Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Pomogáts Béla: Evilág - túlvilág. Magyar költők a túlvilági létről
az evilági lét jobbításában és egy szabadabb jövőért folytatott küzdelemben jelölte meg az élet célját, mint Kézfogások című verseskönyvének számos darabjában, így Elmúltam harminc című versében: „Állok és küzdők... S valahányszor meglep, / mindannyiszor ismét / küzdeni, tenni, teremteni kerget / az elmúlás: nincs vég! / Az vagy, a munkád! S az sose veszendő, / az soha meg nem hä. / Fogadja be, örök jobb-világ: jövendő, / bár egy gondolattal!" Élete végén mindazonáltal, úgy tetszik, fellobbant szívében a földi valóság fölött létező létbe vetett remény: Illyés Gyula keresztény emberként halt meg, Isten kezébe helyezte végső sorsát, és koporsója mellett az egyház végzett szolgálatot. Rónay György megint csak hívő és keresztény költő, valóban katolikus írástudó, aki költészetében, prózai műveiben és tanulmányaiban igen gyakran adott hangot annak a meggyőződésének, hogy az emberi élet, az emberi cselekedetek és küzdelmek végső elbírálása nem itt e földön, hanem a transzcendens létben történik meg. Bizalmát és reményét is ebbe a lét fölötti létbe vetette, s már nagybetegen, nemsokkal halála előtt ugyanazzal a gyermeki bizalommal fordult Istenhez, amely Babits Mihály imént idézett verséből ismerős. Szérű című versére gondolok: Próbáltam hú maradni Hozzád a nagy hitehagyások idejében, bár bérül érte soha nem reméltem, hogy enyém lesz a hatalom s az ország. Nem mintha színre láttam volna orcád, legfeljebb azt hagytad, hogy elidőzzem lábaidnál, néhanapján, nem különben, mint gazdája lába előtt az eb. Hálából őriztem hát szérűdet, de nem csaholtam. Alszol meglehet, s nem illenék, hogy fölébresszelek. Telekre nyár, őszök jöttek nyarakra, míg vén lettem, s leszek naponta vénebb. Most küszöbödön fekszem, mint e véreb, mely a macskát se jó, hogy megugassa. Őrizze most már őrzőjét a Gazda. Végül: Pilinszky János költészetében evilág és túlvilág mélyértelmű, drámai konfliktusa van jelen szüntelenül. Pilinszky igen mélyen élte át — s igen sokat szenvedett ettől — a huszadik század embertelenségeinek következményeit. Drámai katharzist egyedül a túlvilági lét reményében talált, hite szerint egyedül ebben a magasabb létben válaszolhatók meg az emberi lény és az emberi történelem nagy kérdései, sőt a mindenség kérdései. Egyenes labirintus című verse arra utal, hogy gondolatilag megküzdött a modem kozmológia elképzeléseivel, nevezetesen azzal az elmélettel, amely a világegyetem tágulását, majd összeroppanását tételezi. Az értelemmel alig felfogható elmélet „labirintusából" keresi a menekülést abba a szabad létezésbe, amely a valóság fölött rejtekezilc 32
