Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - KÖRKÉP - Várnai Sándor Jakab: Karl Rahner teológiája és a Dei Verbum keletkezése - a Rahner-Ratzinger tervezet
Istenhez viszonyuljon, akár csak valamiféle titokzatos ösztön által is, még akkor is, ha a kifejezett hitvallás és istentisztelet teljesen eltűnik a föld színéről. Az emberek, gyakran nem tudva az igaz Istenről, tisztelték és tisztelik őt; soha nem fáradtak bele és nem fognak belefáradni, hogy keressék őt, „hogy szinte kitapintsák és megtalálják" (ApCsel 17,23.27). Ezért az egyház, mindig emlékezve Isten egyetemes üdvözítő akaratára, tudja, hogy aki eljut értelmének használatára, az csak saját kifejezett vétke miatt veszhet el, és hogy mindenki csak a kegyelem és az Istenbe vetett hit által üdvözül (vö. Zsid 11,6). 2. A kegyelem és kinyilatkoztatás befogadására képes ember — Az ember kezdettől fogva arra volt teremtve, hogy az isteni kinyilatkoztatás megfelelő alanya legyen, és arra is, hogy meg tudja hallani Isten szavát és értelemre alapozott engedelmességet tanúsítson vele szemben (vö. Róm 12,1). Az egyház ezért tanította és tanítja, „hogy Isten, minden létező eredete és célja, az ész természetes fényénél bizonyossággal megismerhető a teremtett létezőkből". Ugyanígy tanította és tanítja, hogy ezt az ismeretet „az emberiség jelenlegi állapotában" számos tévedés homályosítja el, számos akadály gátolja, olyannyira, hogy ez az ismeret csak akkor tud igazán előrehaladni, ha tévútja- inktől az irgalmas Isten kegyelmével felszabadítja Krisztus igazságára (vö. Jn 8,32). 3. Az evangélium előkészítése az emberi történelemben — Az egyház ezek alapján vizsgálja és ítéli meg az emberiség különböző vallásait és vallásos filozófiáit. Hirdeti ugyan nekik Krisztus eljövetelét, aki az idők teljessége (vö. Gál 4,4), és a többi vallásban fellelhető minden jó teljessége, és egyúttal e vallások beteljesedése is; mégis tudja az egyház, hogy e vallások árnyakban és képekben keresik az ismeretlen Istent, és hogy a földi valóságon túllépve az ember szívét lángra gyújtja az igaz világosság vágya, és hogy ez a világosság annyira át tudja járni, hogy még ezek a vallások is, mint nevelők, Krisztushoz vezethetik, amikor rejtetten róla beszélnek, rejtetten őt hirdetik (vö. ApCsel 17,23). Az egyház evangéliumi üzenete tehát mindazt a jót, ami Isten megismeréseként fellelhető ezekben a vallásokban, Isten által küldött világosságnak tekinti; elveti belőle, ami tévedés, romlottság, babonaság, hogy Krisztus és az egyház kincsestárába gyűjtse mindazt, amit a népek az isteni segítséget nem nélkülözve atyáik vallása révén áthagyományoztak. 4. Az evangéliumi előkészítése az Ószövetség üdvrendjében — Ami titokzatos módon az egész történelem vezérfonala, vagyis az ember meghívása a Bárány misztikus menyegzőjére (vö. Jel 19,7kk; 21,9; Lk 13,29), az embernek Istennel való egyesülésére, az egészen különleges módon működik az Ószövetség üdvrendjében, ahol Isten úgy hívja népét, mint jegyes a jegyesét, ezért az Ószövetség a keresztény vallás alapja, belső erejét és gondolatát pedig az nem megszünteti, hanem beteljesíti (vö. Mt 5,17; Róm 3,31). Az egész Ószövetség jelentősége tehát abban áll, hogy az újra irányul és az újban tárul fel. „Amit hajdan megírtak, azt a mi okulásunkra írták, hogy az írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére" (Róm 15,4). III. Isten kinyilatkoztatott jelenléte az egyház igehirdetésében 1. Az egyházban jelenlévő Úr Jézus — Mindaz, ami rejtve van az egész történelemben, de különösképpen az Ószövetség történelmében, Jézus Krisztusban feltárul. Amint már mondottuk, ő az Isten Igéje (vö. Jn 1,1-18; Jel 19,13), ő a minket tanító igazság (Tit 2,12), ő az életet kinyilatkoztató út (vö. Jn 14,6). Ez az élő igazság, amely maga az, amit kinyilatkoztat, jelen van az egyházban, amely Krisztus teste, és az ő Lelke által él. Az egyház tehát nem új igazságokat hirdet, mintha a sajátjából merítene és magától szólna (vö. Jn 16,13), hanem azt az egyetlen igazságot őrzi hűségesen, amely Jézus Krisztusban nyilvánult meg, amelyről az apostolok és írásaik tanúskodnak; ez az igazság fogja össze az egyházat, és ebből a forrásból meríti az örök életre szökel- lő vizet (vö. Jn 4,14). Azonban minden egyes kinyilatkoztatott igazság, melyet mind az Ó- mind az Újszövetség szent irataiban olvasunk, valamint amelyeket az Anyaszent- egyház hittételeiben és igehirdetésében kifejt, erre az egyetlen igazságra vezethető vissza, aki Jézus Krisztus, isten és ember, akiben az egész emberiség meghívást kapott az Istennel való bensőséges egyesülésre. Ennek az igazságnak a tanúsítására és hirdetésére az egyházat Krisztus küldése és tekintélye erősíti meg. Ő, „aki a hűséges tanú" (Jel 1,5), és egyben a tanúságban hírül adott valóság is, a testnek, vagyis az egyháznak (Kol 1,18) fejeként rábízta egyházára a tévedhetetlen tanítói hivatalt; az egyház pedig nem választható el fejétől, aki Istennek testben kinyilatkoztatott Igéje. Ennek a tanítói hivatalnak a feladatát teljesítve az egyház az Úrtól adott példa szerint élő, szóbeli és tekintéllyel szóló igehirdetés által szüntelenül átadja az embereknek az Isten élő igéjét. Ezt az aposto157
