Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - KÖRKÉP - Temesszentandrási Péter: "... Egyikünktől sincs távol" - Isten megtapasztalása életünk eseményeiben
tehát egyszeri, sajátos, megismételhetetlen valóságában ismeri el. Minél erőteljesebben érvényesül a szeretet a megismerésben, annál inkább vagyunk képesek a valóságot a maga sokféleségében és igazi mélységében felfogni. Az istenmegtapasztalás szempontjából a számunkra sok tekintetben előnytelen korszellem hatását elmélyült reflexióval jelentős mértékben kivédhetjük. Van azonban egy döntő, a mi reflexiónkat megelőző kegyelmi mozzanat, amely minden történelmi helyzetben megadja az elvi lehetőséget ahhoz, hogy a világot „Isten szentségének", jelenléte kifejezésének észleljük, s így a valóság számunkra Istenre nyitottá, transzparenssé váljon. 3. Isten már előbb megragadott minket. Elméletileg minden keresztény tudja és vallja, hogy a világot Isten teremtette, ennek a gyakorlati jelentőségét azonban már kevesen szokták felismerni. Ha ugyanis a világ Istentől származik, az O adománya, akkor jelkaraktere van. Másszóval a világ „Isten szentsége", hatalmának, szeretetének, belső létgazdagságának és életének külsővé vált, fogható-érzékelhető valósága. Ha maga a valóság Isten „szimbóluma", akkor a világban minden Isten szabad tettének véges kifejeződése, s benne az ember szimbólumfelfbgó képessége is. Vagyis mielőtt mi keresnénk az Istent, O már előbb megtalált minket! Ahogy Pál apostol kifejezi: „futok Krisztus után, hogy megragadjam őt, mert ő már előbb megragadott engem" (Fii 3,12). Az areopágoszi beszédben ezt úgy fogalmazza meg, hogy „benne élünk, mozgunk és létezünk" (ApCsel 17,28). A tulajdonképpeni probléma tehát nem is az, hogy vajon meg tudom-e találni Istent, fel tudom-e fedezni „nyomait" a világban, képes leszek-e „dekódolni" világbeli jelenlétének üzenetét, hanem, hogy Istentől való „megragadottságomat" elfogadom-e? Megválaszolom-e azt, hogy ő már felém fordult? Amikor Pál apostol a Rómaiaknak írt levelében ostorozza az emberi gonoszságot, mondván, hogy „Nincs mentség számukra; felismerték az Istent, nem dicsőítették őt, mint Istent" (Róm 1,21), akkor éppen azzal érvel, hogy Isten világban való felfedezése nem pusztán egy emberi lehetőség, hanem olyan tény, amelyet Isten már előzetesen megvalósított, s amely tényre adott választól függ az életünk. A „semmiből való teremtés" azt jelenti, hogy Isten nem előzetesen már meglevő anyagból alkot, hanem az egész létet ő adja. Ily módon semmiféle külön eszközre nem szorul rá, hogy hatást gyakoroljon teremtményeire. Minden teremtett dolgot közvetlenül átjár, teremtő erejével létben tart. Nem kívülről közeledik hozzánk, hogy létünkön erőszakot tegyen, azt manipulálja. Isten a teremtett okoknak nincs mintegy „mellérendelve", hanem ezek véges oksága éppen az ő hatása! Mint látható, Isten felfedezése is kegyelem, de ezzel a kegyelemmel szabadon együtt kell működnünk. Nincs tehát az a kedvezőtlen korszellem, amelynek hatásával ne tudnánk szembeszállni. A mi feladatunk és kötelességünk, hogy helyet engedjünk magunkban Isten „fényének", „kinyissuk a szemünket és fülünket", kiműveljük magunkban azokat a képességeket és készségeket, amelyek szükségesek Isten állandó jelenlétének befogadására. Jézus emberi keretek között megélt Fiú mivolta eme készség elmélyítését is jelentette: mindenben felfedezte az Atya jelenlétét, mindenből az ő üzenetét „olvasta ki". Jézus lelkülete — többek között — példázataiban tárul elénk. Ezek tanulmányozása ma is jól segíti a szimbolikus látásmód kialakítását ill. elmélyítését. 4. Jézus alapélménye: minden Istenről „beszél". Jézus példázatai tulajdonképpen rövid elbeszélések. A történetekben azonban egy mélyebb valóság tárul fel: Isten jelenléte. Jézus példázatai „földszagúak", „földhözragadtak". A hasonlatok és képek kivétel nélkül korának galileai valóságából származnak. Szőlő és bor; csűr és ház a sziklán, a homokon; mustármag és tövis; kovász és gyom. Kincs, háló, elveszett drachma. Esküvői szokások, a családi élet formái, közös étkezés. Példázataiban szerepelnek a gazdasági élet kemény realitásai: bér, örökösödés, adósság, vagyon. A mindennapi élet figurái: asszonyok, gazdag kereskedők; szolgák és tulajdonosok; utcanők és szüzek; munkások, pásztorok és földművesek. Egyszóval: egy valóságos társadalom reális viszonyai jelennek meg teológiai kiindulópontként. Az istentapasztalat földi vonatkozásokban fogalmazódik meg. 36