Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nemeshegyi Péter: Jézus és a keresztény ember engedelmessége
reszten meghaló Jézus szeretete. Ez a szeretet mostani örök életének tartalma. Mint az Isten Báránya, aki a mennyben „ott áll, mintha leölték volna" (Jel 5,6), „fölemelve a földről" (a keresztre és az Atya jobbjára) „mindent magához vonz" (Jn 12,32). A szeretet önátadásában élő Szentháromság azért teremtette a világot, hogy részesedést adjon szeretet-életében. Amikor látjuk és tapasztaljuk, hogy mennyi szenvedés árja söpri a világot, Jób szavaival szeretnénk kérdőre vonni az Istent, hogy miért is teremtett bennünket? Az Isten erre a kiáltásunkra nem szavakkal felel, hanem azzal, hogy odaadja egyszülött Fiát, belementi velünk együtt a szenvedés tengerébe; a Fiú pedig ezt engedelmesen elfogadva mindent szeretetté változtatott és így lett tökéletessé és üdvösségünk szerzőjévé. Az ilyen megfontolások után érthetővé válik számunkra a Filippiekhez írt levél szövege, melyet tanulmányunk elején idéztünk: Krisztus „szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig" (2,6-8). Az Atya akarata, melynek a Fiú „engedelmeskedett" az volt, hogy e sötét világban az Isten szeretet-fényének legyen tökéletes kifejezője. Nem azt mondta az Atya a Fiának: Halj meg!, hanem azt: Szeress mindhalálig! Jézus élete olyan volt, hogy az akkori társadalomban elítéltetéshez és kivégzéshez vezetett: Jézus nem hátrált meg, nem gyűlölt, nem átkozta ellenségeit, hanem elfogadta sorsát, mint életmódjának és tanításának következményét. „Ezért Isten fölmagasztalta és oly nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr" (Fii 2,9-11). JÉZUS CÉLBA ÉRT. Mindent átfogó szeretete oly érték, mely végtelenül meghaladja súlyával a világ minden emberi gonoszságát. Ez a „mysterium paschale", vagyis Jézus útja keresztjén és feltámadásán át az Atyához, üdvösségünk ős-szentsége (Ursakrament, sacramentum primordiale), vagyis az Isten végtelen, megbocsátó és üdvözítő szere- tetének jele és eszköze. A Jézus engedelmességéről, haláláról és feltámadásáról szóló fentebbi felfogást találjuk meg János evangéliumában is. A kiindulópont: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen" (3,16). A végrehajtást pedig a következő szavak fejezik ki: „Azért szeret az Atya, mert odaadom életemet, hogy majd újra visszavegyem" (10,17). „Jézus szerette övéit, akik a világban vannak, mindvégig szerette" (13,1). „Tudja meg a világ, hogy szeretem az Atyát és véghez viszem, amivel Atyám megbízott" (14,31). „Nézzétek, ez Isten Báránya! O veszi el a világ bűneit" (1,29). „Atyám, megismertettem nevedet, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek" (17,26). „Fölmegyek Atyámhoz s a ti Atyátokhoz" (20,17). „Simon, szeretsz engem? Uram, tudod, hogy szeretlek" (21,16). A kereszt megértésének, és a világ megértésének kulcsa a szeretet. A Zsidókhoz és a Filippiekhez írt levélben, valamint János evangéliumában található felfogás, gondolom, a legmegfelelőbb magyarázata Jézus üdvözítő tettének. Az előzőleg említett másik két magyarázatot talán úgy foghatnánk fel, mint ennek a magyarázatnak az akkori fogalom-világban való analogikus kifejezését. Vagyis, a világ bűneiért való bűnhődést úgy foghatjuk fel, hogy a világ bűntengeréből az éppen Jézust érintő bűnök (az akkori világi és vallási vezetők igazságtalansága, a pribékek kegyetlensége, a tanítványok gyávasága stb.) folytán okozott szenvedés szeretettel való elfogadása által született egy olyan érték, az emberré lett Isten Fia tökéletessé vált engedelmes szeretete, mely súlyával felülmúlja a világ minden bűnének súlyát. Az engedelmes szeretettel vállalt visszatérését az Atya szentélyébe, kereszthalála és feltámadása által. Ugyanilyen módon értelmezhetjük Jézus üdvözítő tettéről szóló egyéb magyarázatokat is, mint például azt, hogy Jézus „váltságul" adta életét (Mt 20,28), vagy azt, hogy Jézus végtelen elégtételt szolgáltatott az emberek bűnei által megsértett Istennek (Szent Anzelm). Félreértés elkerülése végett tegyük hozzá, hogy az Isten a szenvedésben, mint olyanban, nem leli kedvét. Isten a rosszat nem akarja. A bűnre vonatkozólag ezt a keresztény 206
