Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE BLANCKENTSTEIN MIKLÓSSAL - Zimányi Ágnes: A lelkipásztori szolgálatról
tos szívvel tudja, hogy mit jelent a felabaráttal való szeretetközöség vállalása. „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket." Hittel lehetséges a szeretet realizálása szervezeti méretekben, mert hitből kiindulva olyanokat is elfogadok az emberi kapcsolatban, akik nem okvetlenül érzelmi vagy vérségi alapon tartoznak hozzám, hanem hittestvéreim. A szeretet ráfigyelést jelent és engedelmességet a másik szükségének. Ebből nagyszerű művek születhetnek, melyek a folyamatos karizmatikus szolgálatot jelentik. Ez az egyházközség megszületése. Olykor nehéz mindezt átélni... — Pontosan. Átélés alatt hangsúlyozottan nem csupán érzelmi elemeket tartok lényegesnek, bár ez is fontos, hanem ismétlem, a megtérést. Megérteni és vállalni Jézus Krisztust. Milyennek látja a magyar papság helyzetét társadalmunkban? — Arra nem mernék vállalkozni, hogy a magyar papság társadalmi helyzetét elemezzem, inkább egy-egy mozzanatra hívnám föl a figyelmet. Azt látni kell, hogy a magyar papság rendkívül sokat dolgozik. Túl van terhelve. Ez részben abból is adódik, hogy nincsen jól működő közösségi egyház, tehát szinte minden funkciót a pap kényszerül végezni. Szigorúak az anyagi lehetőségek is. Nehéz ma főállású világiakat eltartani, akik egészen más pénzügyi igényekkel jelentkeznek, — teljesen reálisan. Hozzáteszem, hogy a papság nagyrésze nem is mindig szokott hozzá, hogy egyenrangú partnerként dolgozzon a használható világiakkal. A rendszerváltozás eredményeként óriási feladatok hárulnak az egyes papokra és püspökökre. Olyan fontos döntéseket kell hozniuk, amelyek évezredenként egyszer-egyszer adódnak. Alapítsanak iskolát, járjanak kórházba, szervezzék a lelkipásztori munkát. Eddig sem unatkoztak. Hirtelen zúdult mindez a papság nyakába, és azt kell mondani, a lehetőségekhez képest hősiesen állták a sarat. A jövőben egyházunk belső szerveződése, professzionálisabb reagálása még nagyobb teret kell, hogy kapjon, és ennek örömteli eseménye lesz az esztergomi és a többi hazai zsinat, ahol áttekinthetjük, mi mindennel gazdálkodhatunk, és hogyan kell fölkészülnünk hosszútávú programunkra. Ma sokat beszélnek a lehetőségekről, ám az én meglátásom szerint alig van lehetőség, és csak rendkívüli erőfeszítések árán lehet előrejutni. Az emberek nem változtak meg és a társadalom belső szerkezete is csak lassan változik. Óriási az ellenállás minden fronton és ez még hosszú ideig így lesz. Milyen ma a püspökök és az alsóbb papság viszonya? — Nehéz erre válaszolni, mert nyilván, mint minden közösségben, itt is vannak gondok és vannak örömök is. Összességében azt hiszem, nyitott a helyzet és még lehet mélyíteni a püspökök és a papok kapcsolatát. A megnyilatkozásokban általában két szélsőséges véglet hallatszik. Áz egyik mindig kritizál és azt mondja, hogy nem megfelelőek a kapcsolatok, feszült a helyzet az alsó és a fölső papság között. Ez így természetesen nem igaz. A másik véglet szerint minden a legnagyobb rendben van, a problémákról beszélni sem kell, ami szintén butaság. Említettem, hogy a püspököknek sok a dolguk és gondjuk; ingatlanok visszaadása, állásfoglalás politikai vagy társadalmi kérdésekben, külföldi kapcsolatok ápolása, az egyházmegyék infrastruktúrájának megszervezése, hiszen ez eddig alig-alig működött. Nos, mindez időrabló dolog. A papsággal való közösségi együttlétek, baráti találkozók, együtt-gondolkodási formációk biztosítása is a püspökök feladata. Ahogyan én látom, minden püspök ezen gondolkodik. Ma még nehéz lenne azt mondani, hogy jól működik az egyház belső struktúrája, dolgozni kell a megújuláson, és a zsinatok is kifejezetten ezt célozzák. Mi az, ami a híveket elriaszthatja a plébániákról? 156
