Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lambert, Willi - Horváth Ilona (ford.): Miért - mit - hogyan gyónjak?
hogy elloptál egy tehenet, ne csinálj magadnak gondot abból, hogy nem tettél külön említést a kötélről, amellyel az állatot elvezetted." Tehát gyónni hamis aggályoskodás nélkül, egyszerűen és világosan. A gyónni — hogyan kérdéshez hozzátartozhat az is, hogy gyónni, de milyen gyakran. Nem kell megijedni, ha azt mondom: mindig! Egész életünkben. Életünk egyre áttet- szőbbé, tisztábbá, igazabbá válhat és azzá is kell válnia. Tanuljunk tehát gyónni a mindennapokban. Gyónni apró gesztusokkal és szavakkal. „Bocsánat!" „Köszönöm, ön mindig olyan megértőén reagál heveskedéseimre." „Volna egyszer időd? Azt hiszem, jót tenne, ha egyszer hosszabban kibeszélgetnénk magunkat!" — S milyen gyakran gyónjunk a templomban, a papnál? Erre nem könnyű válaszolni. Eléggé nyilvánvaló azonban, ha így fogalmazunk: valahányszor súlyos szeretetlenséggel megsértettük Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkat. Az is eléggé kézenfekvőnek látszik, hogy ne túl ritkán. Minél ritkábban megy gyónni valaki, annál kevesebb a mondanivalója. Hasonló ez ahhoz, amikor egy házaspár már hosszú ideje nem beszélget kettőjük kapcsolatáról, aztán már nincs is mit mondaniuk egymásnak, és ha van is, nagyon nehéz beszélni róla. Keresve a gyónás idejét tájékozódási pontok lehetnek az egyház nagy ünnepei, advent, karácsony, nagyböjt, húsvét, pünkösd. Az ünnep jórészt előkészület. A gyónás is lehet ilyen készület: hagyom magam helyreigazítani, megszépíteni, megújítani. Akad, akit személyes dátum segíthet, születésnap, keresztelés napja, házassági évforduló, fogadalomtétel vagy pappászentelés évfordulója. Vannak keresztények, akik megtapasztalják, hogy életük útján valódi segítséget jelent a gyakori, rendszeres gyónás. Gyónni — milyen gyakran? Amilyen gyakran jót tesz, vagy jól esik! Amilyen gyakran jól esik...? Mondhatja erre valaki: nekem sohasem esik jól és nem sokat segít rajtam a gyónás. Mindig ugyanaz! Ezzel kimondtuk az ún. gyónási krízis egyik főokát. A megtérés nem csupán annyit jelent, hogy teszünk egy fordulatot, az új irányba el is indulunk. Ahogy Jézus az evangéliumban mondja: „fogd ágyadat és menj!" Isten megadja a csoda kezdetét, mi pedig továbbmegyünk, hogy a végére járjunk. Végezetül két kis mankót adnék Önöknek, segítségül a gyakran valóban fáradságos munkához. Az első mankó neve: „a szerető figyelmesség begyakorlása". Azt jelenti, hogy figyelmet szentelek embertársaimnak, beszélgetéseknek és eseményeknek. Mit jelent ez közelebbről? Közelebbről ilyesmiket jelent: Gyakran hagyok magamnak egy percet, melyben tudatosan érzékelem magamban a békét, mellyel Isten Lelke tölt el, valahányszor napközben újra meg újra röviden kapcsolatot keresek vele. Pár percig érzékelem azt a rossz ízt, melyet egy hazugság hagyott maga után. Érzékelem testem jelzéseit, melyekkel a jó és a rossz hatásokra válaszol. Most fáj a fejem, nyomást érzek a gyomromban, most végtelenül könnyűnek érzem magam... ki-ki folytathatja. Ez az éberség az eseményekkel párhuzamosan történik, amíg átmegyek a mások szobába, hazautazás közben, kávészünetben, levegővételkot. Bár a szerető, mindent elkísérő figyelmesség csak úgy, menet közben történik, mégis nagyon hatékony: odafordulást, figyelembevételt, változást eredményez. Olyan, mint egy lelki lélegzetvétel, mint egy lökhárító a nap forgatagában, egyben a lelkek megkülönböztetésének állandó begyakorlása és alkalmazása. A továbbhaladást segítő második mankónak ezt a nevet adhatjuk: „Emmausz-járás". Lukács evangéliumának 24. fejezetében olvashatjuk, hogyan ment két szomorú tanítvány Emmauszba, miközben az ismeretlen vándornak kiöntötték a szívüket. A kenyértörésnél azután felismerték útitársukban a föltámadt Urat és örömmel telve visszatértek Jeruzsálembe. Mi is tehetünk ilyen utat „Emmauszba", amikor nyomaszt egy probléma, egy negatív kapcsolat. Hogyan megy ez végbe? Először is kérjük, hogy Isten Lelke legyen velünk az úton, hogy a Föltámadott kísérjen bennünket. Ezután magunk elé képzeljük azt az embert, akivel problémánk van, és szívünkből, lelkűnkből mindent szabadon kibeszélünk, panaszkodunk, szidunk, sírunk. Amikor már mindent kiadtunk magunkból, kis szünetet tartunk, majd bensőleg a képzeletben jelenlévő partnerre figyelünk, mint egy távoli levelezőtársra. Talán megérkezik a válasz. Befejezésül mégegyszer 59
