Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Fischer, Georg - Horváth Ilona (ford.): A Biblia - Isten jele minden idők számára
detésének, hiszen nincsenek olyan határai, melyet a nyelv sokfélesége emel. Ezeket az alkotásokat mindenki megértheti, függetlenül kultúrájától, hiszen az információ legegyszerűbb eszközével, a látványteremtéssel dolgoznak, amikor a fogalmi ismeretek túlburjánzása még a legelvontabb tudományokat is arra kényszeríti, hogy kidolgozzák a képi közlés módszereit, a szimbólumok a vallásoktatásban, a hitoktatásban, a teológiai tanulmányokban fontos eszközök. A vizuális ismeretterjesztés különösen fontos szerepet kap olyan országokban — mint hazánk is —, ahol a vallásoktatás, a lelki kultúrát tápláló gyökereknek ez a fontos ága generációkból hiányzik. Hazánkban és a hasonló helyzetben lévő országokban ez a szociális erő nem létezett, hiszen a társadalmi életet biztosító szövetségek, szervezetek állami ellenőrzés alatt álltak. A hitoktatás, a vallásos nevelés a családokba szorult, és mivel rendszeres utánpótlást nem kapott, lassan ezekben is leépült. Évtizedeket kell pótolnunk — tömeg-szinten. Ehhez pedig minden eszközre szükségünk lesz, a képekre éppúgy, mint a szavakra. Országunk kultúrája mindaddig csonka marad, amíg ezt a hiányt nem pótoljuk. Ne higgye senki, hogy e hiánypótlás pozitív hatása csak a hívőket érinti, az a társadalom egészére hézagpótlóan hat. Georg Fischer S J. A BIBLIA — ISTEN JELE MINDEN IDŐK SZÁMÁRA Amikor kezünkbe vesszük a Bibliát, többnyire nem is sejtjük, mi lett vele ránk bízva. Már maga a „Biblia" név — amely azonos a latin biblia = könyv szóval, ez pedig az ugyancsak azonosan hangzó, de többes számú görög szóból („könyvek") ered — így is értelmezhető: a Biblia elvárja tőlünk, hogy úgy tekintsük, mint „a könyv"-et. A következő oldalak ennek a könyvnek néhány vonatkozását akarják megvilágítani: keletkezésén és sajátosságain kezdve, a vele való kapcsolaton át hatásáig. „SZERELMESEM ÉNEKÉT AKAROM ÉNEKELNI". Alig van szó, amely ennyire találóan fejezné ki, hogy valójában mi a Biblia, mint ez az izajási idézet (5,1): szerelmi ének.1 A Biblia Isten szeretetéről szóló végtelen dal, amely — mint a fény a víztükrön — megtörik az emberi szenvedésen. Az izajási idézet teljes szövege így hangzik: „Énekelni akarok kedvesemnek, szerelmesem énekét szőlőjéről". Alkalmazzuk most a Bibliára ezt a mondatot, amely eredetileg Istennek szőlője (= Izrael) iránti megcsalt szerelméről szóló énekét vezeti be, mert felcsendülnek benne a Bibliának és keletkezésének lényegi sajátosságai. Az „ének" azt jelzi, hogy a Biblia esetében irodalomról, művészetről van szó. A Biblia sok szövege, akár próza (pl. a teremtéstörténet a Tér 1-ben), akár költészet (zsoltárok, a próféták nagy része), nyelvileg és művészetileg kimagasló módon lett megalkotva, és joggal tartozik a világirodalomhoz. A „Szerelmesem" éneke a származást és a főtémát jelöli meg. Ebben az énekben a szerető Isten mutatja meg magát. Önmagát közli benne, az ő szava ez. De Isten nemcsak eredete, hanem fő témája is ennek az éneknek. A Bibliában csaknem minden róla szól. Izajás egy ember szájába adja az éneket: „énekelni akarok". Az isteni beszédet tehát emberi szó közli. Abban, amit ez az ember (Izajás és a Biblia többi írója) leírt, felfogható- vá válik maga Isten, aki szólt. Hogy emberek így Isten szóvivőjévé válhatnak, az a Lélek műve, aki bensőleg összeköti a beszélőt az íróval. 76
