Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Fráter Tamás (ism.): Párbeszédet annak elszabotálása helyett. Hogyan bánjunk egymással az egyházban? (A Német Katolikusok Központi Bizottsága vitaanyaga)
„Ahol az egyházvezetés a világiakat, a világ alakításának eredendően az ő illetékességükbe tartozó területén nem veszi komolyan és az egyház emiatt nem válik igazán hatékonnyá a világban, ott saját kora kultúrája és társadalma adósa marad." A püspökök — a ZdK dokumentuma a továbbiakban a Lumen gentium 37. pontját idézi — „szívesen használják fel a világi hívők okos tanácsát, bizalommal adjanak nekik feladatokat az egyház szolgálatában és a cselekvésben hagyjanak nekik szabadságot és teret... (A püspökök) a világiak tapasztalata segítségével mind lelki, mind evilági ügyekben világosabban látnak és megfelelőbben tudnak dönteni." A világiaktól történő tanácskérést nem szabad lekicsinyelni. Az 1983-ban megújult Egyházi Törvénykönyv szerint „ha a tanácskérésre szükség van, érvénytelen az elöljáró cselekménye, ha nem hallgatja meg az illető személyeket" (127. can. 2.2 §). Ha pedig a továbbiakban ugyanitt az szerepel, hogy mindazok, akiknek véleményére vagy tanácsára (a consiliumot így fordítja a ZdK) szükség van, „kötelesek véleményüket őszintén előadni," ez egyúttal azt is jelenti, hogy őszinte véleményüket komolyan figyelembe is kell venni. (127. can. 3 § ) „A tanácsadás tehát nem üres szóbeszéd, nem jelentőség nélküli beszélni hagyás. A tanács ok nélküli figyelmen kívül hagyása jogsértés és a bizalommal való visszaélés. Ez rosszabb, mint a szabálysértés." „Christifideles laid" kezdetű apostoli buzdításában II. János Pál pápa a világ minden püspökét nyomatékosan egyházmegyei lelkipásztori tanácsok felállítására sürgeti. „A világi hívők részvétele ezekben a tanácsokban kiszélesítheti a körültekintőbb konzultáció lehetőségét, valamint szélesebb alapokra helyezheti és erőteljesebben alkalmazhatja az együttműködés — ami egyes esetekben közös döntést is jelent — elvét" (25. pont). (Megjegyzendő, hogy a ZdK dokumentuma a Christifideles laici hivatalos német fordítását követi. A magyar kiadásban „együttműködési elv" helyett a világiak „közreműködése" szerepel, a „közös döntés" pedig „a határozatokra gyakorolt befolyássá" változik.) „A közös tanácskozás az egymásra hallgatás kultúrájára épít. Sikeréhez hozzátartozik az abba vetett bizalom, hogy a másként gondolkodók is mindenki javára törekszenek, hogy készek a magukétól idegen tapasztalat alapos és előítéletmentes meghallgatására, ám saját tapasztalatuk közlésére és a párbeszédre is, továbbá, hogy ők is törekszenek a mindenki számára kötelező megegyezésre, tiszteletben tartva a gyakran jogosan különböző tapasztalatokat és véleményeket. A kritika tehát nem tilos, hanem jogos." Sőt, s itt a dokumentum ismét az egyházi törvénykönyvet idézi, a krisztushívők kötelességei közé tartozik, hogy véleményüket az egyház javát érintő dolgokról „a többi krisztushívő tudomására hozzák" (212. can., 3.§). A másodikként említett problémához a dokumentum Avilai Szent Terézt idézi. „Felrovom korunknak, hogy erős és minden jó adottságokkal rendelkező szellemet eltaszít magától pusztán azért, mert nők." Elfogadhatatlan a nőkkel kapcsolatos számos kérdés tabuként kezelése. A nők egyre kevésbé értik, hogy miért nem kapnak hangot és helyet az egyházszervezetben, különösen ahol vezetői megbízatásról van szó. A nőknek a polgári életben megvalósított egyenjogúsága és az egyház gyakorlata közötti szakadékra nincs elfogadható magyarázat. A párbeszédkészségnek az az igaz próbája, hogy mellékes dolgokra fecséreljük-e az időt, vagy merünk-e a legfontosabbakkal, bár gyakran a nehezebbekkel foglalkozni. Ez utóbbiak közé tartozik az egyház egyik felének máig tartó hátrányos megkülönböztetése. A harmadik téma: az egyházközség. A téma keretét ismét a zsinat adja, amely „az összegyházzal szemben felértékeli az egyházmegyét, az egyházmegyével szemben az egyházközséget." „Az egyházközség nem a felülről lefelé, hierarchikusan rendezett összegyház legalsó lerakata, hanem Isten evilági működésének önálló és mással nem helyettesíthető alanya." Amint a Lumen gentium tanítja „Krisztusnak az egyháza valóságosan jelen van a hívek valamennyi törvényes helyi közösségében... Ezekben a közösségekben — jóllehet gyakran kicsinyek, szegények, vagy szétszórtságban élnek — jelen van Krisztus." (Lumen gentium 25.). „A modem egyházközség az azonos beállítottságúak közössége. Ez annyit jelent, hogy a legtöbb ember számára jóformán semmi más nem indokolja az egyház életében 242
