Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TANULMÁNYOK - König, Franz - Varga Mária Ilona (ford.): Karl Rahner teológiai gondolkodásának összehasonlítása a "Lumen gentium" zsinati konstitúcióval
ményt. VI. Pál már mint a 2. szekció pápája megnyitó beszédében szintén visszatért ezekre a gondolatokra. A 2. ülésszaktól kezdve (1963 ősze) egészen az 1964 november 11-i végső szavazásig (mindössze 10 nemleges szavazattal) a II. Vatikániam számára egyre meghatározóbbá vált az egyházról szóló dogmatikus konstitúció középponti jelentősége. A Teológiai Ko- misszió munkája épp ebben az összefüggésben mind átfogóbbá és fontosabbá vált az egyes szekciók idején csakúgy, mint az ülésszakok között. Mivel magam is e bizottság tagja voltam, ezért megerősíthetem, hogy Rahner milyen intenzíven vett részt a munkában. A Komisszió titkára különösképp nagyra értékelte Rahner közreműködését, s személyesen is különféle tanácsokat kért tőle. Ebből a zsinattörteneti háttérből kell megkísérelni — a Lumen Gentium egyes részleteinek Rahner írásbeli feljegyzéseivel való összevetése révén — annak érzékeltetését, mennyire ismerhető fel Rahner közreműködése e dokumentum megfogalmazásában. 2. Dialógus egyház és világ között Joggal jegyezték meg, hogy a bevezető cím — „Lumen Gentium" (Népek világossága) — a zsinat „ekkleziológiai" és „missziós" irányultságú programját körvonalazza. ATri- dentinum utáni időkben, történelmi okok folytán, az egyház belső valóságával szemben inkább külső intézménye került előtérbe. A következőkben a „sacramentum" kifejezés gyakran szerepel a zsinati szövegekben az egyházzal kapcsolatban (pl. LG 9,3; 48,2). Az egyház mint az „üdvösség szentsége" már a zsinat előtt, patrisztikus szövegekben épp úgy, mint napjaink ekkleziológiai vitáiban előfordult. A szakramentum — a hét szentségen felül, átfogó értelemben — Karl Rahner zsinat előtti teológiai írásaiban is megtalálható. Semmelroth-tól vette át az „egyház mint ősszentség" tézisét, s rá hivatkozva fejti ki: „az egyház bizonyos fokig az ős-szentség, ami azt jelenti, hogy egészen konkrét, látható és jogilag megragadható megjelenése egy valóságnak jele és megtestesülése Isten üdvözítő akaratának és Krisztus kegyelmének; olyan testszerűség, melyet egészen meghatározott, jogilag rögzíthető egyértelműség jellemez, amely Krisztus kegyelmét — amit a történelmi itt és most-ban jelenít meg — ténylegesen közvetíti. Ugyanakkor lényegileg és maradandóan különbözik ettől az isteni kegyelemtől, mely mindenkor Isten szabadságának szuverén titka marad és az ember soha nem rendelkezhet fölötte". E gondolatmenetben bizonyos mértékig már megjelenik később Lumen Gentiumban olvasható megfogalmazás: „Az egyház, amely Krisztusban van, valamiként szentség, vagyis jele és eszköze az Istennel való legbensőségesebb egyesülésnek, és az egész emberiség egységének." Az egyház mint ős-szentség jel és eszköz (vö.: LG 8,1). Ez a szentségi karakter — a két aspektusa, a „signuin" és az „instrumentum" — hasonlóképp érvényes az egyházra mint Isten országára, amely Isten erejében láthatóan növekszik ezen a világon. „A kezdetet és a gyarapodást jelképezi a keresztre feszített Jézus oldalából folyó vér és víz ... Ugyanakkor az eucharisztia kenyerének szakramentu- ma ábrázolja és meg is valósítja a hívők egységét, akik Krisztusban egy testet alkotnak" (LG 3). Maga az egyház az a hely, ahol a Krisztus misztériumában már jelenvaló országa Isten ereje révén látható módon növekszik a világon. Az egyház a földi Isten országa megvalósulásához szolgál eszközül. Ezért az egyház Krisztusnak a misztérium formájában már jelenvaló Krisztus országa (vö. LG 3). Rahner a zsinat utáni tanulmányaiban visszatér Isten országának zsinati egyházfogalmára és gyökereit kutatja: „Ez a megfeszített és feltámadott Jézus Isten maradandó ígérete a világnak, nem csak felajánlása, hanem tényleges győzelme." Isten önközlése maradandó jelenlétet nyert a világban, s ezáltal — egy tovább folytatódó történelem közepette — az egyházban: „Az egyház eszkatologikusan végérvényes, mégis történelmi hívő közösség, amelyben Isten eszkatologikus és eszkatologikusan már győzedelmes ön147
