Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - KÖRKÉP - Heller György: „Boldogok az irgalmasok…”
okmány is, és ezt a Helsinkiben elfogadott alapokmány csak megerősítette. Végre kell hajtani és minden rendben van. Ugyanakkor azt is látom, hogy a keresztények és a nemhívők világnézete között igen komoly szellemi konfliktusok, világnézeti harcok várhatók a jövőben. Elég az abortuszvitát említenem, amely olyan alapvető kérdéseket vet föl, mint az emberi élet mibenléte, kulturális értékek vállalása vagy elejtése, bizonyos mentalitás és általában az erkölcs szerepe a társadalomban. Ma a legtöbben a gazdasági hatékonyság oldaláról közelítenek az ateizmus örve alatt és a személy méltósága háttérbe szorul... Sokan gondolkodnak még mindig államcentrikusan, mintha az volna a legfőbb rendezőelv, holott az állam nem más, mint technika a közösségi élet szervezésére. És mi a legfőbb rendező elv? — Ha keresztényként válaszolok: Jézus Krisztus —, de ez nem azt jelenti, hogy minden embernek kereszténynek kell lennie. Ám nincs más minta arra, hogy ki az ember és mit jelent embernek lenni, csakis: Jézus Krisztus. Zimányi Ágnes KÖRKÉP Heller György „BOLDOGOK AZ IRGALMASOK..." Egész életemre szóló legszebb, legtisztább emlékeim egyike a Genezáreti-tó északi partján elnyúló, a tóra kifutó lankás domboldal látványa, ahol a hagyomány szerint Jézus a hegyi beszédet tartotta. A hely szelíd méltósága teljes összhangban áll a hegyi beszédbeli „nyolc boldogság" tartalmával, mely voltaképpen a keresztény lelkiség nagyszerű foglalata. Ezen belül a „boldogok az irgalmasok..." lényegében a 2. főparancsolat olyan átköltése, ahol a parancsjelleg helyére a testvérszolgálat nagyszerűségének a hangsúlyozása lép. Ne feledjük egyébként, hogy Krisztus a végítéleten nem a böjtben töltött napok vagy az elimádkozott olvasók számát, nem is a hitbeli ismereteink színvonalát, hanem a könyörületesség gyakorlását fogja rajtunk számon kérni! Joggal felvetődhet ezért a kérdés, vajon Istennek a történelemben Jézus Krisztus nyomában vándorló népe — melybe természetesen a hierarchia is beletartozik — milyen módon és mértékben vitte, viszi át a valóságos életbe az irgalmasság, a könyörületesség gyakorlására irányuló isteni parancsot. Egyházunk kétezeréves múltjára visszapillantva egyértelműen megállapítható, hogy abban két — egymással párhuzamosan hömpölygő — nagy folyam tűnik szemünkbe. Az egyik — sáros és piszkos — folyam, melynek vizét az egyház tagjainak (a hierarchiát és a világi keresztényeket is ideértve) szörnyű bűnei szennyezik. Hajsza az arany, a hatalom és az élvezetek után; a szegények elnyomása, kizsákmányolása; az ügyeletes hatalmasokhoz való dörgölőzés, s a velük való szövetség keretében az irgalmasságról való megfeledkezés; fényben és pompában élő egyházi és világi gazdagok, mellettük esetleg az éhhalál szélén élő kisemmizettek tömegei; a gyűlölet egymást irtó megszállottjai. — Ezzel párhuzamosan azonban egy másik — kristálytiszta vizű — folyam is létezik, melynek vizét az emberi könyörületesség táplálja. Szegények, elhagyottak, betegek istá158
