Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - KÖRKÉP - Niewiadomski, Józef - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Egy dogmatikus elgondolkodik Istenről és a világról
szemmel tartja a korlátot és az utat, az volna, hogy ne meneküljön el az absztrakció segítségével az ellentmondások elől, hanem magában az ellentmondásos környezetben keresse a szótériológiai pluralizmus működésének feltételeit. A szükségletekhez igazodó vallásosság konfliktusos voltát még tovább lehet súlyosbítani, s súlyosbítják is. Hogyan beszéljünk Istenről, hogyha Isten nevében tagadják a szükségleteket és korlátozzák a pluralizmust? Ha „Isten képviselői" határokat húznak és embereket rekesztenek ki? A jelenlegi fundamentalizmus-vita az érintett problémakörben csak a jéghegy csúcsa; tehát nem csupán politikai, egyházpolitikai dimenziója van, hanem elsődlegesen teológiai. Tematizálása megköveteli, hogy újra átgondoljuk Isten bibliai kinyilatkoztatásának üdvtörténeti logikáját: Ha a mindennapos környezetben mindig számolunk Isten jelenlétével, akkor biztosan valósnak mutatkozik ez az elvárás, éppen istenképeink konfliktusos volta miatt. Az üdvtörténeti logikában — az Isten nevében vívott, életre-halálra menő konfliktusokban — újra meg újra megfogalmazódik ez a szituáció. Azok az istenképek, amelyek úgy ábrázolják Istent, mint aki követői javára arat győzelmet, azok amelyek emberi fájdalmat idéznek elő, sőt törvényesítik azt, egyáltalán nem a múltéi. A jelenben épp ezek adják a különböző nacionalizmusoknak és szektás vallásosságnak nem lebecsülendő inspirádós forrását. Ezek az istentapasztalatok is a szisztematikus teológia reflexiói közé tartoznak. A velük való foglalkozásnak észre kell vennie, hogy a szükségletekhez igazodó szótériológiai sokféleséghez egy új — radikális — differendálást adnak hozzá: A tettesek Isten nevében állandóan produkálnak áldozatokat (sokszor névtelenül és nem kifejezetten). Ez a megkülönböztetés azonban nemcsak kumulative járul hozzá a többihez, hanem olyan megkülönböztetés, amely átfogja az összes többit, és újra fölveti „Isten istenségének" a kérdését. Hogyan viszonyul Isten megtapasztalása saját élettapasztalatunkhoz, tehát ahhoz a tényhez, hogy mi is produkálunk áldozatokat, vagy mi magunk leszünk az áldozatok? A modem mentalitás ezt az összefüggést politikailag oldja meg, vagy pedig moralizálva elfojtja. Az üdvtörténeti logika nem tagadja, hogy az etika útján el lehet jutni a tettesek bűnösségének és felelősségének a kedéséhez. Ellenkezőleg, igyekezett ezeket súlyosbítani, s ezáltal a szenvedést a minimumra csökkenteni. Sőt, még tovább ment abban a tudatban, hogy egyetlen politikai és etikai kritika sem jut el az itt fölvázolt szakadékhoz, s ezzel fölvetette a prófétai (szenvedéssel járó) sors „szükségszerűségének" a kérdését. Ezáltal elmélyítette a megértést nemcsak az említett szinkretisztikus logika és barkács-mentalitás iránt, hanem az Isten nevében produkált áldozatok iránt is. Egy és ugyanazon élő, az embert — szükségleteiben is—kísérő Isten nincs túl az áldozatokat produkáló tényeken, amelyeket az ember teremt, még ha a legjobb lelkiismerettel teszi is azt. Isten szolgáltat igazságot az áldozatnak, azonban áldozat voltát az üdvösség forrásává változtatja a tettesek számára, s ezáltal — ha különbözőképpen is — egyetemes Istennek bizonyul: az áldozatok és a tettesek Istenének. Az áldozatok sorsáról kimondatik ezáltal, hogy „szükséget fordító" (de nem szükségszerű), és így üdvösséget adó is. így jutunk el azokhoz az összefüggésekhez, amelyeket a bibliai kinyilatkoztatás a Deuteroizajás teológiájának a kontextusában érint, s amelyet az Újszövetség Jézus sorsával hoz kapcsolatba: a helyettesítés kérdéséhez. Ez elmélyíti azokat a tapasztalati összefüggéseket, amelyek elvezetnek az istenproblémához. Isten istensége az emberi együttélés ellentmondásosságának a kontextusában éppen azért bizonyul kommunikádóra képesnek, mert integrálni tudja nemcsak a vitalitást és az élet szeretetét, hanem a sötét zsákutcákat és a szenvedés megtapasztalását is. Hogy a szisztematikus teológus ennek elmélyítése során jut el a kommunikádóképes Isten háromságos szemléletére, az már egy másik fejezetbe tartozik. Ez Isten megtapasztalásának az eredménye, sohasem a kezdete. A kezdet továbbra is ott marad az „autópálya" primér tapasztalatainak a kontextusában, amelyen naponta „végighajtanak" az emberek. Forrás: Wie heute von Gott reden, BAKEB-lnformationen, Wien 4 (1992) Fordította Bánhegyi B. Miksa OSB 96
