Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Pákozdi István: Párbeszéd-keresés a média labirintusaiban
Pákozdi István PÁRBESZÉD-KERESÉS A MÉDIA LABIRINTUSÁBAN Az információközlésben a szolidaritás mint a valós és az igaz kommunikáció következménye jelenik meg, az eszmék szabad áramlásában; azoknak az eszméknek, amelyek méltányolják a lelkiismeretet és figyelembe veszik mások lelkiismeretét is... Új Katekizmus, 2495. Az új Római Katekizmus a nyolcadik parancsolat körében a szeretettörvényből kiindulva szól a tömegkommunikációs eszközökről: „Szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!" Idézi a II. Vatikáni zsinat „Inter mirifica" kezdetű határozatát, amely a tömegkommunikációs eszközök célját a közjó szolgálatában látja és felhívja felelősei figyelmét az igazság és a szeretet egyszerre megvalósítandó követelményére. Ezek a hírközlő eszközök a befogadóban nemegyszer közömbösséget idéznek elő és tudattalan fogyasztóivá teszik őket a híreknek és a látványnak. E médiák üzemeltetőinek érezniök kell azt a kötelességüket, hogy világos és igaz lelkiismeretet formáljanak (Új Katekizmus, 2496). PÁRBESZÉD A NÉZŐKKEL ÉS A HALLGATÓKKAL. A magyar média-háború hónapjaiban sokat írtak az egyház és a média kapcsolatáról, általában technikai, behatolási, terjedelmi, adásidő és egyéb gyakorlati kérdésekről. A viták szép csendesen elcsitultak. Az alapvető kérdés azonban még megválaszolatlan, és mostanában itthon is, külföldön is erre keresünk választ: vajon mi a keresztény üzenet ismertető jegye egy olyan szekularizált világban, ahol a médián át egy igen „sokrétű" közönségnek közvetítjük? Franc Rodé, a Nemhívőkkel való párbeszéd Pápai Tanácsának titkára Magyarországon jártakor ezt mondta: Az egyházat úgy kell bemutatni, mint ami igaz (ésszerű), mint ami jó (értékes), s mint ami szép (ünnepi, esztétikus). így lesz képes a ma élő egyház örömet ébreszteni tagjaiban és a kívülállókban egyaránt. Keressük a helyes arányt a kultúrtörténeti, vallástörténeti, liturgikus, hírismertető (krónika jellegű), szentírásmagyarázó, gyermekhitet mélyítő és lelkesítő műsorok között a rádióban és a televízióban. Az egyház párbeszéd kezdeményezése természetesen csak azokon a műsorokon keresztül jöhet létre, amelyek elkészítésében a létrejött megállapodások alapján szabad keze van, maga szerkeszti, vagy felügyeli létrejöttüket. A többi műsorokkal szemben — mint akármelyik más intézmény, vagy magánember — kifejezheti véleményét, tiltakozását vagy kritikáját. Az egyház igyekszik is hangot adni bizonyos romboló, közerkölcsöt sértő vagy éppen az egyházzal ellenséges adásokkal kapcsolatban, nem lenne azonban szerencsés, ha bármiféle úton-módon erőszakkal szerezne érvényt akaratának. Élő és hasznos dialógus a médiával és azon keresztül a hallgatóval, a nézővel nem akkor alakul ki, ha letiltunk egy filmet, berekesztünk egy adást, hanem akkor, ha fokozatos neveléssel, értékeink bemutatásával legyőzzük a legtöbbször anyagi érdekeken nyugvó, fajsúlytalan adások, közlések termelését, forgalmazását. Á párbeszédteremtésben mindenképpen szem előtt kell tartanunk VI. Pál pápa híressé vált „látomását": manapság az egyház a hírközlő eszközök közvetítésével a háztetőkről prédikálja a rábízott üzenetet úgy, hogy a szó behatoljon az egyes emberek szívébe, személyes elfogadást, elkötelezettséget eredményezzen (vő. „Evangelii nuntiandi" 45). A lehetőségünkre álló közszolgálati tájékoztatási eszközökben biztosított hely maximális kihasználásával a rádióvevők, a háztetőkön lévő antennák és műholdvevők foghatják a keresztény párbeszédet indító evangéliumi üzenet szólításait. Ezeknek az újfajta, alakulóban lévő műsoroknak a megindulása után két és fél évvel még nézői, hallgatói levelek 230
