Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: A világi hívők részvétele az egyházi élet közösségben

válástól kezdve az alkalmi ünnepség megrendezésén át az egyházközségi újság szerkesztéséig.

— Csoportbeszélgetések: Tapasztalatunk szerint a híveknek, a fiataloknak különösen is igénye, hogy „kibeszélgethessék" magukat. Erre jó keretet nyújtanak a csoportbeszélgetések, akár valamilyen egyházközségi ankéthoz, előadássorozathoz kapcsolódóan, akár a lelkinapok alkalmával. Sokszorosan kipróbált lehetőség egy-egy lelkinapon a csend biztosítása után a téma közös feldolgozásának felkínálása.

— Hitoktatás: A dialógus kölcsönösséget teremtő formáit a hitoktatásban az ifjúsági vagy felnőtt csoportmunkában bizonyára legtöbben alkalmazzuk. Érdekesen megelevenítette egy kamasz hittancsoport életét, amikor társadalmilag gondozott kortársaik egy csoportja jelentkezett, hogy egészen elemi kérdéseiket megbeszélhessék. Amikor a gond- viselésszerűen adódó alkalmakat megragadjuk, sokszor meglepetésszerű változásokat tapasztalhatunk: valóban igaz, hogy az Úr Lelke a híveknek és másoknak is számtalan ajándékot ad... A kívánatos iskolai hittan mellett a templomi csoportmunka ad teret a közösség alakítására: Biblia-meditációk, videózás, énekkultúra teremtése, eszményképek adása, karitatív munka formájában. Ezek sokat jelenthetnek az érzelmi nevelés, gyógyítás terén.

Megfigyeléseink és a katekétáinkkal való közös töprengéseink nyomán úgy tűnik, napjainkban a hittanosaink szüleire kellene jobban odafigyelnünk s főként a kevésbé hívő családok esetében velük oldott légkörű, őket megszólaltató szülői találkozókat tartanunk...

— Családgondozás: Kisgyermekes családi körök kialakítását a már felsorolt kezdetleges „zsibongó" találkozási formák elősegíthetik, a tartós kapcsolatok kialakításához azonban valami mélyebb érdekközösség is kell. Ilyen gyökerű kedvelt forma a baba-mama találkozó: hetente egy hétköznap délelőtt a kisgyermekes anyák összejönnek a plébániakertben, teremben, vagy egymásnál egy félnapos közös programra. A skála széles: tudunk arról, hogy a 18-20 család — még az autók kihasználására is élénken figyelve — a családi mise után a vasárnap délelőttöt közös kirándulásra szentelte, mások közösen építették meg egymásután a nyaralóházikókat, ugyanarra a lakótelepre költöztek, együtt táboroztak, óvodaegyesületet szerveztek, iskolát létesítettek.

— Karitász munka. Sajátos lehetőségeket kínál fel a karitász munka, mihelyt a kölcsönösség elvét, ezzel a másik személyes megbecsülését tűzzük ki célul. Az egyoldalúan csak adok, „segélyezek," „ajándékozok" mentalitás sem a harmadik világrészben sem nálunk, a börtönből szabadultaknál, alkalmi kéregetőknél nem megoldás. Túlzás nélkül arra kellett következtetnünk számtalan megfigyelés és próbatétel után, hogy az egyirányú kiszolgálás inkább válik bűnrészességgé, mint tényleges felemeléssé. Ezért a karitatív csoportok egyre jobban odafigyelnek a zsinati elvre: „Az ember azáltal értékes, ami ő maga, nem pedig azáltal, amije van" — ezt ebben a határesetben helyesen értve. Van olyan szeretetszolgálat, amely a gondozottakat naplóírásra készteti, beszélgetést, — lelkibeszélgetést kínál fel, személyes figyelemmel törődik az elesett testvérrel a segélyezés mellett. Humanizáló hatása leírhatatlan s alkalmat kezd teremteni arra is, hogy a társadalmi szervek az egyházak szeretetszolgálatát komolyan vegyék és támogassák, — félretéve azt a balhiedelmet, mintha az egyházakat a köteles „romeltakarító" szereppel lehetne zsarolni.

c) Az újraevangelizálás irányában:

Ügy tűnik, az eddig felmerült lépéseken át vezet az út az újraevangelizálás irányába. A közlemények, ajánlások, reklámok zűrzavarában az egyház azzal kínálja fel az evangéliumot, hogy az élet jó és reális megoldásait tudja felmutatni modellként megélten. Ha a krisztusi közösségek mintái vonzóak és befogadókészek, akkor lehet az evangélium örök újdonságával úgy eléállni a hitből és egyházból kivándoroltaknak, hogy ők Isten népében egészen foghatóan találhassák meg testvéreiket, az Anyaszentegyházban otthonukat. De ehhez a világi hívők együttmunkálkodása nélkülözhetetlen.

250