Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A szentmise - a lelkipásztorkodásban

jelennek meg ilyen fogadók, meglepetést kelthetnek. Később azonban egyre több vissza­jelzés szokott érkezni, hogy a misére érkezők az egyház, mise közösségi-testvéri légkörét érezték meg általuk. — Ministránsok Jó, hogy sok helyen nemcsak kisgyermekek ministrálnak, hanem fiatalok, s legalább egy-egy ünnep alkalmával felnőttek is. Ez jelzi, hogy a mise, a ministrálás nem csak gyermekek dolga. (Lányok ministrálását a római előírások ismételten tiltották. A lányok olykor könnyen kiszorítják a fiúkat. A ministrálás és a ministráns foglalkozások pl. a hi­vatásgondozásnak is fontos helyei. Viszont kaphatnak a lányok más feladatokat, pl. fel­olvasást, előéneklést stb.) Tény, hogy a hazai és külföldi gyakorlatban egyre több a leányministráns. — Énekesek Többfelé láthatjuk, hogy különösen a gyermek előénekesek nem a kóruson helyez­kednek el — ahol nehezebb bekapcsolódni a liturgiába, és gyakori a rendetlenkedés is —•, hanem az oltár közelében. Az ének vezetésében, a zsoltárok előéneklésében jobban kapcsolatot tudnak tanani így a misén résztvevőkkel. — A misekönyv Általános Rendel­kezései is felhívják a figyelmet, hogy az énekesek úgy helyezkedjenek el, hogy kifejeződ­jék közösséghez tartozásuk. 2. A szentmise rendje — Beköszöntő szavak A zsinat utáni liturgikus rendelkezések, így a RMAR is felhívják a lelkipásztorokat, hogy a liturgia légkörét tegyék közvetlenné, családiassá. Arra biztatnak, hogy a liturgiá­kat bevezetve és befejezve, személyes hangon szólítsák meg a résztvevőket, s hívják meg őket a közös ünneplésre (11.). De e bevezetés rövid legyen, s ne egy mini-prédikáció. — Lelkiismeretvizsgálat Az előírások ajánlják, hogy adjunk néhány szempontot is a lelkiismeretvizsgálatra, az ige liturgiájának, illetve a homiliának szellemében (GYMD). A bevezető szavak erre is nagyon alkalmasak. — Csend Az újabb liturgikus rendelkezések, s a RMÁR is figyelmeztet a liturgiában levő csend fontosságára. A misében ilyen csendet javasol a RMAR a lelkiismeretvizsgálatkor, vala­mint a homilia és az áldozás után. Azokon a plébániákon, ahol komolyan nevelnek a csendre, az szép gyümölcsöket terem: segít „az elmélkedő elmélyedésre" (RMÁR 23: GYMD 37). — Ä csendre nevelést szolgálják pl. a lelkiismeretvizsgálatba befűzött szem­pontok. — Felhívás bűnbánatra (és a választható formulák). A misekönyv bizonyos esetekben több lehetőséget kínál, melyek közül a lelkipásztor választhat, illetve amelyeket váltogathat, hogy a mise változatosabb legyen (RMAR 313). (Pl. a mise állandó részei közül is több változata van a bevezető köszöntésnek, a bűnbá­natra és a Miatyánkra való meghívásnak, a befejező áldásnak és az elbocsájtásnak.) —A sok munka között sokszor elfelejtkezünk e lehetőségről! — Könyörgések Megkérdeztek papokat, s kiderült, sokan nem tudnak arról, hogy a különböző alkal­makra összeállított, s a különböző helyzetekben választható könyörgéseknek milyen gazdagsága található a misekönyvben. — Olvasók A hívek aktív részvételének egyik megjelenési formája, ha a világiak a felolvasók. Ez csak akkor felel meg céljának, ha nem mindig ugyanaz az egy-két személy — esetleg csak gyerek vagy idős — olvas, hanem váltakozva: a két nem és a különböző korosztá­lyok. Egy nagy plébánián ez nem kis szervezési feladatot jelent. A lelkipásztor maga aligha képes ezt megoldani a már említett előkészített munkacsoport segítsége nélkül. 117

Next

/
Oldalképek
Tartalom