Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Csak az engedelmes hisz - „Krisztus…a szenvedésből engedelmességet tanult (Zsid 5,8)
TANULMÁNYOK Sulyok Elemér CSAK AZ ENGEDELMES HISZ „Krisztus... a szenvedésből engedelmességet tanult" (Zsid 5,8) A LAZADÓ FIÁK Meg-megkísért bennünket a gondolat, jó volna feltűnő módon jelen lenni a világban. Miként talán az is megkömyékez minket, hogy életünk értelmét, sőt magát Istent is a rendkívüliben, az élményben, a csodában, a hatalomban keressük. A Biblia gondolatvilágában ez a kísértésünk, illetve megkísértettségünk az engedetlenségé, az első Adámé, aki hasonlóvá akart lenni Istenhez. A héberben, akárcsak a görögben az „engedelmeskedni", „szótfogadni" a „hallani" szóval áll kapcsolatban. „Engedelmeskedni", „szót-fogadni" annyi, mint egy személy akarati kinyilvánítását meghallani és teljesíteni. Engedelmeskedni tehát az Ószövetség szerint „egy billentésre leütött" hallást és cselekvést jelent, miként a Tér 22,18 írja: „Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál szavamra" (vö. Kiv 15,26; MTörv 5,31-33; Mt 7,21; Mk 3,35; Jn 12,47; Róm 2,13; Jak 1,22-25). Az ószövetségi vallás nem a látható vagy látandó kép vallása, hanem a meghallott és a meghallandó szóé, melyre csak cselekedettel lehet válaszolni. Tömören: az Ószövetség az engedelmesség vallása. Tehát olyan vallás, mely szerint Istennek a Törvény és a próféták által adott kinyilatkoztató szavára szót kell fogadni, engedelmeskedni kell iránta. E „vájtfülre" hagyatkozó kívánalmat Izajás így önti szavakba: „Halljátok, egek és te föld, figyelj, mert az Úr beszél" (1,2). Isten épp ezért lobbantja választott népe szemére: "...fáradhatatlanul beszéltem nektek, de nem hallgattatok rám; szüntelenül hívtalak benneteket, de nem válaszoltatok" (Jer 7,13. vö. Óz 9,17). Istennek nemcsak Törvénye, hanem tisztelete (kultusza) is engedelmességet kíván. „Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok fiájánál" — olvassuk az lSám 15,22-ben (lásd még: lSám 15,10-35; Zsolt 40,7-9; 50). A szövetség, melyben Isten Izraelt részesítette, ugyancsak engedelmességet követel (vö. Ábrahámmal kötött szövetség: Tér 17,9; Sinai szövetség: Kiv 19,5k.; 24,7k). Az engedelmesség, a szófogadás a szövetségi ígéretek beteljesedésének egyetlen feltétele (vö. Kiv 15,26; 20,6; 23.22.25; Lev 20,22kk.; MTörv 6,1; 5,32k.; 8,1; 28,1-14). A szövetség követelte engedelmesség viszont már nem kerülhet többé veszélybe, minthogy Isten új szövetséget ígér, minthogy a Törvényt a szívekbe írja, és egyúttal megadja az engedelmesség, a szófogadás készségét is (vö. Jer 31,31-34; Ez 36,25-28; íz 55,3; 59,21; 61,8; Zsolt 51,12: „Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet"). A bún az Ószövetség felfogásában, amint ez a föntebbi idézetekből, de kivált a bűnbeesés történeteiből egyértelműen kitetszik: az ember engedetlensége Isten akarata (parancsa) ellen. Sőt, az embertárs ellen elkövetett bűn is azért vétek, mert az valójában nem más, mint az Isten akaratával való szembeszegülés: „Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben" (Zsolt 51,6). Az embernek az Isten akarata által kijelölt úton kell végig járnia az „egy életem — egy halálom" jegyében. De minden emberi dadogásnál meggyőzőbb az, amit Isten sugall a Zsoltároskönyv prológusának tekinthető 1. zsoltárán keresztül: „Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján, és nem vegyül a csúfot űzők közé" (1,1). 195
