Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Boros László - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Jézus sorsának kudarca
sék ki hódolatukat, alávetettségüket. Az ember tehát ura és gazdája a földnek, de ezt dinamikusan meg is kell élnie, és el is kell ismernie ezt a helyzetét és Teremtőhöz való viszonyát. S olyan mértékben válik ténylegesen Isten képmásává, amilyen mértékben ezt megéli és végrehajtja. A teológia az istenképiség tökéletes megvalósulását Szent Pál alapján Krisztusban látja, s ezért az ember is csak Krisztussal együtt és benne teljesítheti ki önmagában annak teljes gazdagságát. Krisztus jelölte ki és járta végig ui. az istenképiség lehető megvalósításának útját. Az emberi sors gyötrelmeit magára vállalva megteremtette annak lehetőségét, hogy az ember, aki a teremtés révén Isten képmása, ne csupán Isten képviselője legyen, hanem részesüljön is annak életéből, akit képvisel. Az istenképiség megvalósításához tehát nekünk is azt az utat kell végigjárnunk, melyen Krisztus haladt. A szolgálatnak azt a rögös útját, mely testi-lelki gyötrelmeken keresztül végülis a halálba torkoll. „A halál, az emberi lét értelmetlen és döbbenetes ténye ebben a látásmódban nem átok, nem keserves kényszer csupán, noha minden sejtünk tiltakozik ellene, hiszen minden élő élm akar. De hogyha létünket — a Krisztusban kapott minta szerint, Vele egyesülve, Őt követve éljük le, akkor a halál — követve a Teremtő parancsát — tudatos vállalás: önmagunknak, erőinknek, képességeinknek, energiáinknak szétosztása a másokért végzett munkában, áldozatban, a világ alakításában. A Krisztusban élő ember tehát elosztogatja önmagát, állandó meghalásban éli le életét. És amikor mindenét odaadta, akkor találja meg önmagát — a húsvéti misztérium által — abban, aki a Minden." (9) „Krisztus által és Krisztusban fény derül tehát a szenvedés és a halál rejtélyére, melynek súlya alatt összeroskadunk az Ó evangéliuma nélkül." (22. p. vége) Jegyzetek: rdlhard de Chardin: Tudomány és Krisztus, Sao Paulo, 1972,89. — 2. Christusbild, in LTHK 2,1175 és Schürmann: Der proexistente Christus, in Diakonia 1972/3,147-160. — 3. Schütz: Dogmatika I. Bp. 1937, 627-28. — 4. Vö. Szabó K: Teilhard lelki üzenete, in Szolgálat 1973/20,92-95. — 5. Teilhard: Út az Chnega felé, 373-74. — 6. Rahner: Grundkurs des Glaubens, Freiburg 1976,223. — 7. Sacramentum Mun- di II. Frei bürg 1968,952. — 8. LTHK 14. k. Freiburg 1968 350.420. — 9. Vö. Gojdk /. konstitúció elemzése in II. Vatikáni zsinat tanítása, 427-429. Ladislaus Boros JÉZUS SORSÁNAK KUDARCA „Jézus sorsának kudarca", így hangzik a témám. Valóban kudarcot vallott Jézus? Volt egyáltalán sorsa? Erről a kérdésről szeretnék beszélni teljesen őszintén. Isten azzal, hogy emberré lett, belépett egy olyan térbe, amely az abban élő számára a sorsa pillanatainak egyetlen láncolata. Isten belépett a történelembe. Sorsa eredménytelenségek sora volt, amelyek végül is kiút nélküli kudarcba torkollottak. Amikor Isten ember lett, valóban az lett, nem csupán látszólag. Védtelen volt, nem élvezett kivételt. Sebezhető volt szóval és tettel. Hozzánk hasonlóan bele volt fonva a zavarodott emberi szívekből áradó hatások fojtogató szövetébe. Ha ezután őszintén végiggondoljuk a megtestesülést, azt is meg kell állapítanunk, hogy Jézusnak volt sorsa, s ez a sors kudarc volt. Persze mindezt csak a feltámadás hitét szem előtt tartva szabad és kell gondolnunk. Jézus a feltámadásban dicsőséggé és örömmé változtatta kudarcát. Ha nem így tennénk, 16
