Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tarjányi Zoltán: Pedagogia christiana - Gondolatok a krisztusi-keresztény nevelésről
A pedagógia nehéz eseteit az izgágák, a kérdezősködők jelentik, főként, ha kérdéseikben benne van a célzatos lejáratás szándéka vagy az a törekvés, hogy a nevelőt saját elképzelésük jóváhagyására használják fel. Ilyen esetekben (farizeusok: melyik a főparancs?; szadduceusok: van-e feltámadás?; vének: szabad-e adót fizetni?) Jézus mindig finoman megleckézteti a hozzá fordulókat, ám nem lenne Megváltó, ha megragadna az álokosság vagy az álnokság kimutatásánál. Ő ezeket a helyzeteket is kinyilatkoztatásra használja fel: válaszaiban a konkrét kérdésekre elvi, máskor is felhasználható igazságot és látószöget közöl. A pedagógus számára a legnehezebb helyzeteket a nyíltan ellenséges viselkedés kezelése hozza. Jézus magatartása széles skálájú: Pilátussal az igazság kemény hangján beszél, Heródes fejedelemmel nem hajlandó szóba állni. Az őt megütő poroszlót mondhatni karakán válasszal megszégyeníti. Imádkozik az őt gúnyoló katonákért és a tömegért. Bizonyára azért alkalmazott ennyiféle reakciót, mert nem akarta, hogy követői szolgaian lemásolják magatartását. Őt nem utánozni, hanem követni lehet a konkrét helyzetben megvalósítani a jézusit, a világosság fiaihoz méltót. Ez hol keménységet, hol kitérést, hol vitába szállást, hol a másikért való imádságot ja vallja célszerű reagálásként. Jézus sugárzó egyénisége folytonosan fölcsillan a szűkszavú evangéliumi beszámolókban, ám pedagógiai hatása mégis személyében van. Ő, mint a megtestesült Ige, a Fiú: az Istent, az Atyát képviseli, neki akart „arcot adni", az ő vonzását akarta megélni és megtapasztalhatóvá tenni (Jn 6,44). Összegzés Jézus úgy beszélt az isteni világról, hogy az ember földi kötelességei nem sikkadtak el, sőt még élesebb megvilágítást kaptak Úgy tudott egyént és közösséget tanításával „megcélozni", hogy azonnali megértés is származott belőle, de későbbi, utólagos elmélyedni tudás is. Úgy birtokolta a másokat vezetni tudás képességét, hogy tekintélyével sosem nyomta agyon a rábízottat. Olyan emberszeretet vezérelte, mely igényes és követelő is volt. Olyan részrehajlás nélküliséget valósított meg, melyben a legkülönfélébb emberek önmagukra ismertek, sőt egymást is el tudták fogadni. Olyan embereszményt fogalmazott meg, mely egyszerre volt az egyén és a közösség kötelmeinek a megvilágítója. Úgy mert „én" lenni akár a másikkal, akár másokkal szemben, hogy sosem oldódott fel az odaadásban. Úgy tudott támaszkodni a másikra, hogy az mindig megtarthatta szuverenitását. Úgy tudott mindenféle jó- és rosszindulatú emberrel kapcsolatba lépni, hogy mindenki egyszerre az igazságra és a megbocsátásra tudott figyelni. Úgy tudta megoldani konfliktus helyzeteit, hogy sosem függesztette fel énjét és eszményeit. Úgy tudta önmagával összekapcsolni a többieket, hogy azok általa Istennel és egymással is új távlatú közösségre léphettek. Amikor számba vesszük a krisztusi pedagógiának, mint a keresztény pedagógia élő mintájának a vonatkozásait, mi, papok és hitoktatók, ne csak irdatlanul nagy felelősségünkre és feladatunkra gondoljunk, hanem arra is, hogy milyen kitüntető az ő munkatársaiként és reprezentánsaiként munkálkodnunk. Hogy hozzájárulhatunk ahhoz mi, igyekvő és hűségre törekvő tanítványai, hogy mások is eljussanak a kegyelemmel való együttműködésben a „meglett emberré váláshoz, Krisztus teljességének mértéke szerint" (Ef 4,14). így igazi énjük kibontakozásához segíthetjük a ránkbízottakat, az egyetlen és végső értékkel ajándékozván meg őket. Ha hitelesen képviseljük a pedagógus Krisztust, akkor közreműködésünk által emelődnek bele tanítványaink a krisztusi nevelés életértelmezésébe: a „legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48) speciálisan keresztény programjába. Irodalom: A. Gide: Ha el nem hal a mag, Bp. Európa, 1991. — Fináczy Ernő: A középkori nevelés története, Bp. 1926. — /. Jeremiás: Les paraboles de Jésus, Paris, Mappus, 1968. — G. Lohfink: L'Eglise que voulait Jésus, Paris, Cerf, 1985. — G. Casalis: Nul n'a parié comme cet hőmmé, in: Jésus, Paris, Hachette, 1986. — Bányai János: Isteni pedagógia, szerzői kiadás, 1991. — Vemette-Marchadour: Guide de l'animateur eh rétien, Limoges, 1985. 64
