Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kirschläger, Walter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A házasság és a család keresztény szemlélete - Biblikus megjegyzések

Ez kétféle módon értendő: a jó házasságban a partnerek saját életükben tapasztalják meg az önzetlen odafordulás, az önzetlen odaadás, az egymásért való önzetlen létezés boldogító dimenzióját. Megtapasztalják, hogy mekkora értéke van annak, ha az egyik ember gondolkodásával körülveszi, hordozza a másikat. Másrészt megtapasztalják a másikért való aggódás fájdalmát, a szeretet töredékes voltát is, hiszen emberi tökéletlenségük miatt csak így tudnak szeretni. A házasság tehát a partnerek számára annak megtapasztalható jele, hogy mit jelent szeretve lenni, s újra meg újra megpróbálni szeretetet adni. A házastársak a kölcsönös igyekezet minden tökéletlensége ellenére is megtapasztalják — legalább csírájában —, hogy melyik dimenzióba kell besorolni azt a tényt, hogy Isten szeretetben fordul az ember felé.

Az ember számára éppen a szeretett partnerhez fűződő kapcsolatban megtapasztalt saját tökéletlensége lesz sokszor nyomasztó. S mégis, éppen ebben az összefüggésben éli meg ismételten, hogy saját elégtelensége ellenére kapcsolatuk képes növekedni, hogy a közös élet újra meg újra boldoggá tesz. A házastársak valóban képesek fölemelni egymást Isten üdvösségébe és békéjébe, s közben maguk is, de a körülöttük élők is fölismerhetik, hogy nem csupán a maguk emberi igyekezete játszik itt közre, hanem e közösségben Isten működik, aki abszolút módon szeret és abszolút módon fordul az ember felé. Istennek ez a működése természetesen nem (feltétlenül és kizárólagosan) a külső jelekből olvasható le, hanem inkább mindennapos megvalósulásában tapasztalható meg. Mindenesetre a házasság ebből a szempontból Isten emberekben megnyilvánuló működésének jele lehet.

Az első század fiatal egyháza nagyon komolyan vette ezt a jelszerűséget. Az Ősegyház közösségeit áthatotta Isten Jézus Krisztusban megjelenő üdvözítő tevékenységének a tudata, s így próbálták értelmezni önmagukat és tagjaikat. Magától értetődik, hogy ehhez szükség volt a gyakorlati életre vonatkozó utasításokra, amelyeket aztán beállítottak az üdvösségtörténet dimenziójába és azzal motiválták. A házasság vonatkozásában olyan mércét állítottak föl, amely a férfi és a nő életét Isten emberben működő hatásának dimenziójába állítja be: „Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus iránt való tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, mint Krisztus az egyháznak: Ő ugyanis Testének Megváltója. Amint tehát az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszony is mindenben férjének. Férfiak, szeressétek feleségteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és föláldozta magát érte, hogy a keresztségben az élet igéje által tisztára mosva megszentelje." (Ef 5,21-26)

Ez a szöveg, amit oly sokszor és szívesen értelmeznek helytelenül, egyértelműen megmutatja: mit kell értenünk azon, hogy a házasság szentség. A házasság Isten Jézus Krisztusban megjelent emberszeretetének a mása, a mindennapi életben megvalósítandó mintája. Kicsiben képmása az egyház nagy közösségének, amely Krisztusnak a közösség tagjai iránti szeretetében, valamint a közösségnek Ura iránti szeretetében él. Éppen az idézett szakasz helyes értelmezése végett észre kell vennünk, hogy a férfi nem áll abszolút módon az asszony fölött, de az asszony sincs korlát nélkül alávetve a férfinak: kettejük közös, egymással összekötött életének példája és irányítója Krisztusnak egyházához fűződő kapcsolata, mely szabad és mindig új szeretet-kapcsolat.

Ha ebben a fényben vizsgáljuk, értelmezzük és éljük a házasságot, a többi újszövetségi parancs már magától értetődő következmény. A házasság tartós stabilitása jelzésszerűen benne van abban a tényben, hogy a teremtés rendjében gyökerezik. Ha a házasságot az emberben végbemenő isteni működés jeleként tapasztaljuk meg, akkor ebből szükségszerűen következik, hogy nem lehet csupán átmeneti időre szóló intézmény. Ahogyan Isten nem vonja vissza az egész teremtésre kimondott szerető igenjét, az ember üdvösségére és „a jelen gonoszságából" (Gál 1,4) való megmentésére tett ígéretét, hanem visszavonhatatlanul és végérvényesen megmutatta azt Jézus Krisztusban, ugyanúgy a házastársak egymásnak adott igenje is olyan ígéret, amely átfogja az egész személyt: a házastárs elengedi döntési köréből a saját énjét és átadja a másiknak, hogy rendelkezzék vele. A házastársak remélik és hiszik, hogy ezt a (szó eredeti értelmében vett) szün-pat7