Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - KÖRKÉP - Boda László: Isten országa az erkölcsteológia szemszögéből
már földi létünk ízelítőt ad Isten országának légköréből, amely azonos az üdvösség kezdetével. Pál apostol különös hangsúllyal fogalmazza meg a hit jelentőségét üdvösségünk szempontjából, főleg a Rómaiaknak és a Galatáknak írt levelében. Üzenete jól ismert; nem az ószövetségi törvény üdvözít, hanem a hit (Róm 3,27; Gál 2,16). Van azonban az apostolnak egy olyan mondata, melyet lefordítani értelem szerint csak körülírva lehet. Ez érzékelteti leginkább, hogy az élő hitben már belépünk Isten országába, amely elővételezi a végső beteljesülést; „A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk". (Zsid 11,1) A mondat igazi jelentősége abban rejlik, hogy elővételezi az eszkatont. A páli szöveg alapján fogalmazza meg Walter Kasper a hitet, mint a végső beteljesülés „anticipálását", — elővételezését — mint az „eszkatologikus üdvösség reális kezdetét". A keresztény létforma — más szóval: az egzisztencia — alapélménye és légköre tehát a hit, mellyel egyre mélyebben hatolunk be Krisztus realitásába, a vele való sorsközösségbe, amely Isten országát jeleníti meg már itt a földön. Az egzisztenciális hit „a jelenben elővételezett örök élet", fogalmazta meg Zemplén György, a neves ciszterci teológus s hozzátette: „a legbelsőbb életközösség az élő és igaz Istennel. A hittel kezdődik az emberben a keresztény egzisztencia". A hit által tehát belépünk Isten országába, és a hit elmélyítésével válhatunk egyre bensőségesebb tagjaivá a Titokzatos Testnek, az egyháznak. A végső beteljesülésnek ez a sajátos elővételezése, „anticipálása" különösen a szentek életében tükröződik. Vannak olyan karizmatikus jelek, melyek érzékletesen is túlmutatnak világunk dimenzióin. Sziénai Katalin esetében — vagy századunkban Neumann Teréznél — az Eucharisztia vétele egy időre a táplálkozást is feleslegessé teszi. Vannak példák a test súlytalansági állapotára (Don Bosco) vagy a gondolatolvasásra (Vianney János). Olyan jelek ezek, melyeket a parapszichológia ismer és számon tart. De végül is nem ez a lényeg. A leghatásosabb karizmája a hitnek az, amikor úgy sugárzik Isten tanúiból, mint például Roger Schutz egész lényéből. Ez mindennél többet mond a nem kanonizált, a közöttünk élő szentek közvetlen tanúságtételében. Mert bennük olyan személyes hittel találkozunk, amely valóban sorsalakító és történelem-formáló erő. A szentek ugyanis megtapasztalható jeleit nyilvánítják annak, mit jelent Isten országának kezdődő realitásában élni. Ugyanakkor nem válnak hűtlenné a mi látható és érzékelhető világunkhoz, amelyhez a megmentő irgalom és a tevékeny szolgálat köti őket. A keresztény hit ebben az összefüggésben tehát egzisztentiális tapasztalat: Isten országának sajátos életformája a világban. ISTEN ORSZÁGA A REMÉNYBEN. A keresztény remény, az üdvösségre meghívottak ajándéka, szorosan kapcsolódik a hithez, amint azt az Ószövetség tanúsítja. Ez a remény termékeny várakozás Isten Ígéretének beteljesülésére. Miután a megtestesült Ige eljött közénk, az ígéret „első szakasza" valóra vált. A Jézus Krisztusban nem csupán meghirdetett, hanem benne elérkezett Isten országa azonban újabb szakaszát jelenti a keresztény reménynek, egészen a végső időkig. A remény a hithez hasonlóan s azzal szerves kapcsolatban az emberi és a keresztény egzisztencia meghatározója. Isten országának létformája a földön, s vele az egyház küldetésének lényegi vonása, hogy ti. a remény hordozója legyen ebben a világban, s vele a bennünk kezdődő üdvösség hirdetője. Megváltásunk és vele üdvösségünk ugyanis Pál apostol szerint még „reménybeli" (Róm 8,24)...„Ha tehát reméljük, amit nem látunk — folytatja —, várjuk állhatatosan" (uo. 25.). Amikor ezt a meghívottakra alkalmazza, Isten országába szóló meghívást is kimond vele, amelyben a Szentlélek ereje teszi „túlcsordulóvá" a keresztények tevékeny várakozását (vö. Róm 15,13). S hogy ez az Ország mennyire nem a beteljesült üdvösség biztosítéka földi létünkben, arra vonatkozóan egyértelmű a Szentírás üzenete és a teológusok vallomása. A római levél a türelmet említi ezzel az üdvözítő reménnyel kapcsolatban (15,4). Häring pedig meggyőzően fogalmazza meg a remény „két arcát". Isten országa ugyanis úgy bontakozik ebben a világban — köztünk és bennünk —, hogy a várakozásnak nem csupán örömét, de megpróbáltatásait is magán viseli. 243
