Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kerényi Lajos: A haldoklás és halál valóban az élet kapuja?
Immár negyven éve igen nagy intenzitással látogatok betegeket. Százával, ezrével beszélgetek velük, de nekem még soha sem mondtak az ún. visszatérők túlvilági élményt. Egyetlen fiú volt, aki színesen és szinte izgalmasan beszélt műtéti altatása közben átélt túlvilági örömről és nyugalomról, és mintegy kívülről vélte szemlélni szíve lassú elhalását. Felkerestem az altatását végző orvost. O kijelentette, hogy szó sem volt szívleállásról vagy akár ritmuszavarról. Sima, normális vakbélműtét volt minden komplikáció nélkül. Majd hozzátette: „Álmodta az egészet!" Nem látom orvosilag igazolva, hogy az ún. klinikai halál teljes elszakadása volna a léleknek a testtől. A test ilyen állapotban irányítója a képzeteknek és élményeknek. Ezért nincs okunk, hogy természetfeletti élménytapasztalásnak minősítsünk ilyen jelenségeket. Ha mégis adódnak ilyenek, a fentebb idézett bibliai helyek analógiájára: Isten beavatkozó tevékenysége lenne, vagyis kegyelem. Ezt igazolni azonban egyáltalán nem egyszerű dolog. Ha viszont valakinél bekövetkezett az ún. biológiai halál, akkor az többé nem térhet vissza a teljesen használhatatlan testbe, hacsak maga Isten csoda által alkalmassá nem tenné a testet, mint Lázár esetében. Egyébként is a test nélküli létezésről még csak fogalmunk és elképzelésünk sincs. Mert halálunk után két eset lehetséges: vagy azonnal megkapjuk a Jézus által megígért új orgánumot: eszközt, a feltámadt testet, hiszen ott már nincs tér és idő, és ez nem lehetetlen. Akkor pedig a „lélek" képes a régi módon, testének segítségével új tapasztalatokat szerezni, elraktározni, a dolgok összefüggéseit kontrollálni. — Vagy, és ez a másik lehetőség: a léleknek a feltámadásig test nélkül kell léteznie. (Egyébként Jézus a feltámadás mikéntjéről és idejéről nem adott kinyilatkoztatást.) Ha ez a második alternatíva az igaz, akkor a teológusok úgy vélelmezik, hogy Isten bizonyos beavatkozással alkalmassá teszi a lelket a test nélküli tapasztalatszerzésre és érzelmek kifejezésére. Valami olyan módon, mint ez a tiszta szellemű lényeknél történik: idegpályák és agyvelő nélkül is képesek gondolkodni, tudati életet élni. — És mégis... TÚLVILÁGI ÉLMÉNYEK ÉSZLELÉSE A BETEGÁGYON ÉS A HALDOKLÓKNÁL. Túlparti ún. istenélmény nemcsak fények látása, hosszú alagutak ragyogó fényének szemlélése által lehetséges. Még az sem szükséges, hogy valaki másvilági lényt lásson, mint István vértanú. Weissmahr Béla a Távlatok című folyóirat 1991/2. számában erről így ír: „Hogy valóban Istennel van találkozásunk, akkor válik számunkra világossá, ha életünkben valamilyen módon megjelenik a feltétlen. Ez valósulhat például úgy, hogy életünk értelmes voltára irányuló kérdésünk megnyugtató, kielégítő választ kap. Ilyen esetekben, még ha Isten neve fel sem merül, mégis O lép be életünkbe." Már talán hatodszorra látogattam azt a szenvedő, 40 év körüli asszonyt, aki szemmel láthatóan szinte „rohant" a halál felé. Súlyos rákos folyamatok sorvasztották felső testének külső részét. Nehéz sebek, penetráns szag a szobában, de arca mindig nyugodt, sőt mosolygó. Boldogan igényelte a szentáldozást minden látogatásomkor. Halála előtt három nappal megkérdeztem tőle, mi a titka derűjének és lelki egyensúlyának. „Az, hogy a Jóisten elfogadta áldozatomat" — válaszolta. Majd így folytatta: „Tanárnő vagyok. Életem a diákoké. A szívem szakadt valahányszor köztük lévén hallanom kellett istentelen beszélgetésiket, parázna szavaikat, melyek néha életmódjukról árulkodtak. Rengeteget sírtam és imádkoztam. Egy alkalommal egyedül maradtam a tanári szobában, és könnyes imáimat mondtam értük tanácstalanul, amikor hirtelen egy ötlet jutott eszembe szinte követelőén: ajánld fel életedet a magyar ifjúságért. Még aznap megtettem ezt a felajánlást a közeli templomban. És tessék elképzelni: pár nap múlva csomókat fedeztem fel egyik mellemben. Gyors kivizsgálások, majd műtét, hamarosan a másik mellem is megbetegedett. A folyamat nagyon gyors. Atyám: a Jóisten elfogadta áldozatomat." — Eddig a csodálatos vallomás. Az asszony azért volt boldog a halál küszöbén is, rettenetes kínjai között is, mert felismerte e döbbenetes betegség értelmét Istenben. „Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghalt, a világból való távozását balsorsnak vélték, 59
