Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Lelki ökumenizmus (A szív megtérése)
Sulyok Elemér LELKI ÖKUMENIZMUS A szív megtérése „Csak aki gyökeret ver alul, hoz termést felül". (íz 37,31) „Olyan az ember mint az élő fa. Minél inkább igyekszik a magasba és világosságba, gyökerei annál mélyebbre kúsznak a földbe, aláfelé, le a homályba, mélybe..." De talán mégsem a „gonoszba", amint Friedrich Nietzsche mondja az .Also sprach Zarathustrá-ban, hanem abba az éltető közegbe, amelyre az Izajástól vett idézet céloz a mottóban. Az érzékszerveire utalt ember csupán a törzsön szélesedő évgyűrűket, a magasba és világosságba igyekvő hajtásokat észleli. De van-e látható törzs, ágbogas korona láthatatlan gyökérzet nélkül? Nincs. Megfeledkezhetik-e a gyümölcs a gyökérről? Nem, hiszen a fa „a szél szitkaira" (Illyés Gyula: Marok) ott, a mélyben válaszol. Minden keresztény sorsdöntő tényezőnek vallja Krisztussal való kapcsolatát. Hiszi, tőle függ életének lelki termékenysége vagy terméketlensége. És minthogy nemcsak magánember, hanem egyházi közösségének tagja is, ezért Krisztusban gyökerező léte egyben közügy is. Olyannyira, hogy érinti az egész világon elterjedt egyházat. Ebben a tág összefüggésben ismételten érdemes fontolóra venni, amit a II. Vatikáni zsinat minden keresztény figyelmébe ajánl. „Belső megtérés nélkül nincs igazi ökumenizmus, mert minden vágyakozás az egység után a lelkűiét megújulásából, önmegtagadásból, a szeretetnek önfeledt kiáradásából ered és érlelődik. Ezért kell tehát kérni a Szentiélektől a komoly önmegtagadás, a szolgálathoz szükséges alázatosság és szelídség, valamint a mások iránt tanúsított testvéri nagylelkűség kegyelmét." Majd néhány sorral lejjebb a következő sorokat olvassuk: „Gondolja meg minden krisztushívő, hogy annál jobban előmozdítja, sőt éli is a keresztények egységét, minél maradéktalanabbul törekszik evangéliumi életre. Mert minél szorosabb közösségben egyesülnek az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, annál bensőségesebb és könnyebb lesz majd a növekedés a kölcsönös testvériségben is. Ezt a szívbeli megtérést és életszentséget, valamint a keresztények egységéért mondott magán és nyilvános könyörgéseket mintegy az ökumenikus mozgalom szívének kell tekinteni; jogosan nevezhető lelki ökumenizmusnak is." (Határozat az öku- menizmusról, II. 7.8). Az imént idézett zsinati szöveg szellemében szólt VI. Pál pápa, Róma püspöke a II. Vatikáni zsinat második ülésszakát megnyitó beszédében a római egyháztól különvált egyházak képviselőihez: „A kereszténység legnagyobb szellemi drámája történelme folyamán kétségkívül a máshitű krisztushívők problémája. Vajon nekik mit nyújthat ez a zsinat? Mindenekelőtt csodálattal kell adóznunk a Szentlélek belső munkálkodásának, ki elszakadt testvéreinket az utolsó időkben két nagy igazság felismerésére indította: először, hogy nincsenek egyházak, hanem Krisztusnak csak egyetlen egyháza lehetséges; másodszor, hogy igazi egység csak úgy jöhet létre, ha a szeretet egysége mellett megvan a hit, a szentségek és a szervezet egysége is. AII. Vatikáni zsinat szintén az ökumenitásra törekszik." Közvetlen megoldást nem tudunk nyújtani, de elő akarjuk készíteni az utat a holnapnak, amikor majd újból egy lesz Krisztus nyája. Addig is nem szűnünk meg a meghívás, a várakozás, a bizalom zsinata lenni elszakadt testvéreinkkel kapcsolatban. Kötelességünknek érezzük, hogy külön is szóljunk itt a nem-katolikus egyházak megfigyelőihez, akik meghívásunkra a zsinaton részt vesznek. Szívből köszöntjük őket, és köszönjük, hogy nem sajnálták a fáradságot és eljöttek. Kérjük, tolmácsolják üzenetünket 77
