Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: A világi hívők részvétele az egyházi élet közösségben
hitben megerősít, hanem egyúttal kötelékbe is fonja, közösségbe, koinoniába is vonja a Krisztusra találtakat. Úgy tűnik, hogy a fenti hármas örökség: a nyitottság, a párbeszéd és az újraevangeli- zálás a mindennapi pasztorációnak ma nagyon szükséges és alkalmas hármas szempontja. 3. A pasztorális örökség megvalósításának újabb formái A Christifideles Laid körlevélből idézett kulcsmondatunk így folytatódik: „Az Úr Lelke neki — a világi hívőnek — és másoknak is megad számtalan ajándékot, és őt különböző szolgálatokra, feladatokra hívja" (20.). Ezeknek a szolgálatoknak néhány megvalósulási formáját, keretét szeretnénk itt a továbbiakban tanúsítani. Elsősorban azt próbáljuk vázlatosan bemutatni, hogy az elkötelezett világi hívek hogyan tudnak a perem felől érkezőknek vagy az egyházi élettérbe visszatérőknek abban segíteni, hogy ezek itt maradandóan lelki otthonra találjanak. Munkatársi odaadásukkal azt realizálják, hogy „a plébánia" legyen nyitott ház mindenki számára... Vagy — amint XXIII. János szerette mondani —, a falu kútja, amelyhez a falu minden lakosa odajön szomját oltani" (ChrL 27.). a) Az egyház nyitottsága, megközelíthetősége érdekében: — Irodai szolgálat. Egy-egy plébánia nyitottságának hagyományos fóruma, egyben próbaköve az irodai szolgálat minősége. A mai paphiánytól eltekintve is szerencsésnek látjuk, ha ott megfelelő világi látja el a szolgálatot. Már a telefonhívásra adott válasza is jellemzi intelligendáját és egyházszeretetét. Ha pedig személyesen keresik fel, „fogadnia kell" az érkezőt. Nem valami művi pózolásra gondolunk itt, hanem a krisztusi emberkezelés tiszteletére, derűjére, türelmére, megérteni tudására. Ha az iroda jól koordinálja az ott összefutó ügyeket, — a plébános gyors áttekintéssel jó döntéseket hozhat. A vele való találkozásra pedig már valamennyire felkészült, tájékozott híveket kap. — A találkozás egyéb elősegítői. Az egyházzal való első találkozásnak számtalan egyéb fóruma is van, a sekrestyétől a templom előterén-kapuján át, a bármikor, bárhol történő megszólításig. Mindnyájan tudjuk, milyen lélekjelenlét, jóindulat, türelem kell ahhoz, hogy ilyenkor azok az erények érvényesüljenek, amelyeket a társadalom is méltán értékel. — Tapasztaljuk — és köszönettel el is ismerjük — milyen áldás azon világi munkatársaink segítsége, akik az egyház nyitottságát jól képviselik. — Bizonyára ezen belterjes formákon túl ki kellene építenünk számtalan, ma igazából hatékony fórumot: tévé, rádió, videoszalagok, alkalmas plakátok, tájékoztató táblák, szórólapok, bemutatók felhasználásával. — A közösség szerepe a szentségeknél. A szentségek felvételére vagy temetés miatt jelentkezőknél kívánatos, hogy minél hamarabb és minél hitelesebben a teljes egyházképpel találkozzanak. Hiszen nemcsak szentségi „szolgáltatás" illeti meg őket, hanem a közösségbe be kell tagozódniok. Bevált, hogy a keresztségre jelentkezőket az irodai kérdőív kitöltése és a lelkipásztorral való személyes ismerkedés után világi asszisztensek készítsék fel a szentség vételére — esetleg több családot közösen —, az egyház-élményt így is ízleltetve. Ugyancsak ők segédkeznek a keresztelésre érkező családok fogadásában. A keresztelés szertartására készülvén ők segítik a családokat, hogy abba aktívan bekapcsolódjanak a felolvasó, előimádkozó szerep vállalásával. Az asszisztensek végzik a továbbgondozás jelentős részét, mert néhány héttel a keresztelés után meglátogatják a családot, majd meghívják őket a már előzőekben jelzett családköri találkozók: „zsibongó misék", „zsibongó klubok", „zsibongó körök" közösségébe. Jelenleg még egy láncszem igénye derül ki. A családoknak a hasonló családok az apostolai. Ezért a már készségesnek mutatkozó jelentkezőket össze kell ismertetnünk számukra elfogadható, talán éppen a közelben lakó keresztény családjainkkal. 248
