Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Mártonffy Marcell (ford.): Karl Rahnerrel az ördögűzésről
ember nem rendelkezik szabadon önmaga fölött. Nem mond-e ellent ez az állítás az emberi szabadság mindenfajta, akár teológiai értelmezésének? — Nem okvetlenül. Ha például azt mondom: valaki kábítószer hatása alatt vagy pszichiátriai okokból nem beszámítható, akkor azt is állítom, hogy ez az ember itt és most, empirikusan igazolható értelemben nem képes élni szabadságával. így viszont a jelenség abban a szempillantásban kilép a teológia illetékességi köréből. Ha, teszem azt, Ön most idegrohamot kapna és itt, helyben agyonverne, akkor nyilván szörnyet halnék. De alapjában véve hasonló történne, mint ha rákban vagy más betegségben haláloznék el. Az ilyesmi valójában mindenestől a profán dolgok területére tartozik. Ha tehát az ördögűző azt állítja, hogy valakit annyira megszállt az ördög, hogy nem tekinthető többé szabad embernek, akkor mindaz, ami ebből következik, teológiailag teljességgel érdektelen. — Teológiai trükk ez, amellyel a céhét mentegeti, vagy pedig végkövetkeztetés, amelyben komoly, mindenki számára megfontolandó állítás rejlik? — Csak azt tekintjük Isten előtt felelős és az örök üdvösség szempontjából lényeges cselekedetnek, amit az ember szabadon művel. Ha tehát feltételezem, hogy pszichés befolyás alatt álló emberről van szó — bárki szállta is meg —•, s ez oly mértékben bénítja, hogy nem képes szabad cselekvésre, akkor „ex definitione" olyasmiről van szó, ami az üdvösséggel semmiféle kapcsolatban nem áll, legalább is közvetlenül nem. — Ön azt mondja: „bárki szállta meg". Ha szabad kérdeznem: tényleg úgy gondolja-e, hogy „bárki", vagy úgy, hogy „bármi"? , — Nyugodtan mondhatja, hogy „bárki és bármi". — Mire céloz, amikor így fogalmaz: „bárki szállta is meg"? — Feltételezve az ördög létezésének jelenkori, helytálló teológiai értelmezését, számolhatok és számolnom is kell azzal, hogy az emberi szférában felléphetnek démoni hatások. Ismétlem: feltéve, hogy a teológiai értelmezés helyes. Helytálló feltevésről van-e szó, vagy sem — más kérdés, amelyet most nem áll módunkban részletezni, hiszen a megszállottságról beszélgetünk, nem pedig az ördög létezésének problémájáról. — Mégis, mit mondana papként és lelkipásztorként, ha egy keresztény azt állítaná, hogy a megszállottság bizonyíték az ördög működése mellett? — Legelőször is kézenfekvőnek tűnik, hogy az az ember, aki — közönségesen szólva — „megőrül", őrültségeit igyekszik szalonképes és objektív formába öltöztetni, azokkal az eszközökkel, amelyek még egészséges korából állnak rendelkezésére. A vallásos ember tehát, a vallásilag közömbösnél sokkal inkább, nyilván úgy gondolja, hogy a hangok, amelyeket tudathasadásos állapotában hall, kívülről, vagyis az ördögtől jönnek. Másszóval: ha olyan jelenségeket látunk, mint amilyeneket a film is bemutatott, fennáll a veszélye, hogy más, labilis idegzetű emberek a maguk kényszerképzeteit hasonló vallásos motívumokkal, fogalmakkal és értelmezésekkel körítik, s előfordulhat az is, hogy naiv lelkek mindezt bizonyítéknak fogják tekinteni arra, hogy az ilyen esetekben valóban megszállottsággal van dolguk, a szó hagyományos teológiai értelmében. Azaz falra festik az ördögöt, s akkor nem csodálkozhatunk, ha tényleg jön az ördög. A valódi gonoszság ténye, azé a gonoszságé, amelyért a világban Isten előtt felelősséggel tartozunk, egészen más lapra tartozik, mint a megszállottságé. Utóbbiról már a középkor teológusai tudták, hogy a szabadsághoz, tehát az Isten előtti felelősséghez és az üdvösséghez is vajmi kevés, legfeljebb közvetett köze van. A megszállottság mindazonáltal bonyolult jelenség. Senki sem tagadja, hogy kórképpel jár együtt, amelyben 187
