Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - KÖRKÉP - Söveges Dávid: A szerzetesengedelmességről - történelmi hosszmetszetben
Antonius. Remete Szent Antal (356) életét Szent Athanaziosz Vitájából ismerjük, a remeték életmódjáról sok apró anekdota, a görög Apophthegmaták, a latin Vitae Patrum stb. írások tanúskodnak. Ezek élete mintha szigorúbb lenne, több aszkézis, feltűnőbb gyakorlatok, böjt, magány, virrasztás jellemzik őket. A szabadságot, amit a pusztai magányos élet ad nekik, nagyra értékelik. Van remete az egyik apophthegma szerint, aki nehezen viseli el, hogy öregkorára vissza kell térni egy közösségbe, koinobionba. De Cas- sianus 19. collatiójában beszéltet egy János apátot, aki hosszabb szerzetesélet után kimegy remetének, majd huszonöt év remeteség után visszatér a közös életbe, és itt az engedelmességre való alkalmat értékeli. Pachomius ezzel a remete eszménnyel szemben a koinobiták alapítója. Hogy valami katonás lenne alapításában, az engedelmesség terén is, aligha áll. Sőt az engedelmesség, amit itt megkíván, eléggé más formájú, mint később a szerzeteseknél gyakorlatba jött. Pachomius meglehetősen egyedülálló. Ez újabban lett tudatossá, Fidelis Ruppert OSB és J. Bacht alapos munkái alapján.4 Pachomius kolostoralapításának indítóoka — ahogy az ma már elég tisztán áll előttünk — „hogy minden nap az embereknek szolgáljon", ahogy azt egy vízió nyilatkoztatta ki előtte. A cél tehát nem a magunk üdvössége, hanem a másoké.5 Pachomiusnál a szigorú remete-aszkézis helyett a közösségi erények lesznek fontosak. Szerinte a kolostori élet magasabb rendű: szociális kötöttségei miatt elsősorban. Jobban segítik egymást, felelnek egymásért, de az engedelmesség nála nem kerül előtérbe. Az engedelmesség is a közösség javát szolgálja, a szolgálat egyik fajának számít.6 Vitájából tudjuk, hogy sem ő, sem utóda, Theodorosz nem szívesen szóltak bele szerzeteseik belső életébe. Theodo- rosz tanítványa, Szilvanosz Istentől kap utasítást a szigorúbb aszkézisre. Ettől kezdve az apát nem ad neki tanácsot, és ő nem is kér. Isten vezeti belsőleg. Isten pedig a Szentírás szavaival és a lelkiismereten keresztül vezet, és csak ezek után jön az elöljáró elirányító szava és az annak való engedelmesség. Pachomius úgy gondolja, néha jobb, ha az elöljáró hallgat, nem rendelkezik, nem nyilatkozik. Isten belülről megvilágosítja a testvért. Ezért ő könnyen vissza is vonja rendelkezését. Vigyáz arra, hogy az elöljáró a maga rendelkezéseivel el ne takarja Istent. Bár a közösség munkájával gondoskodik valamennyiük eltartásáról, mégsem lehet azt állítani, hogy az engedelmesség a kolostori, szinte gyári termelés szolgálatában állna.7 Pachomius engedelmesség-felfogását, de egész szerzetességének alapjait is élesebben látjuk, ha összevetjük az anachorétákéual. Csak erősen más indíttatású. Nem áll, hogy itt a remetéknél kevésbé fontos szerepet kap az engedelmesség. Nagyon is kap, de nem szociális, hanem a nevelői engedelmesség. A fiatal kezdő remetéknek egy öreghez, se- nexhez, atyához, apáthoz kellett csatlakoznia, ő nevelte, irányította őket. Sokszor hosszú időn át, de az általános az, hogy amikor a tanítvány maga is éretté lesz, akkor megszűnik az engedelmesség és ez a függési viszony.8 A közös életben — a koinobitáknál mintha tovább tartana — rögződne ez a mester-tanítvány viszony, bár itt a Regula veszi át a mester, a tanító szerepét. A remetéknél az engedelmességet individuálisan értelmezik: az aszkézis egyik fő eszköze lesz, amit sokszor a heroizmusig, virtuozitásig fokoznak. Legyen erre példa Johannész Kolobosz engedelmessége. Cassius az Inst. IV. 24. fejezetben mondja el: az engedelmes tanítvány évekig öntözi az apátja által földbe dugott száraz vesszőt, az apát parancsára. Végül maga az apát tépi ki és dobja el a száraz ágat. — Ugyanez a történet az Alphabetikon 316. apophthegmájában, de már kiszínezve: messziről kell hoznia a vizet, ezt három éven át végzi, s végül — csodásán — kihajt a száraz vessző. íme, az engedelmesség virága. A parancs az atya részéről sokszor csak próbatétel: engedelmeskedik-e a testvér. „Az egyik testvér mesélte: Egyszer eljöttem József atyához Alsó-Herakleoszba. Egy pompás eperfája volt monostorában. Hajnalban így szólt hozzám: Menj és egyél! Azonban péntek volt, és nem mentem a böjt miatt. Ezután megkérdeztem az idős atyát: az Istenért, magyarázd meg nekem ezt a gondolatot. Nézd, te így szóltál hozzám: menj és egyél. Én 230
