Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - KÖRKÉP - Németh Géza: A bibliai üzenet megismerésének útjai és tévútjai
szert hordoz, — ám az a mód, ahogy híveiket toborozzák, majd indoktrinálják, mégis a destruktív szekták közé sorolja őket. A felsorolt destruktív kultuszok eszmerendszere bár különböző, de megegyeznek abban a módban, ahogy a Bibliát vagy egyéb irataikat áldozataik személyiségének megtörésére, átformálására, fegyelmezésére fordítják. Destruktívok, mert eddig soha nem látott módon taszítják áldozataikat teljes függőségbe, sőt gyakran a szó szoros értelmében vett rabszolgaságba. A Biblia ezekben a szektákban nem a szabadság és szeretet forrása, hanem csupán önkényesen összeválogatott idézetgyűjtemény, aminek segítségével „hitelesítik" magukat, a keresztény hátterű érdeklődő gyanúját pedig elaltatják. Valójában nem a Szentírás hat ezekben az agresszív kultuszokban, hanem a pszichotechnika és az agykontroll. Ebben az egyre több áldozatot követelő járványban a Szentírás talaján álló egyházaknak ökumenikus összefogásra van szükségük: az orthodoxiától a neoprotestáns baptista-pünkösdista közösségekig, amelyek — bár esetenként az erőszakosság minősítése esetükben is jogos — tudvalevőleg nem sorolhatók a desturktív kategóriába. Végezetül hadd zárjam gondolataimat személyes önvallomással. A Szentírás dinamikus, megszólító erejével kora ifjúságomban találkoztam — amikor életkorom miatt sem volt módom az itt előadott megfontolásokat átgondolni. Ez a találkozás nemcsak hitre való elhivatást, de egyidejűleg életre szóló küldetést is jelentett. Teológus éveimben olyan kiváló professzorok adattak, mint Pap László (Ószövetség) Nagy Barna (etika), Victor János (dogmatika), akik hozzásegítettek a Szentírás kutatásának árnyaltabb ismereteihez. Mintegy negyven esztendős igehirdetési életformára visszatekintve azt mondhatom, hogy a tőlük tanultakat mindvégig alkalmaztam. Egy-egy igehirdetésre, bibliaórára készülve minden alkalommal — ma is — az „akkor és ott" átgondolásával kezdem. Ebben elsőrendű segítségem a görög biblia (az ifjúkoromban szerzett Nestle-kiadás ma is az asztalomon van), a görög kézi konkordancia, valamint a német vagy angol nyelvű kommentár, melyekből többszáz kötetet gyűjtöttem össze. Ám a szentírásmagyarázat hasonlóan nélkülözhetetlen eleme az „itt és most" üzenetének keresése. Olyan ez, mintha az igehirdetésre készülő ilyenkor egy antennát nyitna Felfelé, úgy, hogy ebben a választ kereső Isten előtti Csendben egyidejűleg előtte van az a „helyzet", azok az emberek, az a világ, amelyhez szólni KELL. Már teológus korom óta éreztem ezt a belső késztetést, hogy egy lélegzetvétellel keressem a Felülről való üzenetet, az egyes emberhez (evangelizáció) és ahhoz a közösséghez, amelyikhez küldettem. Ebből az igehirdetői alaphelyzetből adódott, hogy különböző egyházi és társadalmi változások idején a legkülönbözőbb kérdésekben kellett megnyilatkoznom. Az ateista propaganda, nyílt vagy rejtett egyházüldözés idején a hit és tudomány, kereszténység és kultúra kérdéseiről kellett az ifjúságnak tanítást adni, a marxista infiltráció egyházi kísértései közt az ellenállás és konfrontáció szavát szólni, míg a közelmúlt magyar kisebbségi kérdéseiben a szolidaritás és megbékélés üzeneteit. Látszólag „világi témák" tárgyalása mögött is a Szentírás ihletése állott, akkor is, ha az „Üzenetet" nem-vallásos terminusokban kellett megfogalmazni. A magyar kereszténység napjainkban gyökeresen új helyzetbe kerül. Azt érzem, hogy a tegnapi „manna" ma már nem található ugyanúgy, mint évtizedekkel ezelőtt, noha tudom, hogy az Evangélium örök. Ám alkalmazása az adott szituációtól is függ. Ökumenikus feladat, hogy együtt keressük, minden spirituális és intellektuális energiánkat mozgósítva: Mi a Szentírás aktuális üzenete ebben az új történelmi korszakban? Hogyan fogalmazzuk meg? Hogyan alkalmazzuk? Úgy tűnik, jobban tudjuk, hogyan nem szabad szólnunk. Minden elhívott igehirdető esengő imádsága, hogy a HANG, AKI a nehéz évtizedekben szólt, most se némuljon el. Jaj nekünk, ha Ő elhallgat! így válik témánk egisztenciálissá: „Szólj, szólj hozzám, Uram..." 101
