Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)

1992 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nouwen, Henri Josef Machiel - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Szívből fakadó lelkipásztori munka

sen a teljes egyedüllét érzésétől, hogy sokan annyira igényelnek egy kis kedvességet és gyöngédséget és ebben az esetben viszont egyházközségük tagjaival szemben a bűntudat és a szégyen érzése alakul ki bennük. Sokszor mintha azt mondanák magukban: „Te jóságos ég, ha a híveim tudnák, hogy mi van ténylegesen a szívem körül, hogy mire gondolok, hogy milyen légvárakat építek, hogy mi minden jut eszembe, amikor ott ülök egyedül az íróasztalomnál!" Éppen azok a férfiak és nők hajlamosak különösen is a test legotrombább bűneire, akik mások lelki vezetésének a szolgálatára kötelezték el magukat. S ennek az az oka, hogy ők maguk nem érzékelik ténylegesen és nem élik meg a megtestesülést. Távol tartják magukat a saját konkrét közösségüktől, testi szükségleteiken megpróbálnak úgy úrrá lenni, hogy letagadják, vagy nagyon távol, névtelenségben elégítik ld azokat; a következmény pedig, hogy egyre nagyobb lesz a szakadék egészen személyes belső világuk és az általuk hirdetett Jóhír között.

Ha a lélek élete túlzásba vitt lelkiséggé lesz, a test élete otromba testiséggé degenerálódik, ha a papok és lelkipásztorok szinte csak a fejükkel látják el szolgálatukat, és az Evangéliumban csak az igehirdetésben fölhasználható ötletek gyűjteményét látják, akkor hamarosan bosszút áll a test: hangosan kiált gyengédség és intimitás után. Minden lelkipásztornak hivatása a megtestesülés megélése; ez azt jelenti, engedni kell, hogy megvalósuljon a testben — nem csupán saját testünkben, hanem a közösség közös testében is; hogy fel kell fedezni benne a Szentlélek jelenlétét.

A bűn megvailása és megbocsátása éppen az a gyakorlat, amely segít elkerülni a hamis lelkiséget és az otromba testiséget, és megvalósítani az igazi megtestesülést, emberré levést. A bűnvallomásban napvilágra hozzuk a testben izoláltan benne lévő sötét hatalmakat, s a közösség szeme elé tesszük őket. A megbocsátás veszi el hatalmukat és űzi el őket, s ezáltal válik lehetővé a test és a lélek új integrációja.

Ez itt nyilván eléggé irreálisan hangzik, akinek azonban vannak tapasztalatai egy gyógyító közösséggel — például az Anonim Alkoholistákkal —, az igazolhatja, hogy milyen áldásos erők fakadhatnak egy ilyen közös gyakorlatból. Már sok keresztény felfedezte, köztük papok és lelkipásztorok is, hogy mit jelent valóban embernek és testnek lenni, de ezt nem az egyházuknak köszönhetik, hanem az A. A. tizenkét lépésének. így olyan emberek közösségében tudatosodott bennük Isten gyógyító jelenléte, akik megvallják egymásnak kudarcaikat, s akiknek volt merszük gyógyító kezelést kérni.

Amit mondtam, az természetesen nem azt jelenti, hogy a lelkipásztorok és papok nyilvánosan hirdessék ki a szószékről bűneiket és gyöngeségeiket, vagy hogy mindennapi lelkipásztori szolgálatuk közben beszéljenek róluk. Ez nem volna sem egészséges, sem okos dolog, de nem is ez a módja annak, hogy valaki a közösség szolgáló vezetője legyen.

Amit mondtam, annyit jelent: a lelkipásztorok és papok arra vannak hivatva, hogy közösségüknek éppúgy teljes tagjai legyenek, mint a többi tag, számot adjanak azok előtt, bevallják nekik, hogy rászorulnak a rokonszenvükre és támogatásukra, hogy testben és lélekben szolgálják közösségüket; ehhez viszont hozzátartoznak a gyöngeségek és a sebek is.

Az a meggyőződésem, hogy minden papnak és lelkipásztornak, különösen is az olyanoknak, akik sok ember terhét és depresszióját hordozzák, szükségük van maguknak is egy olyan helyre, ahol biztonságot és békét élvezhetnek. Szükségük van egy olyan helyre, ahol mindazt, ami kínozza őket, ami nem hagy nekik nyugtot, megoszthatják olyan emberekkel, akik nincsenek rájuk utalva, de képesek őket mélyebben bevezetni Isten szeretetének a titkába. Én olyan szerencsés voltam, hogy a „Bárká"-ban megtaláltam ezt a helyet. Itt olyan baráti közösséget kaptam ajándékba, amely figyel sokszor rejtett bajaimra, amely barátságosan megkritizál, szeretetben támogat, s így segít abban, hogy hűséges maradjak hivatásomhoz. Azt kívánom, hogy minden pap és lelkipásztor találjon olyan helyet, ahol érzi, hogy gondoskodnak róla.

133