Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - KÖRKÉP - Somorjai Ádám: Gazdaságetikai kérdések
A klasszikus morális kézikönyvek szerint a magántulajdon sérthetetlensége alól három esetben tehető kivétel: — végső szükség esetén, de csak a szeretet, nem az igazságosság elve alapján; — ha a közjó megkívánja a magántulajdon államosítását, de ebben az esetben kárpótolni kell a tulajdonost; — és az ún. „occulta compensatio" esetében, ha valaki nem tudja érvényesíteni jogos tulajdonát, csak titokban. Erre számos példát találunk a közelmúlt téesz-tulajdonát illetően a hazai gyakorlatban. A magántulajdon így kizárólagos rendelkezés tárgya volt, amelyet a társadalom elfogadott és megengedettnek tartott. Az állami tulajdon korszaka után ma ismét polgárjogot nyer ez a felfogás. Nem szabad azonban elfelednünk azt, hogy a magántulajdon szentségét a Rerum Novarum enciklika már nem vallotta, s visszanyúlva Szent Tamáshoz, az eredeti isteni teremtés tervét hangsúlyozta. XI. Pius pápa pedig még tovább ment. A Quadragesimo anno-ban a magántulajdon az egész emberi család viszonylatában kap szerepet, az 1931-es Nova impendet, valamint az 1932-ben kelt Caritate Christi compulsi kezdetű körlevelében pedig a föld javainak igazságosabb újra elosztását fogalmazza meg, amely nélkül „hiábavalók az igazi kultúra és egészséges haladás kialakítására tett erőfeszítések az emberiség tökéletesítésére és fejlődésére". XI. Pius erőfeszítései hiábavalóknak bizonyultak, a morális kézikönyvek továbbra is kitartottak a magántulajdon abszolút sérthetetlensége mellett, és a társadalmi igazságosság követelményeit is a kereskedelmi igazságosság merev törvényének rendelték alá. Ugyanezt tanította a keresztény hithirdetés és katekézis, és sajnos sok országban, így hazánkban is, a keresztények politikai tevékenysége. Csak XXm. János pápa eleveníti fel M. Pius tanítását a Mater et magistra-ban, a döntő fordulatra pedig a Gaudium et spes pasztorális konstitúcióban kerül sor. A Gaudium et spes 69. pontja így kezdődik: „Isten minden ember és minden nép használatára szánta a Földet mindazzal egyetemben, ami hozzátartozik. A teremtett javaknak méltányos arányban kell tehát eljutniok mindenkihez, az igazságosság vezetésével, a szeretet kíséretében." Két helyet kell kiemelnünk. Az első: a „minden nép" kifejezés, amely kiegészíti a „minden ember" kifejezést, mondhatnánk, rendszerbe állítja azt. 1965-ben az emberiség két részre válása már láthatóvá vált, és a zsinaton súlya volt a harmadik világ püspökei jelenlétének. Az isteni terv, a természetjog az osztó igazságosság elvét az egész emberiségre érvényesnek tekinti. Ezen elv betartásának, az igazságosság kérdésének van alárendelve a szeretet parancsa: „az igazságosság vezetésével, a szeretet kíséretében". Azaz: a fölös gazdagságból való adomány nem csupán a szeretetből fakad, és nemcsak azokra kötelező — mint idáig gondoltuk —, akik ezt a szeretetet élik; az igazságosság parancsa az, hogy a nélkülözőnek adassák. Vagy, ahogy a Gaudium et spes a 71. pontban elemzi: az igazi természetjog nem annyira a magántulajdon birtoklásának a joga, hanem az, hogy mindenki jogot formálhat a magántulajdonra, tehát ebből fakadóan is, aki valamilyen módon nem részesült benne: „Igen fontos tehát akár az egyeseket, akár a közösséget arra segíteni, hogy valamilyen mértékben anyagi javakhoz jussanak. ... mert ez azt a mozgási teret biztosítja minden egyes ember részére, amely feltétlenül szükséges a személyi és családi önrendelkezéshez. Ezért az emberi szabadság kibővülésének kell tekinteni..." A magántulajdonról való zsinati tanítás horderejét még máig sem mérhettük fel teljesen, hogy lássuk annak struktúrákat változtató alapvető követelését. Még mindig a „strukturális bűn" állapotában leledzünk (Sollicitudo rei socialis, 1987), még hosszú az út a szemléletváltásig, a személyes tanúságtétel és a politikai szerep vállalásáig, és a világ fennálló megosztottságának megszüntetéséig. A történelemből ismerős az eredeti tőkefelhalmozás, a nagy földrajzi felfedezéseket követően a gyarmatosítás folyamata, így a „centrum" és „periféria" népeire való felosztás. A közgazdászok újabban metropolisra és perifériára osztják a világot, a történelemből ismert jelenség folytatásaként. A periféria kiszolgáltatottsága biztosítja a metropolis, az első világ népeinek gazdagságát. Ezt a történelmi folyamatot előbb ugyan támogatta 162
