Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Kremer, Jacob - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Konfliktusok és megoldások az egyházban a Biblia alapján
Jacob Kremer KONFLIKTUSOK ÉS MEGOLDÁSOK AZ EGYHÁZBAN A BIBLIA ALAPJÁN A Bibliában az egyháznak nagyon reális képével találkozunk: Kezdettől fogva konfliktusok és az azok megoldására tett kísérletek nyomják rá bélyegüket a keresztények életére. Ez áll az apostolok és tanítványaik korára, de áll az ezt közvetlenül követő századokra is. Mert ezekben a századokban állandóan tévtanokkal való küzdelmek rengették meg az egyházat, még a legszömyűbb keresztényüldözések éveiben is (vö. a gnósztikusok- kal, Marionnal és Montanusszal szemben való védekezés, a húsvét ünnepe körüli viták, az elbukottak /lapsik/ újra befogadása, valamint Arius elítélése). Sok mai kereszténynek szokatlan ez az egyházkép. Az eszményi kép kísértése Amint Lukács és mindenekelőtt az egyházatyák az ősegyháznak azt az eszményi képét rajzolták meg, amelyben az apostolok mind egységesek voltak, ugyanúgy a későbbi időkben is megpróbálták az egységes egyháznak egy eszményi képét, egy „acies bene ordinátát" vetíteni a hívők szeme elé. Ez történt különösen akkor, amikor az egyház a XIX. századi katolikus restauráció korában a felvilágosodás támadásai ellen védekezett, valamint a nemzeti szocializmus és a kommunizmus egyházüldözése idején. Az Evangélium integritásának a gondja Ahogyan az apostolok és az elmúlt századok sok keresztény hívője, mi is azt a parancsot kaptuk, hogy mindig a konfliktusok föloldására törekedjünk. Ebben nagy segítség, ha a konfliktusoknak a Bibliában említett három okáról elgondolkodunk. Ezek között első, hogy az Apostol aggódott az Evangélium épségéért. Amikor védte a gyengítésekkel vagy ferdítésekkel szemben, ez akkor is konfliktusokhoz vezetett, s odavezet ma is. A második ok az, hogy az egyház részesedik a megfeszített Úr erőtlenségében (vö. lKor 1-2). Ennek következtében Jézushoz hasonlóan a tanítványok is a világ végezetéig sokféle szorongattatásnak vannak kitéve, s nem csupán szorongattatásnak (vö. 2Kor 4,6- 10; 11,26). Mert az Evangéliumot nem terjeszthetik minden ellenvélemény erőszakos elnyomásával, mint az evilági hatalmasok, amint az szokás volt Augustus alatt a Pax Romána idején és a későbbi diktatúrákban. Sajnos, a múltban többször tettek így keresztény uralkodók is, sokszor a Lk 14,23-ra való helytelen hivatkozással: „compelle intrare", kényszerítsd őket, hogy lépjenek be. A harmadik ok Pál szerint abban van, hogy az egyházban olyan erők fenyegetnek ' bennünket, amelyek felülmúlják az egyes ember képességét (vö. 2Kor 2,11, valamint Ef 4,27; 6,12; Lk 22,31; lPét 5,8). Igaz, ezeket ma már nem tudjuk olyan naivan démoni hatalmaknak elképzelni, mint régen, s a tévtanítókat sem aposztrofálhatjuk például a „Sátán szolgáinak". Mégis, komolyan kell vennünk azt, hogy a kiengesztelődésre irányuló minden igyekezetünket olyan, személyi képességeinket felülmúló hatalmak veszélyeztetik, amelyeket ma kényszernek, agressziónak és hasonlóknak nevezünk. Törekednünk kell ezért a szellemek megkülönböztetésére. Korhoz kötött eljárásmódok A Bibliában nagyon különböző kísérleteket találunk a konfliktusok megoldására, például a kiátkozást (anathema) és kiközösítést, eretnekké és a „Sátán szolgáivá" való nyilvánítást, sommás gyalázkodást és intoleranciára való felhívást az ellenfelekkel szemben. Ha ezeket közelebbről megnézzük, kivétel nélkül korhoz kötött eljárásmódnak bizonyulnak. Ezeket a formákat tehát nem vehetjük át minden további nélkül. Ha a II. Vatikáni zsinat lemond a kánonokról s bennük az „anathema sit"-ről, akkor ez azt jelenti, hogy tekintettel van a megváltozott viszonyokra. Ennek felel meg az is, amikor nem egy püspök és teológus azt tanácsolja, hogy le kell mondani az olyan egyházjogi intézkedé224
