Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE BÉKÉS GELLÉRTTEL ÉS HAFENSCHER KÁROLLYAL - Az ökumené néhány fontos kérdéséről
— H. K.: Rosszul állunk vagy másként: nem igazán jól. Jobban állunk ugyan, mint ötven évvel ezelőtt, de sokkal rosszabbul, mint közös Urunk akarja, s mint a század ökumenikus törekvései lehetővé tennék. Az állunk szó is hangsúlyos. Sokszor egy helyben topogunk. Csak önmagunkra figyelünk, saját bajainkkal törődünk, sebeinket nyalogatjuk s megfeledkezünk a másikról, akiben pedig segítőre lelhetnénk, vagy akit nekünk is lehetne segíteni. A „válsághelyzet" ugyan túlságosan erős kifejezés, sarkított, de érzékelteti a jogos félelmet, hogy beteg, erőtlen, fáradt sok tekintetben az ökumenizmus ma. A gyakran tapasztalt közöny, lassúság, langyosság miatt indokolt lehet ilyen élesen is fogalmazni. II. János Pál pápa Magyarországon tett látogatását igazán nem használtuk ki az utómunka terén. Beszédei, magatartása, népszerűsége nagyobb lépésekre is sarkallhatott volna. Néha félelmetes az információ-hiány, protestáns körökben például alig figyeltek fel az elmúlt évvégi római Püspöki Szinódusra, pedig hangvételében és feladat-megjelöléseiben igazi gazdagodást jelenthetne nem csupán a római egyház számára. A protestáns egyházak Magyarországon minden vonatkozásban saját soraikat rendezgetik — ez érvényes mind a klasszikus, mind a neoprotestáns egyházakra, sőt a protestáns jellegű inde- pendens gyülekezetekre is. A római egyház is személyi és tulajdoni kérdésekkel úgy meg van terhelve, hogy kevesebb erőt és időt tud szentelni a nála ugyan kisebb, de nem jelentéktelen magyar protestantizmusra, mint amennyit szükséges lenne. Tudom, nemcsak Magyarországon jelentkeznek hasonló kérdések, s például Németországban sem problémamentes az ökumenizmus vagy a szomszédos országokat is említhetném, mégis nekem elsősorban saját kihasználatlan lehetőségünk fáj. Ebben az interjúban nem térhetek ki Róma és az Orthodoxia feszültségére, ami Közép-Kelet-Európában különösen is veszélyesnek látszik. Szívesen olvasnék többet erről magyar, római, ortodox és unitus hivatalos megnyilatkozást. — Hogyan látja a -Péter-szolgálatot, ill. a Péter-szolgálat utódlásának jelentőségét? — B. G.: A római pápa Péter-szolgálatát az egyház apostoli mivoltával szoros összefüggésben lehet csak megérteni. Ez az apostoliság az egyház negyedik ismertetőjegye: a nicea-konstantinápolyi hitvallással valamennyi történeti múltú egyház hitet tesz róla. Nos, ez az apostoliság a papi szolgálatról szóló limai dokumentum 34. pontja szerint azt jelenti, hogy az egyház a Tizenkettőnek, Jézus választott apostolainak, az ő igehirdetésüknek folyamatos hagyományában (paradosis) él. Ez a hagyomány azért apostoli, mert az ő tanúságuk, az ő Krisztus-eseményről szóló igehirdetésük a gyökere keresztény hitünknek. Az újszövetségi Szentírás is ezt a tanúságot foglalja írásba. A hagyomány sajátos elemei: a folyamatos tanúságtétel az apostoli hitről, s ezzel az evangélium hűséges hirdetése, ami korszerű értelmezését is megköveteli, a szentségek, főleg a keresztség és az Eucharisztia ünneplése, a felelős egyházi szolgálat folyamatos továbbadása, valamint testvéri közösség az imádságban és szeretetben, örömben és szenvedésben, a szegények és a betegek szolgálata, végül az egység őrzése a helyi és egyetemes egyházi közösségben. Tehát mindaz, amit az ortodoxia és az ortopraxis kifejez. Az apostoli hagyomány megőrzése az egyház történeti életében nyilvánvalóan csakis a Szentlélek erejével történhet. Ez az isteni erő tette képessé erre az egyházat a múltban és ez teszi képessé rá a jelenben is. Az egyházban azonban, az Ige megtestesülésének tényét követve, a Szentlélek láthatatlan működésének látható, intézményes, szakramen- tális jelei vannak, s ezek a jelek éppen a Szentlélek működése által lesznek hatékonyak. Ilyen hatékony jele az apostoli hagyomány folyamatosságának az apostoli utódlás. Ez a II. Vatikáni zsinat tanítása szerint azt jelenti, hogy az apostolok kollégiumának feladatait az apostolok által kijelölt egyházi vezetők, a püspökök fokozatosan kialakuló kollégiuma vette át. Ezek közt az első hely Szent Péter és Pál egyházának püspökét, a római pápát illeti meg: az ő egyháza „elöljáró a szeretet közösségében" (Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú a II. század elején). Katolikus meggyőződés, hogy a római egyház 88
