Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bíró László: Felnőttek bevezetése a hívő közösségbe
valaki megélhesse a keresztény hitet, mégpedig a maga teljességében. A keresztény közösség ugyanis képtelen a katekézis huzamos végzésére, ha nem veszi körül a felnőttek cselekvésének kedvező környezete ... Elengedhetetlenül fontos, hogy a felnőttek hite a világot megvilágosítsa, ösztönözze és megújítsa. A hitnek kell áthatnia minden földi tevékenységet, amelynek elvégzése a felnőttekre van bízva." Az idézetből külön is kiemelem: c) „A keresztény közösség képtelen a katekézis huzamos végzésére, ha nem veszi körül a felnőttek cselekvésének kedvező környezete." — A magyar lelkipásztori teológia a tapasztalatokra hivatkozva többször is megfogalmazta: ha egyházunk nem talál időt és energiát a felnőttekkel való foglalkozásra, és nem találja meg annak formáit, nemcsak a szülők, hanem rövidesen a gyermekek is elmaradnak sorainkból. Lelkipásztoraink érzik ennek az állításnak igazát, és sokféle erőfeszítést tesznek, hogy ne engedjék nem gyakorlóvá válni híveiket, illetve, hogy a nem gyakorlókat visszavezessék az egyház élő tagjai közé. De igazat kell adnunk Seregély érsek úrnak is, aki megállapítja: „A keresztény felnőtt- képzés feladatai újak. Azt hiszem, az egész világon kísérletszámba mennek ... Ezért minden katekéta inkább csak kísérletezik a technikai eszközök alkalmazásával anélkül, hogy megtalálta volna a mindenki által járható lehetőséget... Nálunk is sok lelkes próbálkozás van. Az idő fogja eldönteni, mi bizonyul maradandónak és lesz általános érvényű megoldás." Kudarcos sikerek, kísérletezések Felnőtt fiatal jön. Keresztelkedni szeretne. Még nem gondolok arra, hogy közösségben készítsem elő. Kezdem az oktatást, kialakult már a séma. Minden fontos hitigazság előkerül. A fiatal lelkesen hallgat. Nem engedi, hogy monológot mondjak. Kérdez, válaszolok. Egyre lelkesebb. Várja a keresztelés napját. A keresztelés kapcsán a bérmálás szentségében is részesítem. Hűséggel jár szentmisére, gyónik, áldozik. Befejezi az egyetemet. Elkerül a városból, kikerül vonzáskörömből. Múlnak az évek. Még jár templomba, de már nem gyónik, áldozik. Lassan a szentmise is elmarad. Már csak egyetlen szál köti az egyházhoz. Évről évre karácsonykor ír egy üdvözlő lapot. Valami szép emléket őriz magában. Nem lett Isten-tagadó, tudomása van Istenről. Dicséri a papokat, jó véleménnyel van az egyházról. Valami mégis hiányzott. Jegyespár jön. Jószándékúak. Már a második alkalommal dicsekszenek: mióta ide járunk, nem káromkodunk. Szentmisére is elmerészkedtünk. Izgultunk. Nem tudtuk, mit kell csinálni, mikor kell fölállni, leülni, mit kell válaszolni. Szégyelltük magunkat. A plébánián van csoport kezdő házasoknak. Bátorítottam őket, csatlakozzanak hozzá. Rosz- szul érezték magukat. Rajtam kívül mindenki ismeretlen volt számukra. A csoport tagjai igyekeztek kedvesek lenni, mégis minden idegen volt. Ők olyan okosak, műveltek a hitben, nem vagyunk közéjük valók. Később megvolt az esküvő. Egy darabig még jöttek, aztán elmaradtak. Az utcán azóta is nagyot köszönnek. Hívnak, látogassam meg őket. A gyermeket hozzák keresztelőre, talán még hittanra is elküldik. Valami mégis hiányzott. Kollégám csoportosan foglalkozik a jegyesekkel. Tizenhárom alkalommal hívja őket non-stop keresztelési, elsőáldozási előkészítővé növekedett jegyeskurzusra. A vezető imádságos, jól képzett, tapasztalt lelkipásztor. A kurzusba bármikor be lehet kapcsolódni. Aki a tizenhárom alkalmat meghallgatja, semmiről sem marad le. A fiatalok dicsérik a kurzust. Mégis, kevés válik közülük gyakorló kereszténnyé a szó valódi értelmében. Valami hiányzott... András Imre így ír erről a jelenségről: „Szentségkiszolgáltatásban óriási a káosz egyházunkban; úgy érzem, hogy nagyon olcsón adjuk a szentségeket, és ezzel nagyon sok embert becsapunk. Azt érzem, hogy ilyenkor elárulom az evangéliumot. Ugyanakkor van egy csapda: kénytelen vagyok kompromisszumot kötni, mert különben ellenségeskedés lenne. Anyagilag is függünk híveinktől. Ha felállítanánk egy komoly, evangéliumi 171
