Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Divo Barsottival a buddhizmusról

Nekünk nem fog sikerülni megadni a békét az embereknek. Az egyház építése így történik: igyekeznünk kell építeni, s jaj nekünk, ha kibújunk a munka alól. Azonban már most tudjuk, hogy soha nem fogjuk elérni a tökéletes igazságosságot.

— Hát minden hiába?

— A mi feladatunk a remény, mondta Péguy. Minden azon múlik, hogy az egyház éli-e életének legnagyobb tettét: „Jöjj el, Krisztus!", — ahogy az Apokalipszis mondja. Az egyháznak a reménységet kell ápolnia. Ezt a reménységet csak az Istennek közvetlen belenyúlása múlhatja fölül. Talán katasztrófában, talán nem. Nem tudom. De biztosan tudom, hogy az emberek elérik céljukat, amely nem Krisztus eljövetele, hanem mint egy robbanás, a valóságnak teljes kinyilatkoztatása, Isten dicsősége, amely Krisztussal eljön a világba és átalakítja azt.

— Ön nyolcvan éves lesz ...

— Imádkozom, várok, remélek. Számomra újra időszerű az első egyházatyák kísértése: elfogadhatom-e üdvösségemet az összes többi ember üdvössége nélkül? Számomra ez ma nagyon komoly teológiai kérdés.

Krisztus tette valóban megmentett mindenkit. Csak egy csökönyös, őrült, embertelen akarat utasíthatja vissza. S ezen kívül: ha Krisztus megment engem, hogyan lehet teljes az üdvösségem, ha nem vonom be ebbe az üdvösségbe mindazokat, akik rajtam csügge- nek, akik elválaszthatatlanul hozzá vannak kötve az énemhez? Tudom, hogy mindenkiért, mindenkinek remélnem kell. Bár tudom, hogy létezik a pokol, de mennyire, hogy létezik! Ezt hinni kell. De érzem, hogy mindenkiért reménykednem kell. Ez a reménység kíséri nyolcvan évemet. Én nem abban reménykedem, mint a buddhista, hogy felbomlik minden kapcsolatom, hanem abban, hogy megerősödik. Úgy, hogy engem szeretnek, s én Krisztusban mindenkit szeretek.

— Hogyan látja ma az egylúzat?

— Krisztus nagyon keveset ígért az egyháznak. Nem garantált számára az eredmény, nem kerüli el egyetlen bűn sem. A X. században úgy látszott, hogy eltűnik. Szent Bernát mondja el, hogy a papok még az eucharisztikus szavakat sem ismerték az ő korában.

Viszont Krisztus megígérte az egyháznak, hogy nem hagyja el soha, s hogy a pokol kapui sem tudnak rajta erőt venni. Úgy hiszem, hogy a pápa is így látja. Csodálják őt, de nem követik. Küszködnek, s minden olyan, mintha nem történt volna semmi. Ez a dráma adja a keresztény életet, s ennél nincsen semmi emberibb.

Részletek „Phänomene 1994: Sind wir alle Buddhisten?" című interjúból, in: 30 Tage, 2/1994. 53-55. o.

Fordította: Bánhegyi B. Miksa OSB

Számunk írói: Aszalós János matematikus, Budapest — Barsotti, Divo, Firenze — Bánhegyi B. Miksa OSB főisk. tanár, Pannonhalma — Bíró László püspök, Kalocsa- Kecskemét — Fila Béla egyetemi tanár, Budapest — König, Franz bíboros, Bécs— Mártonffy Marcell OSB, Pannonhalma — Rahner, Karl SJ. — Somorjai Ádám OSB egyetemi előadó, Pannonhalma-Róma — Unger Zsuzsa egyházközségi munkatárs, Budapest — Varga Mária Ilona, Budapest — Várnai Jakab OFM tartományfőnök, Budapest — Werbick, Jürgen professzor, Siegen (NSZK)

192