér — a világító példa gyanánt felidézett jelenetben: „Én sem ítéllek el" (Jn 8,11). A vád elutasításának az emberi kommunikáció tartalmait újjáteremtő, nyelvtisztító munkájában az ítélet oda kapcsolódik, ahol az emberi szabadságnak kell szembenéznie az Ige egyértelműségével: „Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak titeket az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben reménykedtetek" (Jn 5,45). A Mózes alakjával jelzett törvény hagyományos igéjéhez, amely a lelkiismeret fórumán szólítja meg a megértés és a döntés feladata előtt álló embert, pontosan ízesül az új szövetség igéje: „Van bírája annak, aki megvet engem és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon" (Jn 12,48). Vagyis maga a szó, amely az ítélkezés legalista modelljéből kilépve nem a vádlott felett szólal meg, hanem a védelembe vett — az egységre hivatott és az egység Leikével megerősített — ember szívében: Isten szabadságra meghívott képmására bízza magát. Átadatik, ahogy a Fiú, kinek az Atya mindent a kezébe adott (Jn 3,35) „emberek kezére" adatik (Mt 17,22). Az ember személyes felelőssége és Istennek a teremtmény méltóságába vetett bizalma az a hely, ahol ítéletté válik és pusztít a vád romboló viszonyformája, ám ahol meg is fordulhat s a védelmező szeretetnek, a „testvér őrzésének" (Tér 4,10) szolgálatává alakulhat át. A vádló letaszíttatása és a vád szava ellen folytatott küzdelem Jézus szeretetében, áldozatában, csendjében6 s főként az áldozati szeretet passiójának szótlan aktivitásában korántsem jelenti az igazságról, s főként nem az igazság erejéről való lemondást. Csakhogy a Logosz igazsága — az ügyészi okoskodás ellenében ható, transzcendens — logikája az evangélium tanúsága szerint különbséget tesz a belátás élessége és a morális igazságszolgáltatás között. Az „ige ítéletének" helyszíne a döntésre hívott lelkiismeret és az értelmet meghaladó misztérium közti dialógus belső tere, s így a belátás mindenekelőtt az ember saját belső tartományaira — gondolataira, indítékaira, akaratára, az Istennel folytatott kommunikációjának minőségére — hivatott fényt deríteni. A rossz áthárításának ezért egyfelől a „rész szerinti tudás" felismerése kell, hogy gátat vessen, másfelől az a bizalom, hogy a másik ember, tulajdon részlegességében, ugyanazon teljességre kapott meghívást, ezért mindenekelőtt társ. A diabolosz ellenében működő egységteremtés így csakugyan szümbolon, töredékek illeszkedése a közösen nélkülözött és közösen vágyott igazság jegyében. Az egység Igéjében és Lelkében a másság tehát elsősorban nem elfogadásra és egységbe olvasztásra vár, hanem, mint az egység feltétele, örömteli befogadásra. Nem annak ellenére, hogy más, hanem épp azért. * * * „Az igazság tökéletes törvényébe való figyelmes betekintés" (vö. Jak 1,25) és az igazság részlegességének tudata, vagyis a krisztusi létismeret pontossága és a vád gyökeres negációja — a szerzeteshagyományban a „vétkek gyűlölete" és a „testvérek szeretete"7 — együtt olyan feszültségövezetet hoz létre a személyes döntés, valamint a közösségi normaalkotás, ill. normakövetés feladata körül, amelyet életközegként elfogadni és a cselekvés terévé alakítani emberfeletti vállalkozásnak tűnik. Röviden: akkor, amikor a tisztánlátás a nyilvánvaló rosszat észleli s a kritikus gondolkodás elsajátítja azokat az érveket, amelyek a másban felismert rossz elemzését lehetővé teszik és meg- vagy legyőzésének reményére alapot szolgáltatnak. Az ellentét irénikus elkendőzése — elfojtása — és a megfellebbezhetetlen igazság 199
