Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám
30 ÉVVEL EZELŐTT 1964. november 21-én tette közzé a II. Vatikáni zsinat az egyházról szóló dogmatikus határozatát Lumen Gentium (Népek Világossága) címmel. Az évforduló alkalmával egy — a világi hívekkel foglalkozó — részletet teszünk közzé a dokumentumból. Amiként a világi hívőknek az isteni kegyelem alapján testvérük az a Krisztus, aki mindenek Ura, és mégsem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy ő szolgáljon (vő. Mt 20,28), ugyanúgy testvéreik azok is, akik a szent szolgálatba kerülve Krisztus tekintélyével tanítanak, megszentelnek, igazgatnak, vagyis úgy táplálják Isten családját, hogy mindegyikük betöltse a szeretet új parancsait. Erre céloz nagyon szépen Szent Ágoston: „Ha rettent engem, hogy értetek vagyok, vigasztal, hogy veletek vagyok. Mert értetek vagyok püspök, veletek keresztény. Amaz a tisztség neve, ez a kegyelemé; amaz a veszedelem, ez az üdvösségem." (32.) * * * A világi hívőknek, mint minden keresztény hívőnek is, joguk van hozzá, hogy felszentelt pásztoraiktól bőségesen kapjanak az egyház lelki javaiból, legfőbb támaszként az Isten Igéjéből és a szentségi kegyelmekből. Pásztoraik előtt tárhassák fel szükségleteiket és óhajaikat, mégpedig azzal a szabadsággal és bátorsággal, amely megilleti azokat, akik Isten gyermekei és testvérek Krisztusban. Tudásukhoz, illetékességükhöz és rátermettségükhöz mérten szabadságukban áll, sőt olykor kötelességük is, hogy véleményt nyilvánítsanak az egyház javát illető dolgokban. A világi hívők, mint minden Krisztushívő, keresztény engedelmességgel készségesen fogadják el mindazt, amit a felszentelt pásztorok Krisztus képviselőiként mint tanítók és vezetők kimondanak az egyházban; Ezzel Krisztus példáját követik, aki mindhalálig való engedelmessége által minden ember számára megnyitotta az Isten gyermekeinek kijáró szabadság boldog útját. Ne mulasszák el Istennek ajánlani elöljáróikat, akik őrködnek, hiszen számot fognak adni lelkűnkről; hadd végezzék munkájukat örvendezve, ne pedig sóhajtozva (vö. Zsid 13,17). A felszentelt pásztorok viszont ismerjék el és gyarapítsák a világi hívők megbecsülését, tekintélyét és felelősségét az egyházban; szívesen használják fel okos tanácsukat, bizalommal ruházzanak rájuk tisztségeket az egyház szolgálatára, hagyjanak nekik szabadságot és teret a cselekvésben, sőt bátorítsák őket, hogy kezdeményezzenek is. Atyai szeretettel figyelmesen vegyék fontolóra Krisztusban a világiak javaslatait, véleményeit és előterjesztett kívánságait. Azt a jogos szabadságot, amely a földi társadalomban kijár mindenkinek, ismerjék el és tiszteljék a lelkek pásztorai. A világiak és a lelkipásztorok e családias kapcsolatából igen sok jót lehet várni az egyház számára; erősödik a világiakban saját felelősségük tudata, fokozódik cselekvő készségük, és könnyebben is ajánlják fel közreműködésüket a lelkipásztoroknak. Ezeket viszont segíti a világiak tapasztalata, mely által mind lelki, mind evilági ügyekben világosabban látnak és megfelelőbben tudnak dönteni. így valóban minden tag kifejti a maga erejét, ezáltal pedig az egyház eredményesebben teljesíti küldetését a világ életéért. (37.) * * * Minden egyes világi hívő legyen az emberek előtt a feltámadott és élő Jézus tanúja és az élő Isten jele. Valamennyiüknek együtt és külön-külön, a maguk szerepe szerint a Lélek gyümölcseivel kell táplálniuk a világot (vö. Gál 5,22), és szét kell árasztaniuk abban a Szentlelket, a szelídek, szegények és békességesek bátorítóját, azokét, akiket boldognak hirdetett az Úr az evangéliumban (vö. Mt 5,3-9). Egyszóval, „ami a lélek a testben, az legyen a keresztény a világban." (38.) 193
